A rovat kizárólagos támogatója

A Duna-Tisza közi nagytérség tervezett hulladékgazdálkodási beruházása jó eséllyel pályázik európai uniós forrásra, a projekt ugyanis Brüsszelben túljutott az első sikeres vizsgán – közölte tegnap kecskeméti sajtótájékoztatóján Turi- Kovács Béla. A környezetvédelmi tárca vezetője szerint a döntően három nagyvárost, Kecskemétet, Ceglédet és Nagykőröst, valamint vonzáskörzeteiket érintő hulladékkezelő közel 24 millió euróba kerül. A beruházás költségeinek felét – az eddig megalapozottnak tűnő remények szerint – az ISPA program keretében nyújtott uniós támogatás, másik felének túlnyomó részét pedig központi források fedezik. A miniszter megítélése szerint a beruházás leghamarabb 2003-ban indulhat, ugyanis a pályázat végleges elfogadása után kezdődhet meg a szakmai előkészítés és a tender kiírás. Turi-Kovács Béla részletesen kitért az unió kedden Magyarországról kiadott országjelentésének környezetvédelmet illető megállapításaira. Az egy évvel ezelőtti jelentésben a leginkább elmarasztalt környezet- és természetvédelem behozta lemaradását, amiért most nagy elismerést kapott. – A szakterületet ezúttal mindössze egyetlen témakörben érte kifogás, mégpedig a hatósági munka és a területi szervezetek megerősítésének hiányát illetően – taglalta a miniszter. Hozzátette: a fenti bírálatot a tárca jogosnak tartja, s a probléma orvoslását már régóta szorgalmazza. – A kormány meg is ígérte, hogy a létszámstop ellenére az idén és jövőre 100-100 fővel növelhetjük a környezet-, és természetvédő szakemberek számát . A szaktárca vezetője kitért arra is, hogy az uniós követelményeknek megfelelő, az ország egészét lefedő hulladékgazdálkodási beruházásokhoz 350-400 milliárd, a szennyvízhálózat teljes kiépítéséhez pedig 800 milliárd forintra lenne szükség. Megjegyezte: hosszú távon egyetlen állam sem tudja vállalni azt a jelenlegi magyarországi gyakorlatot, hogy a környezetvédelmi beruházások 60-65 százalékát fedezi a központi költségvetés, a többit a gazdaság. – Előbb-utóbb nálunk is változtatni kell az arányon – vélekedett. Rámutatott: kiemelkedően fontos, hogy jól előkészített pályázatokkal az utolsó fillérig felhasználja Magyarország azokat a környezetvédelmi célú uniós forrásokat, amelyek összege a csatlakozásig évente 44 millió euró.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás