A világ egyik legismertebb dinoszauruszának első biztos maradványait 120 évvel ezelőtt fedezték fel. A tudományos leírása ötévvel később történt, és a népszerűsége pedig azóta is szinte töretlen.
Felfedezése, korábbi leletek:
Habár szórványleleteit korábban is találtak, például fogakat 1874-ben, illetve néhány postcranialis elemet (postcranialis csontok a test nem koponyához köthető csontjai) az 1890-es években, de ezeket először még nem azonosították, illetve más taxonba sorolták. Például az Ornithomimus nemzetség egy különösen nagy fajához tartozónak gondolták. 1892-ben Edward Drinker Cope, a híres amerikai paleontológus, összehasonlító anatómus, herpetológus és ichthyológus, talált két nagyméretű csigolyatöredéket, amelyekről úgy gondolta, hogy egy galléros, tülkös dinoszauruszhoz (Ceratopsia) tartozhatott és elnevezte Manospondylus gigas-nak. Ezekről a szórványleletekről csak az új tanulmányozások során derült ki, hogy a T. rex-hez tartoznak.
Itt érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a tudományos fajnévadás szabályai miatt a Manospondylus gigas név elsőbbséget élvezne a Tyrannosaurus rex-hez képest, hiszen hamarabb kapta. Ugyanakkor egy másik szabály azt mondja ki, hogy az elterjedt névhasználatot fenn kell tartani, ha a régebbi név 1899 óta nincs használatban, illetve az újabb név legalább 25 különböző műben szerepel legalább 10 szerzőtől az elmúlt 50 évben. Ezeknek a követelményeknek a Tyrannosaurus rex név teljesen megfelel, így védettnek számít abban az esetben, ha valaki változtatni szeretne ezen.
Az első részleges Tyrannosaurus rex csontvázat, amelyről már tudták, hogy egy új ragadozó dinoszauruszhoz tartozik, Barnum Brown, szintén egy híres amerikai paleontológus találta Wyoming területén 1900-ban. Két évvel később egy újabb, ezúttal több csontot tartalmazó részleges csontvázat talált Montana-ban, amely alapján 1905-ben, 115 évvel ezelőtt, megtörtént a faj tudományos leírása. Ezt Henry Fairfield Osborn, szintén amerikai paleontológus, geológus, eugenikus, végezte és ő adta a Tyrannosaurus rex, azaz a zsarnokgyíkok királya nevet, mivel addig hasonló méretű ragadozót nem ismertek a kréta időszaki kőzetrétegekből. Azóta számos olyan theropoda dinoszaurusz maradványát is ismerjük, amelyek megközelítették, vagy túl is szárnyalták a legnagyobb Tyrannosaurus méreteit is. Ilyen fajok például a Carcharodontosaurus saharicus, a Giganotosaurus carolinii illetve a Spinosaurus aegyiptiacus is.
Az elsőként talált csontvázat Osborn eredetileg Dynamosaurus imperiosus néven írta le, de egy évvel később rájött, hogy valójában az a lelet is Tyrannosaurus rex.
Bemutatása:
A T. rex a felső kréta időszak legvégén (a maastrichti emelet idején) élt a 68 és 66 millió évvel ezelőtti időszakaszban. A maradványai csak Észak-Amerikából kerültek elő, de rokon fajoktól származó leleteket Ázsiából is ismerünk.
Testfelépítése az egyik legközismertebb a dinoszauruszok körében. Kétlábon járó (biped) ragadozó, amelynek mellső végtagjai szokatlanul, már-már nevetségesen aprónak tűnnek a robosztus testhez képest. Ugyanakkor az téves elképzelés, hogy elcsökevényesedett végtagokról lenne szó. Mivel a maastrichti emelet legkorábbi rétegeiből és a legkésőbbi rétegeiből előkerült példányok maradványai esetében nem figyelhető meg méretbeli csökkenés a test arányaihoz képest, amit várnánk egy funkcióját vesztett szervtől, így minden bizonnyal hasznára volt a gazdájának. Ezt egyébként a kar csontjain található viszonylag sok izomra utaló izomtapadási helyek is megerősítik. A vadászatban ugyanakkor a hatalmas fejét és „banán méretű” fogakkal teli állkapcsát használta. Az egyik elképzelés, hogy a mellső végtagok a párosodás során voltak hasznosak a számukra.
A mellső végtagok rövidsége miatt nem csoda, hogy a test súlyát a hátsó végtagok tartották meg. Nem lehet elégszer kiemelni, hogy a többi biped dinoszauruszhoz hasonlóan a farok nem szolgált harmadik lábként, amely besegít a test tömegének a megtartásában. Még ma is él ez a kép a köztudatban, pedig már évtizedek óta tudjuk, hogy a farok és a fej egy vonalban, közel vízszintesen helyezkedett el, így tartva egyensúlyban a testet. A farok hosszú, annak érdekében, hogy a megnövekedett koponyát sikeresen ellensúlyozza.
A tyrannosauridák koponyája jelentősen eltér a többi ragadozó dinoszauruszétól. A koponya robosztus, a hátsó része kiszélesedik, és az orr része sem V alakban keskenyedik el, inkább U alakot vesz fel. A T. rex koponya szerkezete, illetve a nyak- és állkapocsizmok tapadási helyeinek méretei arra utalnak, hogy talán az egyik, ha nem a legerősebb harapással bírt a valaha élt szárazföldi ragadozók közül.
A fogazata is eltér az átlagos Theropoda dinoszauruszok fogszerkezetétől. Bár az, hogy az álkapcson belül egymástól különböző alakú és méretű fogai voltak (ezt heterodont fogazatnak nevezik) nem egyedülálló ugyan, de a fog keresztmetszete igen. Míg más korabeli ragadozó dinoszauruszok többségének oldalról lapított fogai vannak és az elülső és hátulsó vágóélen recézett, addig a T. rexé szinte kör és D keresztmetszetűek, attól függően, hogy hol helyezkedik el az állkapocsban. Ez a kutatókat arra a következtetésre juttatta, hogy kevésbé volt alkalmas a friss hús vágására, és inkább a csontok összezúzására specializálódott.
Emiatt és még további néhány jellemző miatt merült fel a kétezres évek elején, hogy talán nem is félelmetes ragadozó volt, hanem a hiénákhoz hasonlóan dögevő lehetett. Akkoriban ez nagy vitákat váltott ki, mind szakmai berkekben, mind a laikus dinoszaurusz rajongók között. Később számos olyan bizonyítékot mutattak be, ami arra engedett következtetni, hogy a T. rex bizony olykor-olykor vadászott is. Az egyik ilyen biztos bizonyíték egy Edmontosaurus annectens nevű Hadrosauria dinoszaurusz farokcsigolyába tört T.rex fog. A préda gyógyulását bizonyítja, hogy friss csont nőtte körül a sebben maradt fogat, tehát az állat még évekig élt a zsarnokgyíkkal való szerencsétlen találkozást követően. A kutatók végül egy logikus és kompromisszumos megoldással álltak elő, mégpedig azzal, hogy a vadászat és dögevés egyaránt előfordulhatott náluk. Mint ahogy a ma élő dögevőként ismert fajok is ejtenek el néha napján kisebb állatokat, ugyan úgy a főként vadászó állatok sem vetik meg a „könnyen jött” vacsorát az elhullott állatok képében.
Egy másik, régóta fennálló vita az, hogy valóban létezett-e a T. rex árnyékában egy sokkal szerényebb méretű Tyrannosaurida faj a Nanotyrannus lancensis is a késő kréta korú Észak-Amerika területén. A Nanotyrannus nemzetség két maradvány alapján ismert, melyek egy koponya, illetve egy kisebb méretű példány részleges csontváza (ami a „Jane” becenevet kapta). Az első koponyáról, amely egyébként sok hasonlóságot mutat a T.rex koponyájával (csak jelentősen kisebb, megnyúltabb és amit a részleges csontváz is igazolt, egy könnyedebb, nyúrgább testfelépítésű állathoz tartozott) úgy gondolták, hogy kifejlett állaté. Viszont a később megtalált Jane nevű maradvány arra utalt, hogy inkább fiatal állathoz tartozott mindkét lelet. A közelmúltban elvégzett csontszövettani vizsgálatok kiderítették, hogy valóban fiatal egyedek voltak. Tehát, ha a Nanotyrannus nemzetség tagjai, akkor a Nanotyrannusból sosem találtak felnőtt példányokat, és mivel fiatal T.rex maradványokra sem igazán akad példa (leszámítva egy bizonytalan, Tinker névre keresztelt példányt), valószínűbb, hogy a Nanotyrannusok valójában fiatal (juvenilis) Tyrannosaurus rex példányok.
Mint minden dinoszaurusz esetében, a T. rex ábrázolásmódja is sokat változott a felfedezése óta. A klasszikus földön húzott farokkal rendelkező, felegyenesedett testtartású, lassan mozgó, hidegvérű hüllő ábrázolás volt a kezdet. Továbbá, amíg csak néhány részleges csontváz volt ismert tőle, addig úgy gondolták, hogy más ragadozó dinoszauruszokhoz hasonlóan három, karomban végződő ujjat viselt a karjain. Ebben szerepet játszott az is, hogy egy 3. ujj elcsökevényesedett kézközépcsontja még megtalálható a fosszíliák esetében, de az újj csontjai valójában már nem.
Később, az 1960-as évek végétől, a „dinoszaurusz reneszánsz” során egyre elfogadottabb lett, hogy a dinoszauruszok gyorsmozgású, és „észjárású”, rendszertanilag a madarakhoz közelebb álló állatok voltak, és ennek megfelelően a testtartást is ehhez igazították. Ahogy fentebb említettük a farok többé nem „szolgált” harmadik lábként, hanem a nyugalomban vízszintesen hordott fej kiegyensúlyozásaként szintén vízszintes helyzetbe került, és nem érte a földet.
Ezután más fajokhoz képest a T.rex ábrázolásán viszonylag nem sok változtatás történt.
A 2000-es évek után vált elterjedté az a nézet, főleg a többnyire kis testméretű, tollakkal rendelkező rokon csoportok miatt, mint például amilyen a Dilong, hogy esetleg az összes tyrannosauridánál is előfordulhattak tollszerű képződmények. Ugyanakkor a legnagyobb testű fejlett tyrannosauridáktól eddig ismert bőrlenyomatok, legalábbis a felnőtt egyedek esetében, nagy, kavicsszerű pikkelyekre utalnak.
A legmodernebb fejlemények a fej illetve a fogakkal kapcsolatosak. Elképzelhető, hogy a szem és az orr környékét egy szaruszerű képlet, vagy elszarusodó, páncélozott dermisz boríthatta. Ez a képződmény a harapással járó egymás közti konfliktusok során történő sérülésektől való védelmet hivatott szolgálni. Ez a viselkedés egyébként nem ritka a társas életmódú ragadozók esetében.
A legutóbb pedig a szájból annak csukott állapotában is kilátszó fogak képe változott meg. Az elgondolás szerint egy ajak védte a fogakat mind a kiszáradástól, mind az egyéb sérülésektől. A szájból kilátszó fogak többnyire vízben élő vagy félig vízi életmódú (szemiakvatikus) állatoknál fordulnak elő, így azok kevésbé száradnak. A szárazföldi állatok esetében pedig legalább a fogak egy részét borítja valamilyen mértékű ajak rész, így ezeket sem fenyegeti a kiszáradás. Azt ugyan nem tudjuk, hogy a ragadozó dinoszauruszok esetében ez az ajak milyen mértékben fedhette a fogakat, de az állkapocsban függőlegesen álló fogak (a krokodiloknál, amik nem rendelkeznek ilyen ajkakkal, a fogak kissé kifele állnak az állkapocsból) arra enged következtetni, hogy valószínűleg teljesen, de legalább részben fedettek lehettek.
Végezetül még egy fontos érdekességet szeretnék megosztani. A T. rex volt az első dinoszauruszfajok egyike, amelyek leleteiben sikerült fosszilis lágy szövetet felfedezni, többek között csontmátrixot, véredényeket és vérsejt szerű maradványokat, ezzel bejuttatva a paleontológiát a modern molekuláris biológiai kutatások területére is.
Bár a Tyrannosaurus rex az egyik legismertebb dinoszaurusz, mégis a leírása óta eltelt 115 évben folyamatosan jelennek meg új tudományos eredmények vele kapcsolatban, amelyek közül néhány újabb megfejtendő kérdéseket vet fel. Ez is azt jelzi, hogy koránt sem tudunk róla mindent, és jelenleg is legalább olyan fontos azon szakemberek munkássága akik ezekkel a csodálatos lényekkel és egykori környezetük megismerésével foglalkoznak, mint amilyen fontos volt az 120 évvel ezelőtt.
Források:
Breithaupt, Brent H., Southwell, Elizabeth H., and Matthews, Neffra A.. (2005) „In Celebration Of 100 Years Of Tyrannosaurus Rex: Manospondylus Gigas, Ornithomimus Grandis, And Dynamosaurus Imperiosus, The Earliest Discoveries Of Tyrannosaurus Rex In The West”. The Geological Society of America Abstracts With Programs 37 (7), 406. o.
Holly N. Woodward, Katie Tremaine, Scott A. Williams, Lindsay E. Zanno, John R. Horner, Nathan Myhrvold (2020): Growning up Tyrannosaurus rex: Osteohistology refutes the pygmy „Nannotyrannus” and supports ontogenetic niche partitioning in juvenile Tyrannosaurus, Science Advances 6(1), eaax6250
Phil R. Bell, Nicolás E. Campione, W. Scott Persons, Philip J. Currie, Peter L. Larson, Darren H. Tanke and Robert T. Bakker (2017): Tyrannosauroid integument reveals conflicting patterns of gigantism and feather evolution, Biology Letters 13(6),20170092
Robert A. DePalma, David A. Burnham,….Peter L. Larson (2013): Physical evidence of predatory behavior in Tyrannosaurus rex, Pnas 110(31), 12560-12564
Robert R. Reisz and D Larson (2016): Dental anatomy and skull lenght to tooth size ratios support the hypothesisthat theropod dinosaurs had lips. Abstract book of IV. Annual meeting of Canadian Society of Vertebrate Palaeontology, University of Toronto Mississauga, pp: 64-66
San Antonio, J. D.; Schweitzer, M. H.; Jensen, S. T.; Kalluri, R.; Buckley, M.; Orgel, J. P. R. O. (2011). Van Veen, H. W. (ed.). “Dinosaur Peptides Suggest Mechanisms of Protein Survival”. PLOS ONE. 6 (6): e20381.
Schweitzer, M. H.; Wittmeyer, J. L.; Horner, J. R.; Toporski, J. K. (2005). “Soft-tissue vessels and cellular preservation in Tyrannosaurus rex”. Science. 307 (5717): 1952–5.
Thomas D. Carr, David J. Varricchio……Jason R. Moore (2017): A new Tyrannosaur with evidence for anagenesis and crocodile-like facial sensory system, Scientific Reports 7(2017),44942
https://blog.thingswedontknow.com/2014/09/ten-things-we-dont-know-about-tyrannosaurs.html
http://markwitton-com.blogspot.com/2018/01/did-tyrannosaurs-smile-like-crocodiles.html
