A rovat kizárólagos támogatója

130 évvel ezelőtt, 1887. november 28-án Európában elsőként indult el villamosjárat Budapesten a Nyugati pályaudvar és az Oktogon között. 1896-ban pedig elindult a kontinentális Európa első földalatti vasútja.

Százharminc évvel ezelőtt, Európában elsőként indult el villamosjárat Budapesten. A Nyugati pályaudvar és a Király utca közötti egy kilométer hosszú villamosvonal 1887 november 28-án készült el, létrejöttét Balázs Mór terve tette lehetővé. A fiatalember, aki Londonban végzett közlekedési tanulmányokat, a nagykörúti próbavillamost két hónap alatt készíttette el.
A Siemens a Körúti Villamos Vasúti Vállalat Siemens & Halske, Lindheim & Cie és Balázs Mór nevű cég 1887. november 22-i bejegyzésével jelent meg hivatalosan is hazánkban, és röviddel később, ugyanazon év november 28-án átadta a főváros első, a Nyugati pályaudvart az Oktogonnal összekötő villamosvonalát. A Siemens azóta is aktívan járul hozzá az ország gazdasági és társadalmi fejlődéséhez.
1896-ban a cég építette meg a kontinentális Európa első földalatti vasútját Budapesten; jelentős szerepet játszott és játszik a magyar vasútrendszer korszerűsítésében, ideértve többek között a vasúti villamosítási és automatizálási projekteket.

Ezt követően megkezdődött a villamoshálózat kiépítése, több különböző társasággal, az addig közlekedő lóvasút pedig háttérbe szorult: a BKVT utolsó lóvasúti vonalszakaszát 1898-ban villamosította, ettől kezdve lóvasút már csak a Margit-szigeten járt, egészen 1928-ig.

A második világháborúban a villamoshálózat jelentős károkat szenvedett, majd Budapest ostroma miatt 1944. december 25-étől 1945. február 6-ig a villamosközlekedés szünetelt.

Fortepan

1968. január 1-jén létrejött a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV), az FVV pedig az új vállalatba olvadt bele. A villamoshálózat szerepe a metróhálózat építése során jelentősen csökkent: az M2-es metróvonal második szakaszának megnyitása után (1972) az Erzsébet hídon megszűnt a villamosközlekedés, ugyanerre a sorsra jutott a Rákóczi úti vonalszakasz is. Ezután a következő nagy változást az M3-as metróvonal építése jelentette.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás