A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A Fővárosi Főügyészséghez és az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatalához fordult Jávor Benedek független országgyűlési képviselő, az Együtt-PM szövetség társelnöke, mert álláspontja szerint rendszerszerű visszaélések történtek a napenergia-fejlesztési pályázatok elbírálása során.

Az ellenzéki politikus mai sajtótájékoztatóján elmondta, két hete az atlatszo.hu-n jelentek meg információk a KEOP napenergia-fejlesztési pályázatokkal kapcsolatban. A portál szerint ezeket olyan cégek nyerték meg, amelyeknek semmilyen tapasztaltuk, múltjuk nem volt.

A politikus emlékeztetett rá, hogy a cikk megjelenése után Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár vissza is vonta a pályázatokat, amit akkor azzal indokolt, hogy a pályázat részvevőit téves információk alapján tájékoztatták.  Jávor Benedek szerint a portál információjával szemben az elnyert pályázati támogatások összege nem három-, hanem legalább kilencmilliárd, a pályázat egészét tekintve pedig inkább 14 milliárd forint.

Az ellenzéki politikus szerint "a pályázatok elbírálása során elkövetett hibák tényszerű törvénysértéseket tartalmaznak". Olyan pályázatok nyertek, amelyek nem feleltek meg az előírásoknak. Álláspontja szerint maga a pályáztató Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is úgy gondolta, hogy kizárja ezeket a pályázatokat, ám néhány esetben mégis befogadta, sőt győztesnek hirdette ki. Az ellenzéki politikus szerint bizonyos pályázói csoportok különböző helyszínen megvalósuló, különféle cégek által, más-más műszaki tartalommal készített pályázatait pontosan ugyanakkora beruházási összeggel adták be. Így feltételezhető, hogy egy beruházói kör gyakorlatilag fénymásolón gyártotta le, mert másként kizárt egy ekkora egyezés – tette hozzá.  Jávor Benedek "érdekesnek" nevezte, hogy az elnyert támogatási összegek is több helyen megegyeztek, így álláspontja szerint a támogatási döntések is hasonló módon történtek. A politikus saját blogjában nyilvánosságra is hozta az információkat.

Jávor Benedek azt mondta, olyan dokumentumok birtokában van, amelyekben hivatalosan értesítették a pályázókat a döntésről. Véleménye szerint a pályázatokat nem lehet egyszerűen visszavonni, hiszen így a korábban nyertesnek kikiáltott cégek a visszavonás miatt akár perre is mehetnek. Ha pedig mégis érvényesek a pályázatok, akkor a jogszerűtlen elbírálás miatt a vesztes pályázók kérhetnek jogi elégtételt – tette hozzá. Jávor Benedek emiatt az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatalához, az OLAF-hoz fordult, hogy az uniós pénzekkel visszaélés gyanúja miatt vizsgálják meg a magyarországi napenergiás pályázatokat.

A politikus a Fővárosi Főügyészségtől ugyanakkor azt kérte, hogy hivatali visszaélés alapos gyanúja miatt folytasson le vizsgálatot a pályázatok ügyében és állapítsa meg, hogy kik voltak a felelősek az ügyben.

Kapcsolódó anyagok:

Hazugságspirálban az NFÜ a mutyi napelemtender miatt

Napelemes mutyi NFÜ pályázat

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás