Szlovákiában március 10-én általános választásokat tartanak. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) számára nagy a tét: be kell jutni az Országgyűlésbe. Korábban több minisztérium vezetését is MKP-tagok látták el. Ilyen volt a környezetvédelmi is, melyet 1998 és 2006 között vezetett Miklós László, aki „civilben” a Zólyomi Műszaki Egyetem Ökológiai és Környezetvédelmi Tudományok Kar Fenntartható Fejlődés UNESCO-tanszék vezetője.
Beszélgetésünkben Miklós Lászlóval kiderül, hogy a környezetvédelmi infrastruktúra fejlődése mélyen összefügg a nagypolitikával.
Nagyon komplex tervük van, ha csak a vidékfejlesztésre és a környezetvédelemre vonatkozó koncepciójukat nézzük is. Megtapasztalva a magyar közéletben az elmúlt 15-20 év átmenetiségét és buktatóit, hosszú út áll Önök előtt. Miket emelne ki legfontosabb elvként a Dél-Szlovákia régiónak, a szlovákiai magyarságnak szóló választási programjuk alapján?
Az MKP a mezőgazdaságot, a víz- és környezetgazdálkodást egységes vidékfejlesztési csomagként kezeli, hiszen ezek az ugyanazon területen létező természeti kincseink, a föld, a víz, a természet hasznosításán alapulnak. Mivelhogy ezek a kincsek az egész területet lefedik, a vidékfejlesztés sok helyen az egyetlen kitörési lehetőség a jelenlegi áldatlan állapotokból. A programunk több prioritáson nyugszik, hagy említsem a mezőgazdaság támogatásának olyan szintre emelését, mint a szomszédos országokban, a mezőgazdaságban elvégzett munka értékének emelését, a kisvállalkozók és a háztáji termelők, a helybeni feldolgozás és értékesítés támogatását, a föld és tulajdonlása védelmét, vizeink védelmét, a táj és természeti kincseink védelmét.
Menyire van összhangban az MKP programja a nemrég a Magyarország Kormánya és a Kárpát-medencei magyarság képviselői között Budapesten 2012. február 7-én aláírt „Vidékfejlesztési együttműködések a Kárpát-medencei határontúli magyarsággal” elnevezésű megállapodásban?
Örömmel mondhatom, hogy mindezek a prioritások bele lettek foglalva ebbe a nagyszabású megállapodásba is. E megállapodás eszmei célja az összetartozás és együttműködés tényleges megvalósítása. Elvi síkon egyetértünk a legtöbb kérdésben, de ha lebontjuk gyakorlati kérdésekre, régiókra, kerületekre, gazdákra, akkor már több különbözőség is megjelenik. A határon átnyúló uniós támogatások elnyeréséhez összefogás kell, a felhasználásuknál viszont gyakran már maguk a gazdák is egymással konkurálnak. Ez tágabb értelemben is valószínűsíthető. Ahol a legtöbb gyakorlati eredményt tudnánk feltehetően elérni szlovák és határ menti kérdésekben, az a vízügy, ezen belül is az árvízvédelem. Az árvízvédelmi szolgálatok eddig is jól együttműködtek, de sok változtatásra van e téren is szükség, más intézkedésrendszer kell a forrásvidékeken, és más az alsó folyamszakaszokon, a síkvidékeken.
A másik nagy terület a természetvédelem, itt akár határon belül, akár a határ mentén szintén sok munka vár ránk. A legtöbb érdekegyeztetést a tulajdonlások kérdéskörében kell megtennünk. Ez nem régiós, hanem kormányfeladat, mert esetleg új törvényszabályozásokat és módosításokat kell megvalósítani.
Szlovákia 1993-as megalakulása óta nyolcszor történt alkotmánymódosítás. Maga ez a tény azt sugallja, hogy nagyon változó politikai környezetben élnek. Hogyan lehet ebben stabilitást elérni?
Nem könnyű, ez így van, de a közeljövőben nem várható újabb alkotmánymódosítás, mert egy párt vagy párttömörülés sincs abban a helyzetben most, hogy megszerezze az alkotmányos többséget.
A mostani kormányszerkezetben mekkora súlya van Szlovákiában a környezetvédelemnek?
2006 óta huszadrangúvá vált a környezetvédelem. Az azóta eltelt 6 évben hétszer cserélődött le a környezetvédelmi miniszter, sőt a minisztérium ideiglenes megszüntetésével, összevonásával még inkább lefokozódott az ereje és jelentősége. Most Nagy József (Most-Híd) a miniszter, de ő sem környezetvédelmi szakember, hanem a vállalkozói szférából jött a politikába. Megpróbálta konszolidálni a minisztériumot, ami viszont sok embercserével járt rövid időközökben, ugyanazokon a posztokon. 8 évig voltam miniszter, nehezen tudom elképzelni, hogy pár hét után a szakmai tudás vagy bukás lett volna a fő kritériuma a váltásoknak.
Fontos megemlíteni, hogy a környezetvédelmi és mezőgazdasági tárca (is) EU-s pénzekből tartja fenn magát. A Strukturális Alapokból eredő pénzek egyötöde ide folyik be, ami nem rossz arány, viszont eddig ennek csak 16%-át tudta a tárca meríteni. Például uniós előírás, hogy minden 2000 lakosnál nagyobb településnél meg kell oldani a szennyvíz elvezetését és tisztítását. Ezt lekéstük, mert 2010-ig volt az erre kitűzött határidő, és nincs lefedve az ország teljesen. De ebből a keretből lehetett áldozni az árvízvédelemre és a barnamezős területek kármentesítésére is.
Milyen arányban részesültek ezekből a támogatásokból a szlovák, ill. a magyar települések?
Míg az MKP bent volt a kormányban, az alatt a 8 év alatt nagyon sok dél-szlovákiai település kapott támogatást. Ez nem volt részrehajlás, hiszen Dél-Szlovákia annyira elmaradott volt, hogy nem volt kérdés, hogy ezt az ágazatot is fejleszteni kell. Évente mintegy 2000-2500 kérvény érkezett be a minisztériumba, ezeket rászorultsági alapon súlyoztuk, olyan projektekre tudtuk relatíve a legtöbbet juttatni, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Emellett a terület védettsége, a levegő- és vízszennyezettség mértéke szerinti besorolás élvezett prioritást, legkisebb súlya a projekt minőségének volt. Nem dobtuk ki a „rossz projekteket”, ha önmagukban szükséget és értéket hordoztak. Így Dél- és Kelet-Szlovákia viszonylag sok támogatást kapott, de még ezután is ezek maradtak a leghátrányosabb térségeink.
A 118 ezres dunaszerdahelyi járásban az én miniszterségem alatt átlagosan 120 millió korona értékben tudtunk évente 15-20 projekteket támogatni, itt idén csak 11, a galántai járásban csak 2, a komáromiban és az érsekújvári járásban egyaránt csak 3 -3 támogatott terv van. Sajnos, az elosztásnál a pártérdekek is szerepet játszottak, pl. a szerdahelyi járásból a 10 MKP-s község kérvényéből csak 2 lett sikeres.
Ezért van kiemelve a programunkban az, hogy a délvidéket fel kell fejleszteni legalább a szlovák átlagszintre.
Választási programjukban nagyobb lehetőségeket kívánnak teremteni a helyi kisvállalkozásoknak és kisebb teret a multinacionális cégeknek az iparban és mezőgazdaságban egyaránt. Mik a konkrét terveik?
A multik sok éven át nagy adókedvezményt élveztek nálunk is, és ráadásul szinte mind az ország nyugati és északi részébe telepedtek le. Nekünk az a véleményünk, hogy ha hazai cég kap ekkora támogatást, akkor ő több munkahelyet tud teremteni és itthon maradnak az emberek, így a déli részek is jóval nagyobb esélyhez jutnának. Az utolsó 6 évben mindössze egy ipari park létesült magyarlakta területen, Rozsnyón, ami kb. száz embert foglalkoztat, legújabban még egy hasonló méretű, ez viszont már az MKP vezetése alatt lévő Tornalján.
A környezetvédelmi infrastruktúra mellett a közlekedési infrastruktúra is teljesen elhanyagolt állapotban van: az autópályák és a vasút fejlesztése mind az északi országrészt érintik. A szocializmus évei alatt a legjobban kihasznált vasútvonal egyike a Pozsony–Párkány vonal volt, ez most a felújítások szempontjából majdnem regionális vonallá esett vissza.
Nem beszélve a Zólyom–Losonc– Rimaszombat–Kassa vonalról. Valamikor ez volt a délvidék fő ütőere, most gyorsvonatjárat nélküli útvonal lett. A legelesettebb területek a három gömöri járásban vannak (rimaszombati, nagyrőcei, rozsnyói járás), itt van a legmagasabb munkanélküliség, 30%-40% feletti, de e járások déli felén vannak községek, ahol csak néhány ember van alkalmazásban. Tisztában vagyunk vele, hogy itt nem létesülhetnek több tízezreket foglalkoztató ipari létesítmények, ezért is fektetünk akkora hangsúlyt a vidékfejlesztésre, a mezőgazdaságra a programunkban. De ma már nincs nagy érdeklődés a multik részéről sem, az északi országrészben kialakított ipari parkok nagy része is megtöltetlenül áll, és várják, hogy nagy cégek megtelepedjenek ott.
A mezőgazdaságra milyen fő célkitűzéseik vannak?
A Csallóközben és Mátyusföldön vannak a legjobb minőségű talajok, kiválóak a növénytermesztésre, mégis nagy gondot okoz a gazdálkodóknak versenyképesen termelni a miatt, hogy a mezőgazdasági támogatás a szomszédos országok szintjéhez képest jóval alacsonyabb. Nagy gondot okoz az is, hogy az elmúlt évtizedben sok földet felvásároltak vagy bérelnek a külföldiek. Ennek az egyik oka az is, hogy a Mečiar kormányok alatt kérdésessé vált az Európai Unióba való bejutásunk, ez után, a belépés idején, több kérdésbe is hátrányba és kényszerhelyzetbe kerültünk az unióval szemben, több előnytelen megegyezésbe is belement a kormány, többek között a földvásárlási lehetőségek is túl liberálisan lettek megfogalmazva. A korlátlan, külföldiek által sokszor spekulatív célokat szolgáló földvásárlásnak gátat akarunk szabni többek között úgy is, hogy a helyi gazdáknak hosszú lejáratú, kedvező kamatozású kölcsönt kívánunk nyújtani, hogy az esetleges vásárlásoknál a hazaiak is versenyképesek legyenek.
Az MKP számára a földtulajdonlás morális kérdés is: az mégsem lehet, hogy a földünket kiveszik a talpunk alól. A megmaradt állami földeken még lehet szigorúbban szabályozni, itt tudunk és akarunk is megkötésekkel élni. Nehezebb a helyzet a magánszemélyeknél, idős embereknél, akik még valamit élvezni akarnak az eladási árból.
Mik jellemzik ma a földhasználatot akár külföldiek, akár hazaiak kezében van? Hogyan hasznosítják a földjüket?
A dánok főleg nagy sertéstelepeket hoztak létre, ugye, nekik ez híres ágazatuk. De egyrészt az a baj, hogy ezek nagyarányú környezeti kockázatot jelentenek, főleg a Csallóközben, másrészt pedig még ha ide is adóznak, de a nyereséget kiviszik Dániába, a hozzáadott értékből származott haszon sem marad nálunk. Ezt a helyzetet mindenképpen meg kell fordítani.
De országon belül is van hasonló probléma: Pozsonyból, Észak-Szlovákiából is jönnek tehetős személyek földet vásárolni és bérelni, akiket valójában nem érdekli a föld, maguk nem művelik, hanem kiadják alvállalkozóknak, üzleti társaságoknak. Nekik nincs érzelmi viszonyuk a földhöz, tisztán a nyereség elérése eszközének tartják. Amikor aztán itt a belvíz vagy az árvíz, nem érdekli őket. Nem így kellene ennek lenni, a helyi földet helyi gazdáknak kellene művelnie. A helyi gazdák azért segítik egymást a bajban is. Rossz a támogatási rendszer is: a hegyvidéken, a gyepeken gazdálkodóknak elég, ha egyszer levágta a füvet, már kapja is a támogatást, nem a végtermék a döntő. Viszont a szántóföldön gazdálkodóknak sokkal többet kell a termelésre ráfordítani, és alig tudnak az alacsony támogatások miatt gazdaságosan és versenyképesen termelni.
