Hirdetés
Forrás: hvg.hu

A 2014 januári államközi megállapodási pakliban a jokert a kormány szerint a beruházási költségek finanszírozási módja jelenti. Az, hogy Moszkva egy 10 milliárd eurós állami hitelkeretet ígért meg, a piacinál kedvezőbb kamatozással, és azzal a könnyítéssel, hogy a hitelt csak 2026-ban kell elkezdeni törleszteni. A projektbe a magyar kormány 20 százalék önrész betolását is vállalta. Orosz atomerőmű előre kijelölt határidőre még nem készült el.

Tavaly januárban, amikor az "Orbán – Putyin paktumot" kötötték, az első hivatalos magyarázat még úgy szólt, hogy az önrészt csak az építkezés utolsó fázisában kell majd a kormánynak a beruházásba tolnia. Aztán kiderült, hogy fizetnünk ezért már 2015-ben is kell – a költségvetésben szerepel is ilyen tétel. A hosszú ideig titkolt szerződésszöveg magyarázataként januárban azzal is nyugtatták a közvéleményt, hogy az első reaktorblokk üzembe helyezése akár már 2023-ban sor kerülhet, így az, hogy a régi és az új erőmű is termel, sokat könnyít majd a finanszírozáson. Aztán 2014 december elején Aszódi Attila kormánybiztos már olyan menetrendet vázolt fel, hogy indulásra 2026-ban is csak ideális esetben kerülhet sor.

Orosz atomerőmű előre kijelölt határidőre még nem készült el.

Az erőműépítéssel kapcsolatban sokszor elhangzik, hogy Orbánék gigantikus üzlete legalább 3000, de lehet, hogy akár 5000 milliárd forintról is szól. Az a kiegészítés eddig azonban árnyékban maradt, hogy a 10 milliárd eurós orosz hitel sosem fog megérkezni a magyar államkasszába, mivel az orosz állam azt a pénzt a Roszatomnak adja majd, afféle technológia-export támogatásként. (Már ha az orosz kincstárnak lesz 10 milliárd eurója, mivel a magas olajárra épült orosz gazdaságot a zuhanó kőolajár, és az EU gazdasági szankciói mostanra már eltolták a szakadék pereméig.) Budapest erről a pénzről voltaképpen úgy értesül majd, hogy az orosz erőműépítő cég az általa elvégzett munkáról Moszkvának leadott számláról küld majd egy másolatot.  És bár ezt a leegyszerűsítést árnyalja, hogy az építkezésben a Lázár-felügyelte MVM projektcég is részt vesz, sőt, lesz 40 százalékos magyar beszállítói rész mellett 20 százalékban fizetendő önrész is, az évszázad üzletében Orbánék régi, de még inkább új Simicskái számára a mozgástér nem 10 milliárd euróról, vagyis 3100 milliárd forintról, hanem „csak” 1000-1500 milliárd forintról szólhat majd.

Mindezeknél is nagyobb csúsztatásnak látszik az, hogy a szerződéskötést megelőzően a projekt gazdasági megalapozottságát igazolta háttérszámítás, tanulmány. Amikor az Orbán-Putyin kézfogót magyarázó Lázár Jánosnak ezt felvetették, az első miniszter azzal hárított, hogy az „nem üzleti alapú megállapodás”, majd azt mondta: a háttértanulmányok igenis léteznek, csak nem hozzák azokat nyilvánosságra. Fél évvel később ugyaneddig merészkedett az időközben a fejlesztési miniszteri székbe ültetett Seszták Miklós is. Jóllehet, az árulkodó jelnek számított, hogy a tanulmány elkészítésével még csak hírbe se hoztak a szakmából senkit, az Energiaklub perében született bírói ítélet kellett hozzá, hogy világossá váljon: azért nem lehet a nyilvánosság számára kiperelni a kormányból ezeket a dokumentumokat, mert azok nem is léteznek.

Mivel Brüsszel a beruházás megtérülését, illetve a pénzügyi paramétereket biztosan átvilágítja (ezt szeptemberben lényegében tényként közölte Jávor Benedek, EP képviselő), decemberben már biztosan létezett ilyen anyag. Ezt Aszódi Attila árulta el, de részleteket ő sem közölt. Így az csak a kormányzati információszivárgásból tudható, hogy e dokumentumban az szerepel, hogy, az erőmű teljes működési idejére vetítve, 96 százalék feletti lesz a kihasználtsága – ami két okból is idealistán hangzik. Egyrészt, mert ebbe így nem nagyon férne bele egy hosszabb reaktorleállás sem, ami a 60 éves életciklust nézve szinte elképzelhetetlen. Másrészt pedig a kontinens legnagyobb atomerőmű-potenciáljával rendelkező Franciaországban ez a mutató most is épp, hogy megüti a 75 százalékot.

Akár volt előzetesen igazi háttérszámítás, akár nem, az utóbbi hónapok kormányzati erőfeszítései már főként arra koncentrálódtak, hogy a projektről lehetőleg semmilyen információt ne kelljen kiadni, és az adatok, megbízások, szerződések nyilvánosságra hozatala perelhető se legyen. Az efféle takargatásban, adatvisszatartásában évek óta vérprofi MVM biztosan segíteni tud majd, így a kormánynak már csak az oroszokkal kell megértetnie: az a módi nálunk nem járja (mint náluk), hogy az orosz-magyar szerződés hiteles szövege egyszer csak megjelenik a kormányzati portálon. Ha ezt az akadályt is veszik, akkor kívülről ugyan lehet majd a budapesti Korrupciókutató Intézetre hivatkozva, jogosan azt állítani, hogy annál nagyobb a korrupció esélye, ha a minél nagyobb projekthez minél kisebb nyilvánosság társul, de ezt – konkrét adatok híján – a mostaninál is nehezebb lesz bizonyítani.

Elhallgatott kockázatok

Az oroszok odahaza most 8-10 reaktorblokk építésébe fogtak bele, emellett külföldön is nagyjából ugyanennyibe (Indiában, Kínában, Vietnamban, Törökországban és Beloruszban, illetve: az idén a magyar projekt mellett beszálltak egy finnbe is, és az MVM-Mol bejelentkezése Mohiért Szlovákiára is a Roszatom árnyékát veti). A Roszatom a magyarokkal kötött pénzügyi megállapodáshoz hasonló konstrukcióval még nem dolgozott. Zömmel orosz hitelből építenek ugyan Vietnamban is, de az ottani szerződésben lévő állami garanciavállalás jelentősen megdobja majd az államadósságot – nálunk ez a megoldás szinte biztosan elhasalna, mert a beruházást Brüsszelnek is jóvá kellene hagynia.

Szakmai fórumokon gyakrabban hivatkozott vélemény, hogy az oroszok külföldi reaktorépítéseinek két finanszírozási véglete van: a török modell és a magyar. A török modell lényege, hogy az oroszok saját tulajdonú atomerőművet építenek Törökországban, és az ott termelt áramot előre rögzített áron adják el a törököknek. Ez azt eredményezi, hogy így valójában a fogyasztók fizetik meg a beruházási költségeket, de az egyrészt nem terheli az államkincstárat, másrészt viszont csak azzal lép érvénybe, ha az oroszok valóban megépítik az erőművet. A magyar modell épp ez utóbbira nézve jelenti a másik végletet: az orosz hitel törlesztését 2026-ban akkor is meg kell kezdeni, ha az erőmű addigra nem készül el. Sőt, akkor is fizetni kell, ha Paks 2 építése esetleg soha nem is fejeződne be. Az oroszok kockázata annyi, hogy ha a projekt kudarcba fullad, presztízsveszteséget kell elkönyvelniük.  Erről a kockázatról a magyar kormány egész évben semmit nem beszélt. Orbán optimizmusa abba kapaszkodik, hogy mire a költségvetésből – tehát közvetve az adófizetők pénzéből – finanszírozott Paks 2 erőmű megépül, remélhetőleg megint magas lesz az áram (és gáz) ára Európában. Az olcsó áram a biztosítéka arra, hogy az országban működő vállalkozások gazdasági előnyt élvezzenek a régióban, és szerinte ezzel lehet tovább hevíteni a magyar gazdaságot. Az olcsó áram teóriája az Orbán-Putyin kézfogó magyarázatául is felhangzott, de arról 2014-ben egyetlen potentát sem beszélt, hogy mindez érinti-e a lakossági áramárat. Azt a szálat decemberben Aszódi Attila befésülte az addigi felépítménybe, hogy levezette: Paks 2 60 éves életciklusára vetítve kijön a 17 Ft/kWh termelői ár [jelenleg a Paksi Atomerőmű 11 forint körüli egységáron termel – a szerk.], de ez sem a teljes válasz a kérdésre.

Paksi erőmű  kormányszóvivői tájékoztató: balról Kovács Zoltán kormányszóvivő, közép: Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos és jobbról Nagy Sándor, az MVM Paks II. Zrt. vezérigazgatója.Paksi erőmű kormányszóvivői tájékoztató: balról Kovács Zoltán kormányszóvivő, közép: Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos és jobbról Nagy Sándor, az MVM Paks II. Zrt. vezérigazgatója.

2057

Azzal, amit a kormánybiztos állít, az a legfőbb gond, hogy abban szó sem esik arról, hogy a 17 forintos árat a most élő felnőtt lakosság zöme egyszerűen nem fogja már megélni. Ha jóhiszeműen feltételezzük is, hogy e gigaberuházás lesz az, ami Magyarországon tényleg időre, csúszás és túlköltekezés nélkül befejeződik, és így az első reaktor valóban termelni kezd 2026-ban, azt tudni kell, hogy az nem 17, hanem inkább Kaderják Péterék által a Corvinuson kiszámolt 53 Ft/kwh körüli áron lesz csak képes megtenni. És ez az ár csak csigaléptekkel halad majd lefelé mindaddig, míg az orosz hitel le nem ketyeg. Ami ideális esetben 2057-re teljesül.

Kinek vonzó az a perspektíva, hogy 42 év múlva lehet, hogy tényleg jó lesz nekünk?

Csak összehasonlításként: a lakossági zöldenergia-termelő egységek megtérülési ideje csökken (jelenleg 5-12 év), az élettartamuk pedig nő (jelenleg 20-30 év). Vagyis, ha valaki az idén ebbe fekteti a pénzét, reális lehetőséget kap arra, hogy 2020-2027-től lényegében ingyen termelje meg a saját energiaszükségletét. Erre Paks 2 a legjobb esetben is 2057-től lesz képes. Ráadásul az ott termelt áram még akkor sem a fogyasztók számára lesz ingyenes, hanem az államnak.

Abba nem érdemes belemenni, hogy a következő 4 évtizedben mindezt az állam képes-e a lakosság számára kompenzálni. Ugyanolyan ködszurkálás volna, mint azt találgatni, hogy a jelenlegi 4 reaktorból mennyi ideig, mennyi áramot, milyen áron fogunk tudni majd (kinek) eladni. Ráadásul így is, úgy is ugyanoda jutunk: a kockázatot végeredményben a lakosság fizeti meg. Mert félreértés ne legyen, az Audi, a Mercedes vagy más, valóban komoly méretű, GDP-termelő üzemek nem fogják megvenni a drága áramot azért az ígéretért, hogy az majd, 40 év múlva olcsóbb lesz. Vagy beszerzik máshonnan (elvégre erről szól az EU-országok összekapcsolt rendszere), vagy átköltöznek oda, ahol ezt biztosítva látják.

Így hiába visszhangzik Orbántól Lázáron át Aszódiig minden kormányzati szájból hízelgően az, hogy az évszázad beruházása egy win-win üzlet, mert az minduntalan kimarad, hogy az ország jelenlegi lakóit egyik győztes oldalhoz sem számolják oda. De ehhez az oroszoknak már nincs közük.

Forrás és további információk a hvg.hu-n >>>

Kapcsolódó anyagok:

Rossz atom a Roszatom?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás