A rovat kizárólagos támogatója

A Roszatom vezérigazgatója Paks II. építésének 2024-es megkezdéséről beszélt tegnap újságíróknak. Alekszej Lihacsov Paks II. építésének kezdési időpontját firtató kérdésre azt mondta, jövőre várható az “első beton öntése”. Így immár hivatalosan is minimum hat év késésben van a projekt.

Elmondta, az építkezés a szerződésnek megfelelően zajlik. “Ha az ügyfél a gyorsítást tűzi ki célul, mi gyorsítani fogunk, ha a jelenlegi szerződéses kötelezettségeken belül maradna, mi a szerződéses kötelezettségeken belül maradunk” – mondta Lihacsov az újságíróknak.

A TASZSZ megjegyezte, hogy a szovjet technológiával épült, orosz nukleáris fűtőanyagot használó Paksi Atomerőmű biztosítja a Magyarországon megtermelt villamos energia felét és az elfogyasztott villamos energia egyharmadát.  A Budapesttől mintegy 100 kilométerre délre, a Duna-parton épült létesítményben jelenleg négy VVER-440-es reaktoros erőmű üzemel, és folynak a Roszatom által tervezett két új reaktor megépítésének előkészületei. A két új reaktor üzembe állításával az atomerőmű kapacitása a jelenlegi 2000 megawattról 4400 megawattra nőhet. MTI


A kormánypárt Ügyes kísérlete arra, hogy pozitív fejleményként kommunikálják a pártállami hírszolgáltató cikkében fellelhető egyetlen valós információt: Paks2 építése további legalább egy évet késik, idén már nem kezdődik meg az építkezés, aminek 2018 óta folynia kéne az eredeti menetrend szerint. Hivatalos megerősítést nyert tehát, hogy immár minimum hat év késésben van a projekt, azaz 2032 előtt még a Roszatom szerint sem tud üzemelni. Lesz ez a dátum még 2035, sőt 2040 is. Csak erőmű nem lesz.
Aminek örülhetünk, viszont helyette akkor sürgősen fejleszteni kéne a valós energetikai alternatívákat, a megújulók termelését, a hálózatot és rendszerszabályozást, az okos mérőket, az együttműködést a környékbeli országokkal.
Ehelyett mi van: Magyarország a világ egyetlen országa, ahol 2023-ban, az energiakrízis közepén (és Paks2 zátonyra futásával egyidőben) praktikusan be van tiltva a szélerőművek és a napelemek telepítése is. Magyarországra kell születned, hogy ezt elhidd. Jávor Benedek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás