Hirdetés

Rekordszámú indulóval zajlott az idén a tiszai PET Kupa, ahol a 16, főként pillepalack hulladékból épített hajó legénysége, 2,5 tonna, azaz több mint 30.000 műanyag palacktól és egyéb hulladéktól tisztította meg a Tiszát.

A tisztább környezetnek nem csak a folyó menti települések lakói örülhetnek. A folyó és ártere évszázadok óta különlegesen sokszínű növény és állatvilágnak ad otthont. Az összegyűjtött hulladék elszállítása a napokban befejeződik, amelynek eredményeként az újrahasznosítás is elkezdődik.

Az idei, 3. PET kupa elérte célját: rekordmennyiségű hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők, megtisztítva ezzel a Tisza Vásárosnamény és Cigánd közötti szakaszát. A Kupa természetszerető és környezetvédő kalózai hat nap alatt több mint 30.000 db műanyag palackot és egyéb hulladékot gyűjtöttek a folyóból és a partszakaszról. Az úszó palackok sokat elárulnak a hulladék forrásáról, többségük Ukrajnából és Romániából érkezik.

Az idei rendezvény újdonsága, hogy a résztvevők vállalták: a begyűjtött hulladékot szétválogatják és tömörítik. Partner volt ebben az ÖKO-Pack Kft., akik önkénteseket verbuváltak, hogy naponta több köbméter hulladékot válogassanak és tapossanak laposra. A hulladék elszállítását és hasznosításra való előkészítését a nyíregyházi Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. vállalta magára, óriási segítséget nyújtva ezzel a projekt megvalósításához. Ennek köszönhetően a kihorgászott palackok – feldolgozott műanyag alapanyagként -, új életet kezdhetnek.

A PET Kupából a környező települések alaposan kivették a részüket: mind a szemétszedésben, mind az ellátásban óriási támogatást jelentettek és példaértékű vendégszeretetről gondoskodtak Vásárosnaményban, Zsurkon és Cigándon. 

„Nagyon elégedettek és boldogok vagyunk az idei eredménnyel, hiszen elértük a kitűzött célt, miközben különleges élményekben volt részünk. Egyelőre kipihenjük a nagy kalandot, és remélem, hogy jövőre már ukrajnai és romániai együttműködéssel zajlik a program, idővel pedig megszűnik a szemétáradat a szomszédos országokból.” – nyilatkozta Molnár Attila Dávid, a programgazda Természetfilm.hu Egyesület vezetője

A céges csapatok között szerepelt a Kupán a Prezi, összefogásban a Gödöllői Természetfilmesekkel, a győzelemig jutó Schneider Electric, illetve a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is, a program fővédnökével, Vereckei Ákos olimpikonnal. Médiaoldalról a Petőfi TV és a Tilos Rádió indított csapatot.

Íme a rekord:

2,5 tonna összegyűjtött hulladék, közte több, mint 30.000 pillepalack!!!

Fantasztikusak voltatok mindannyian, örülünk, hogy velünk voltatok és segítettetek a PET palackok elleni küzdelemben!

Külön köszönet a cigándi MeglePETés csapatának, hogy segített a PET Flotta eltakarításában!

1. helyezett és egyben a Vándorkupa nyertese:

Schneci, a Schneider Electric Szigetszentmiklósi telephelyének csapata

2. helyezett: Tilos, a Tilos Rádió Planet Error című műsorának csapata

3. helyezett: Tisz(t)aPET, Vásárosnamény csapata

A Környezetvédelmi vándorkupa nyertese:

Aztakeservit, az AztaKeservit.com lelkes dunaföldvári fiúkból álló csatapa

PETpingvin-díjas csapatok:

Marhajó PEThajó, Petúnia, PETológia

És a többiek, akik nélkül nem mehetett volna:

PET Shop Boats – Csakpet, PETdzilla, Prezi-Gödöllő, CsaPETmunka,

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás