A rovat kizárólagos támogatója

A lakosság tájékoztatásával kezdetét vette a Budapest Airport önkéntes zajszigetelési programjának negyedik, Budapest XVII. kerületét érintő szakasza. A Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető cég önkéntes kezdeményezése ezúttal hozzávetőleg százötven ingatlant érint, a program tervezett összköltsége várhatóan megközelíti a 30 millió forintot.

A repülőteret üzemeltető cég nemrégiben „Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány” néven külön alapítványt hozott létre annak érdekében, hogy áttekinthető módon a korábbiaknál is hatékonyabban tudja támogatni a környező közösségek életminőségének javulását. A programot a Budapest Airport támogatásával így teljes egészében az alapítvány finanszírozza. A program kivitelezésével megbízott cég Üllő, Pestszentlőrinc, valamint Vecsés után ezúttal Rákosmente zajterhelésnek legjobban kitett ingatlanainak hálószoba-ablakain végez zajszigetelést, valamint szellőztető berendezést helyez el annak érdekében, hogy nyáron csukott ablakok mellett is lehetséges legyen a friss levegő beáramlása.

A programról szóló tájékoztatót és a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat Budapest Airport ezekben a napokban postázta ki az érintett ingatlanok tulajdonosai részére. A programban részt vevő terület pontos lehatárolását a repülőtér a vonatkozó zajvédelmi jogszabályok alapján végezte. Az érintett lakosok a Budapest Airport által kézbesített szórólapok kitöltésével és visszaküldésével jelentkezhetnek és vehetnek részt a programban. A beruházás értéke ingatlanonként hozzávetőleg 300-400 ezer forint.

A program elindításával a Budapest Airport önkéntes vállalást teljesített, hiszen ezen intézkedéseket a jogszabályok csak az úgynevezett zajgátló védőövezetek kijelölését követően tennék kötelezővé. A kijelölési eljárás azonban nagyon bonyolult és elhúzódó folyamat, amelynek végét – az érintett lakossági csoportok iránti felelőssége miatt – a Budapest Airport nem kívánta megvárni. Az övezetekről szóló határozatot ugyan nemrégiben adta ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala, azonban a szabályozás jogerőre emelkedésének időpontja továbbra is megbecsülhetetlen.

Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi és munkabiztonsági igazgatója elmondta: „A program eddigi fázisainak tapasztalatait felhasználva, ígéretünknek megfelelően örömmel folytatjuk önkéntes zajszigetelési akciónkat a XVII. kerületben. Elkötelezettek vagyunk, hogy a környező lakóközösségek számára megtaláljuk az egészséges egyensúlyt a repülőtér közelségéből származó előnyök és a működéséből eredő egyéb hatások között.”

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek