A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Az Amazonas vidékén folyó erdőirtás jelentősen növeli a térség hőmérsékletét, csökkenti páratartalmát és megváltoztatja a víz körforgását – mutatták ki amerikai kutatók.A Kansasi Egyetem kutatói azt vizsgálták, milyen hatással van Amazónia növénytakarójának megváltozása a hőmérsékletre és a víz körforgására. A kutatók a brazil Rondonia szövetségi államában figyeltek meg egy-egy nedves, illetve szárazsággal sújtott évet.

A NASA műholdfelvételei alapján “azt találtuk, hogy a brazíliai Amazonas délnyugati térségében az erdőirtás és a legelőkre, a szójatermesztésre alkalmas mezőgazdasági területekre való következetes áttérés növeli a talaj és a levegő hőmérsékletét a térségben. Megfigyeltük azt is, hogy az erdős területeken a párolgás háromszor akkora, mint a nem erdős területeken” – mondta Gabriel de Oliviera, a Kansasi Egyetem földrajz és légkörtudományi karának kutatója, az az Ecohydrology című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője.

A tudósok jelentős különbségeket fedeztek fel a térségben folyó Ju-Paraná folyó két partján. Az egyik parton nagyobb mértékű erdőirtást végeztek, mint a másikon, amely a Jaru természetvédelmi terület védett része. Eltérő volt a két térségben az, mekkora hőt bocsát ki a föld a légkörbe, a párolgás által mekkora mennyiségű víz jut a földről a légkörbe, a növények párolgása, a nettó sugárzás, azaz, hogy mekkora energia nyerhető a napsugárzásból a földfelszínen, valamint a föld napfényvisszaverő képessége.

“Mindez fontos, mivel a világ legnagyobb esőerdejéről van szó. A csapadék a trópusokon, az összes ott végbemenő vízkörforgás az egész világra hatással van, és ebben az Amazonasnak nagyon fontos szerepe van. Nincs még egy ilyen páratlan ökoszisztéma” – jegyezte meg Oliviera. Arra is felhívta a figyelmet, hogy bár idén a média nagy figyelmet szentelt az amazóniai erdőtüzeknek, azok minden évben előfordulnak kisebb vagy nagyobb mértékben. “A száraz időszakban minden évben előfordulnak erdőtüzek. Vannak mezőgazdasági területeink, ahol a múltban irtották ki az erdőt, és azért, hogy megtisztítsák a területet, vagy jobb földet nyerjenek a következő évre, felgyújtják azokat. A tűz azonban néha kikerül az ellenőrzés alól, és szerepet játszik a nagyobb mértékű erdőirtásban.”

A legrosszabb évek 2005, 2010 és 2015 voltak a súlyos szárazság miatt – tette hozzá a kutató, megjegyezve, hogy

az Amazonas vidékén nincsenek természetes tüzek, valamennyit ember gyújtja meg.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek