A rovat kizárólagos támogatója

Használhatatlan bicikliutak is épültek az EU pénzéből – összesen 50 milliárd forintért. Több hónapos titkolózás után májusban nyilvánosságra hozta a 2007 és 2013 közötti kerékpáros közlekedésfejlesztésekről szóló jelentését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Több hónapos titkolózás után májusban nyilvánosságra hozta a 2007 és 2013 közötti kerékpáros közlekedésfejlesztésekről szóló jelentését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Az atlatszo.hu által megkérdezett civilek szerint is pontos anyag nagyon súlyos kritikát fogalmaz meg a pályázati rendszerrel, a pályázó önkormányzatokkal és az elkészült beruházásokkal kapcsolatban. Szintén tavasszal jött ki az Állami Számvevőszék 2004 és 2012 közötti biciklis fejlesztések pénzügyi vonzatait vizsgáló tanulmánya, mely kiemeli a hazai és uniós pályázatok összehangolatlanságát, de úgy véli, hogy a meghatározott célok mégis teljesültek.

Nem kell sokáig lapozni a kerékpáros fejlesztéseket pénzügyi szempontból vizsgáló számvevőszéki jelentésben (PDF), illetve ugyanezeket közlekedés-szakmai szempontból vizsgáló NFÜ jelentésben, hogy ellentmondásokra leljünk a leírtakban. Az ÁSZ jelentés szerint ugyanis 2004-től mintegy 4,6 milliárd forint hazai és 41,7 milliárd forint EU-s forrás állt rendelkezésre kerékpáros fejlesztésekre. Ez megfelel az NFÜ által leírt 45,3 milliárdnak, a megépült létesítmények hosszát tekintve viszont eltérő adatok szerepelnek.

2012 első félévéig 19,5 milliárd forint felhasználásával 708,5 kilométernyi bicikliút épült, írja az ÁSZ. Az NFÜ adatai szerint az 1670,5 km támogatott létesítményből 696.6 km készült el, 780.3 km nincs befejezve, 193.6 kilométernek csak a tervei lettek kész, valamint 63 kilométer tervezett és megvalósult projekt könyvelhető el.  Az ÁSZ jelentés tartalmazza, hogy mennyibe kerültek a megépített kerékpárutak. A jelentés szerint eltérő műszaki tartalom okozta, hogy míg a bicikliutak kilométere EU-s pénzből 34,8 millió forint volt, addig ez hazai pénzekből 12%-al kevesebbe került. Ha ránézünk egy járdára vagy út szélére festett sárga csíkra, ez az ár magasnak tűnhet, de a képet árnyalja, hogy míg egy olcsó és biztonságos kerékpársáv ennél sokkal kevesebbe kerül, addig a gáttal együtt megépített szentendrei bicikliút kilométerenkénti ára meghaladta a 100 milliót is, és ez megemelte az átlagárat is. A kiadásokat az is sok helyen megdobta, hogy a kivitelezések során jelentős számban derült fény arra, hogy újratervezésre és átépítésre van szükség.
FORRÁS ÉS TOVÁBBI RÉSZLETEK >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás