A rovat kizárólagos támogatója

A Greenpeace megalapításának 40. évfordulóján Kumi Naidoo, a környezetvédő szervezet nemzetközi igazgatója, az alapítók szellemiségét megidézve, arra szólította fel az embereket szerte a világban, hogy követeljék, hogy a közelgő durbani ENSZ klímavédelmi konferencián megszülessen az új klímavédelmi egyezmény.

„Négy évtizeden keresztül környezeti problémákat állítottunk reflektorfénybe és jelentős csatákat nyertünk a bolygó védelmében. Ennek ellenére ma viharos gazdasági és ökológiai krízisekkel és a demokrácia válságával kell szembenéznünk. Ám a legnagyobb kihívást mindezek közül a klímaváltozás jelenti” – mondta Naidoo. „Többé nem nézhetjük tétlenül, hogy a politikusok csak civakodnak, és újra meg újra elszalasztják a klímavédelmi egyezmény létrehozását, amellyel megelőzhetnénk a klímaváltozás legszörnyűbb következményeit. Olyan vezetőkre van szükségünk, akik hajlandók drasztikus lépéseket tenni a klímaváltozás megfékezéséért és védelmet nyújtani a leginkább kitett csoportoknak. Szükségünk van aktív állampolgárokra, akik felelősségre vonják a politikai és vállalati vezetőket.”

A Greenpeace magjait  40 éve vetette el egy maroknyi elszánt ember, akik elindultak, hogy megváltoztassák a világot. Hajóval keltek útra Vancouverből, hogy véget vessenek az Egyesült Államok Aleut-szigeteken végzett nukleáris robbantási kísérleteinek. Bár az első utazáskor nem értek célba és a kísérletek tovább folytatódtak, erőszakmentes akciójuk megragadta az emberek figyelmét, és a további kísérletek beszüntetéséhez vezetett. Ezzel egy olyan mozgalmat indítottak útjára, amely mára a világ legnagyobb környezetvédelmi szervezete lett.

A Greenpeace-nek több mint 40 országban van irodája, 11,6 millió aktivistával és 2,8 millió adományozóval dicsekedhet. Hajóflottája révén a világ legsebezhetőbb területeit, például a nyílt tengereket, az amazóniai esőerdőket és az Északi-sarkvidéket is meg tudja védeni.

„A Greenpeace alapítói megmutatták, hogyan képes egy csapatnyi elkötelezett ember megváltoztatni a világot. Legyen ez iránymutató számunkra, mit is érhetünk el, ha a civilként szövetkezünk, hogy gyermekeink és a bolygónk számára egy jobb jövőt teremtsünk” – tette hozzá Naidoo.

Dr. Naidoo a kanadai Vancouverben mondta el beszédét, ahol a Greenpeace alapítóinak tiszteletére egy fát is elültetett. A város polgármestere szeptember 15-ét a Greenpeace napjává nyilvánította.

A Greenpeace 40 éves történetének legfontosabb győzelmei angol nyelven >>>

Greenpeace fotóarchívum-válogatás >>> 

Kövesd a Greenpeace sajtóhíreket: http://www.twitter.com/greenpeacepress

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás