A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/mti

Jelenleg lakossági, ipari és mezőgazdasági vízszolgáltatóként közel négyszáz víziközmű vállalat működik az országban, és a kormányzati szándék az, hogy ezek száma 30 körülire csökkenjen – közölte a Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár.

Az elkövetkező években látványos összevonások várhatók, amelyekben regionális víziközmű vállalatok kulcsszerephez jutnak, és akár több megyében is náluk összpontosul majd az ivóvíz-szolgáltatás és szennyvízkezelés –  közölte Illés Zoltán a víziközmű szolgáltatás állami koncepcióját ismertető szolnoki sajtótájékoztatóján.

A törvény egyeztetése most zajlik a tárcák között, és a koncepció alapján ezek a víziközmű vállalatok állami vagy önkormányzati tulajdonban lennének – jelezte Illés Zoltán. Mint hozzátette, ha a kormány rövid időn belül elfogadja a törvénytervezetet, a jogszabály még az ülésszak júniusi bezárásáig a parlament elé kerülhet. Az államtitkár elmondta, hogy jelenleg a háztartások 95 százaléka rendelkezik vezetékes ivóvízzel. Az állam a jövőben is az egészséges ivóvizet preferálja majd az ásványvízzel szemben, többek között azért, mert egy köbméter ásványvíz előállítása 1500-szor többe kerül, mint ugyanilyen mennyiségű ivóvíz.

Amennyiben a vízszolgáltató vállalatok állami vagy önkormányzati tulajdonba kerülnek, nem várható a szolgáltatási díjak emelése, hiszen a magáncégekkel ellentétben nem lesz cél az extraprofit megszerzése, és a szociális alapú kompenzációs lehetőségek is megmaradnak – jelentette ki Illés Zoltán.

Szennyvíztisztító szolgáltatásban egy 2009-es adat szerint a hazai lakosság 72,4 százaléka részesül, ez a mutató az Európai Unió (EU) pénzügyi támogatásnak köszönhetően az elmúlt években emelkedett meg 51 százalékról – mutatott rá a az államtitkár. A fejlesztés az elkövetkező években EU-források révén folyatódik, és 2015 végéig az uniós elvárásoknak megfelelően minden 2000-nél nagyobb lélekszámú településen ki kell építeni a szennyvíztisztító rendszert – mondta. Illés Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy hazai vízközmű-vagyon értékére most csak egy becsült adat van, ami 1000 milliárd forint körüli összegről szól. Egyben bejelentette, hogy miután hivatalos leltár nincs, a napokban elrendeli a vagyon részletes felmérését. (MTI)


 

Alacsonyabb árakat, biztos munkahelyeket és a hazai víziközmű vagyon védelmét várják a víziközmű-szolgáltatók a kormányzati tervektől

Örömmel vették és a hazai víziközmű szolgáltatás szempontjából mérföldkőnek nevezték Illés Zoltán a víziközmű szolgáltatás állami koncepcióját ismertető sajtótájékoztatóján tett kijelentéseit az öt nagy állami víziközmű társaság vezetői és a munkavállalók képviseletét ellátó szakszervezeti vezetők.

Az állami vízszolgáltatók és a szakszervezet csütörtöki, munkaügyi egyeztetésén a jelenlévők a tegnapi eseményre reagálva úgy fogalmaztak, a szakma már 15 éve vár egy olyan víziközmű törvény elfogadására, amely biztosítja a hazai víziközmű vagyon védelmét és megszünteti a profit kiszivattyúzását az ágazatból. A szakmai szervezetek elvárásai és a kormány jelenlegi tervei összeérni látszanak. Illés Zoltán vízügyért felelős államtitkár ugyanis szerdai sajtótájékoztatóján jelezte, ha a kormány rövid időn belül elfogadja az egyeztetés alatt lévő víziközmű törvénytervezetet, a jogszabály még júniusban hatályba léphet.

A törvénytervezet kitér a víziközmű vállalatok állami vagy önkormányzati tulajdonba vételére is. A kormányzati szándék az, hogy a jelenlegi csaknem négyszáz víziközmű vállalat száma jelentősen csökkenjen, melyet a több mint két és félmillió ember ivóvíz- és szennyvíz ellátásáért felelős öt nagy állami víziközmű társaság vezetői és szakszervezeti tisztségviselői szakmai szempontból fontosnak és indokoltnak tartanak. A lépéstől az érintettek a munkahelyek megtartását és az árak könnyebb féken tartását is várják.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás