Hirdetés
greenfo/MTI

Az UNICEF-nek 3,9 milliárd dollárra (1082,25 milliárd forintra) van szüksége ahhoz, hogy segíteni tudjon a konfliktusok és természeti katasztrófák 41 millió gyermekáldozatának az idén. 2018-ban 26(!) embernél volt a világ összes pénzének fele.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) mai genfi sajtótájékoztatóján bemutatott 2019-es cselekvési tervének célja, hogy elérhetővé tegye az ivóvizet, az élelmiszert, az oktatást és a legfontosabb egészségügyi szolgáltatásokat a gyerekek számára 59 országban, valamint szavatolja biztonságukat. Az UNICEF szerint jelenleg Jemenben 6,6 millió, Szíriában 5,5 millió, a Kongói Demokratikus Köztársaságban pedig 4 millió gyerek számára nem elérhetőek ezek a szolgáltatások.

"Soha nem láttunk annyi konfliktust a világon az elmúlt 30 évben, mint mostanában, és azt látjuk, hogy egyre inkább +normálisnak+ fogadják el az iskolák elleni támadásokat vagy gyerekek őrizetbe vételét" – hangsúlyozta a terv bemutatása közben Manuel Fontaine, az UNICEF sürgősségi programjainak vezetője.

Az összeg mintegy harmadát a Szíriában élő vagy a polgárháború elől a környező államokba menekült gyerekek megsegítésére szánják. A segélyezés szempontjából kiemelt válsággócok között van Jemen és a Kongói Demokratikus Köztársaság is.

Sokan nem becsülik meg az UNICEF gyermekvédelmi erőfeszítéseit – adta értésre Henrietta Fore igazgató.

"A gyerekek nem tudnak felépülni a háború ejtette láthatatlan sebekből, ha nincs olyan hely, ahol biztonságban játszhatnának, ha el vannak választva családjaiktól, és nem részesülnek pszichológiai és szociális támogatásban" – fűzte hozzá Fore. Az ENSZ Gyermekalapja szerint a fegyveres konfliktust megélt gyerekek olyan szintű stresszhatások érik, ami károsan hat tanulási és szociális képességeikre egészen felnőttkorukig.

Tavaly az UNICEF 3,8 milliárd dollárt kért a nemzetközi közösségtől tevékenységének finanszírozására, ennek az összegnek azonban csak a háromnegyedét kapta meg felajánlásokból. (MTI)


A környezetszennyezés mellett ez fogja szétverni civilizációnkat

A környezetszennyezés mellett ez fogja szétverni civilizációnkat

Még gazdagabbak lettek a szupergazdagok az előző egy évben. Az Oxfam szerint 26(!) embernél van a világ összes pénzének fele- írtuk egy hete.

Tovább nyílt a vagyonolló a leggazdagabbak és a legszegényebbek között 2018-ban: tavaly a 26 leggazdagabb ember vagyona egyenlő volt az emberiség legszegényebb felének összvagyonával – hívta fel a figyelmet az Oxfam. 2017-ben még a 43 leggazdagabb embernek volt annyi vagyona, mint a legszegényebb 3 és fél milliárdnak. (lásd még a CNN anyag)  "A gazdagok és szegények közötti egyre szélesedő szakadék ellehetetleníti a szegénység elleni harcot, károsítja a gazdaságot és szítja az emberek dühét" – mondta Winnie Byanyima, a szervezet vezérigazgatója.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás