A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Az illetékes amerikai bíróság elfogadta a BP brit olajmulti és az amerikai igazságügyi minisztérium megállapodását a 2010-ben történt olajkatasztrófa ügyében. A cégóriás 11 vádpontban ismerte el bűnösségét a Mexikói-öbölben 2010-ben bekövetkezett olajkatasztrófa ügyében, összesen 4,5 milliárd dollárt fizet.

A BP Deepwater Horizon nevű olajkitermelő platformján 2010 áprilisában robbanás történt, majd tűz ütött ki, 11 munkás meghalt, az elsüllyedt platform helyén pedig 87 nap alatt csaknem 790 millió liter olaj ömlött a tengerbe. A BP három tisztségviselője ellen 23 pontban emeltek vádat novemberben, New Orleansban, egyebek között gondatlanságból elkövetett emberölésért. A cég felelősnek vallotta magát a munkások halálával és a kongresszus előtt való hamis tanúskodással kapcsolatos bűncselekményekben és két szabálysértésben.

A BP megállapodott a minisztériummal, hogy öt év alatt összesen 4,5 milliárd dolláros (ezermilliárd forintos) pénzbírságot fizet a tárcának, az amerikai hal- és vadvédelmi alapnak, a tudományos akadémiának és az értékpapír-piaci felügyeletnek (SEC). Ez messze a legnagyobb pénzbüntetés, amelyet az amerikai és a brit igazságszolgáltatás történetében bármely vállalatra valaha kiróttak. De a bűnügyekben fizetendő büntetéseken felül a cégnek gondatlanságáért valószínűleg kártérítést is kell fizetnie – egyebek között Alabama szövetségi államnak – a február 25-én New Orleansban kezdődő polgári perben, és ennek összege elérheti a pénzbírság több mint négyszeresét, 21 milliárd dollárt. A BP már korábban bejelentette, hogy a gazdasági és egészségi károkért őt perlő több mint 100 ezer magánszeméllyel és vállalkozással már megállapodott kártérítés fizetésében, és ezek együtt várhatóan 7,8 milliárdos költséget jelentenek majd neki.

Az olajipari óriás novemberben már egyszer fizetett 23 milliárd dollárt környezet-helyreállításra és kártérítési követelések kiegyenlítésére. Az ezután fizetendő bírságokat és kártérítéseket részben abból a 35 milliárd dollárból akarja kifizetni, amelyet egyes vagyontárgyainak eladásából remél. A katasztrófa ügyében vádat emeltek az olajplatform tulajdonosa, a Transocean cég ellen is, amely január elején szintén megállapodott a kormánnyal 1,4 milliárd dolláros pénzbírság megfizetésében. A BP elleni polgári perben alperes a Halliburton olajipari szolgáltató vállalat is.

Most, miután a BP és a minisztérium megállapodását a bíróság jóváhagyta, a cégnek 60 napja van arra, hogy elküldje környezet-helyreállítási tervét a minisztériumnak és a szövetségi környezetvédelmi hivatalnak. A tervben a három félnek meg kell állapodnia, csak úgy válhat véglegessé.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás