Hirdetés

A kidobott elektromos és elektronikus készülékekből csaknem 45 millió tonnányi hever a világban s annak csak kis részét hasznosítják újra – így tovább nő a környezetet és az emberi egészséget fenyegető veszély, figyelmeztet az ENSZ egy intézménye.

A tanulmányt az ENSZ Nemzetközi Távközlési Egyesülete, az ITU adta ki. Adataik szerint 2016-ban világszerte nyolc százalékkal nőtt tovább a kidobott számítógépek, mobiltelefonok, tv-készülékek, elektromos háztartási eszközök száma. Ez a különleges “szemétdomb” összességében már csaknem 45 millió tonnát tesz ki, azaz kereken hat kiló jut a Föld minden lakosára.

Európára ebből az ijesztő mennyiségből 12.3 millió tonna jut, miközben ez a különösen veszélyes hulladék gyorsuló ütemben gyarapodik tovább: az elemzők azzal számolnak, hogy a következő három évben a hi-tech “szemét” 17 százalékkal bővül.

A helyzet azért is aggasztó, mivel csak minden ötödik elektronikus készülék anyagait hasznosítják újra, ezért a szakszerűtlenül kezelt szemétlerakók, a szemétégetők jelentős veszéllyel járnak az egészségre és a környezetre.

Global-E-waste Monitor 2017 (11,3 MB pdf.)

Az újrahasznosítás hiánya ugyanakkor óriási anyagi veszteségeket is jelent. Szakértők szerint az értékes, a szerkezetekből ki nem mentett, javarészt ritka nyersanyagok, a réz, a platina, a palladium, az ezüst és az arany értéke 2016-ban nem kevesebb, mint 55 milliárd dollárt tett ki. A tanulmány kiadói felhívták a kormányokat: hozzanak a szigorúbb ellenőrzést és az újrahasznosítást biztosító törvényeket. Valamint gondoskodjanak azok megtartásáról: az emberiség 66 százaléka ugyanis olyan országokban él, ahol már léteznek ilyen törvények.

2014-ben még 42 millió tonna e-hulladékot termeltünk

Tavaly 42 millió tonna e-hulladékot termeltünk

Öreg konyhai és fürdőszobai berendezések, irodai eszközök, TV-k, számítástechnikai és hírközlési kütyük alkotják a világon 2014-ben keletkezett 41,8 millió tonna elektronikus hulladékot – derült ki egy ENSZ Egyetem által készített jelentésből.

A világszervezet kutatással és posztgraduális képzéssel foglalkozó globális szervezetének szakemberei kimutatták, hogy a hulladék többségét, 60 százalékát öreg mikrohullámú sütők, mosógépek, mosogatógépek, más háztartási berendezések, irodai eszközök teszik ki. A kisebb eszközökből, mint a mikrohullámú sütők, kenyérpirítók 12,8 millió tonna, a nagyobbakból, mint a mosógépek, hűtőszekrények, szárítógépek, mosogatógépek 18,8 millió tonna hulladék keletkezett.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás