A rovat kizárólagos támogatója

A paksi atomerőmű bővítésének megakadályozását célzó öt népszavazási kérdést nyújtott be ma a Nemzeti Választási Irodának az LMP. Szél Bernadett társelnököt elkísérték a párt “házi kopaszai”is.

Szél Bernadett társelnök a Nemzeti Választási Iroda (NVI) budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a céljuk az, hogy a nép dönthessen a kérdésben, és ennek érdekében elmennek a falig, de ha kell, annál tovább is.  Az MTI kérdésére a politikus közölte: meg kell változtatni az alaptörvényt, ha az nem engedi, hogy referendumot írjanak ki ebben a kérdésben, emlékeztetve, az ország NATO- és EU-tagságáról döntő népszavazás előtt is változtattak a jogszabályokon.

Szél Bernadett társelnök nem egyedül érkezett az NVI-hez, kopasz férfiakkal vette körbe magát, ahogy írja, mindenre fel kell ma már készülni.
 

Talán mindenki emlékszik még arra, amikor 2016. február 23-án egy kopaszokból álló, szemmel láthatóan jól szervezett csapat akadályozta meg Nyakó Istvánt, az MSZP politikusát abban, hogy elsőnek vigye az úgynevezett időbélyegzőhöz a párt vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezését. Nyakó helyett a herceghalmi polgármester felesége, Erdösi Lászlóné nyújthatta be elsőként az akkor még politikailag forró témának számító ügyben a beadványát.

Az LMP vezetői múlt pénteken jelentették be, hogy népszavazást kezdeményeznek a paksi bővítésről. Szél Bernadett társelnök akkor azt mondta, a paksi atomerőmű bővítése, azaz a Paks 2 még az olimpiarendezésnél is kockázatosabb vállalkozás.
Közben Paks 2 ellen felsorakozik a baloldal. Az MSZP az LMP mellé áll. A szocialisták is beszállnának a népszavazási aláírásgyűjtésbe, sőt a Momentum is. Rajtuk kívül a dolog mögé áll a DK, az Együtt, sőt a Liberálisok is támogatják és segítik majd az aláírásgyűjtést– ha elindul.

Természetesen az a nagy kérdés, hogy sikerül-e olyan kérdést megfogalmazni, amelyet hitelesít a Nemzeti Választási Bizottság. Korábban Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselőjének beadványát visszadobták, mondván, hogy a kérdés nemzetközi szerződést érint. Ungár Péter LMP elnökségi tag erről azt mondta, hogy a nemzetközi szerződésből származó kötelezettségről nem lehet referendumot tartani, de ez nem jelenti azt, hogy magáról a szerződésről ne lehetne kiírni a népszavazást.  Az LMP ezt szem előtt tartva több kérdéssel is próbálkozik, ma reggel nem egy, hanem öt kérdést adott le. Ezek a következők:

1.   A már múlt héten ismert kérdés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenleg üzemelő atomerőművi blokkok kapacitásánál nagyobb összesített áramtermelő kapacitással Magyarországon atomerőművek ne legyenek üzembe helyezhetőek?"

2.  "Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenleg üzemelő paksi atomerőművi blokkok leállását követően Magyarországon atomerőműben ne termeljenek áramot?"

3.  "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt, amely 2035. január 1-jétől előírja az atomerőművi áramtermelő kapacitások teljes egészének megújuló energiaforrásokkal történő kiváltását?"

4. "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Országgyűlés kötelezze a Kormányt a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény megszüntetésének kezdeményezésére?"

5.   "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt, amely 2035. január 1-jétől megtiltja az atomerőműben történő áramtermelést?"

A kérdéseket először formai szempontból a Nemzeti Választási Iroda vizsgálja, és ha rendben találja, jöhet a tartalmi döntés az NVB-től. A korábbi szabályokat, miszerint egy témában csak egy kérdést lehet benyújtani, a tavalyi kopasz-botrány után eltörölték, így ha egyiket elutasítja az NVB, jöhet a következő rögtön, azt is megvizsgálja a bizottság.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás