Hirdetés
greenfo/MTI

Egy vörös óriáskenguru koponyasérülésekbe pusztult bele, egy sarkantyús teknős életét az elektromos kerítés oltotta ki, egy leopárdteknős kihűlésben halt meg, hat egészséges oroszlánkölyköt és több páviánt pedig csak azért öltek meg, mert nem volt elég hely az állatkertben.

Bezárják az angliai "horrorállatkertet", ahol csaknem félezer állat pusztult el négy év alatt az igazgatóság hibájából vagy nemtörődömségéből, sőt egy állatgondozó is életét vesztette tigristámadásban, aminek ugyancsak a gondatlanság volt az oka. Az illetékes helyi hatóság ma egyhangúlag úgy döntött, hogy nem hosszabbítják meg az Anglia északnyugati részén, Dalton-in-Furnessben fekvő South Lakes Safari Zoo működési engedélyét.

Egy múlt héten közzétett kormányzati vizsgálat feltárta, hogy 2013 januárja és 2016 szeptembere között 486 állat pusztult el az állatkertben az igazgatóság hibájából. A vizsgálat szerint a "horrorállatkertben" elhanyagolták az állatorvosi ellátást, rémesek voltak a higiéniai körülmények és az állatok táplálkozása sem volt megfelelő.  A konkrét "rémtörténetek" között említi a jelentés, hogy egy vörös óriáskenguru koponyasérülésekbe pusztult bele, egy sarkantyús teknős életét az elektromos kerítés oltotta ki, egy leopárdteknős kihűlésben halt meg, hat egészséges oroszlánkölyköt és több páviánt pedig csak azért öltek meg, mert nem volt elég hely az állatkertben.

Az őrök elárulták a nyomozóknak, hogy a vezetés a tetemek suttyomban való eltüntetésére és titoktartásra utasította őket.  A hatósági vizsgálatok a biztonsági előírások hanyag betartásának tulajdonítják azt is, hogy 2013 májusában egy szumátrai tigris megölhetett egy 24 éves női alkalmazottat.  A vizsgálati eredmény az 1994-ben megnyílt állatkert tulajdonosának bíróság elé állítását javasolja.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás