A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Az első nyolc hónapban 1067 tonna e-hulladék került a feldolgozókhoz a Media Markt vásárlóitól, másfélszer annyi, mint egy éve, a műszaki áruházlánc és az elektronikai hulladékok kezelésével foglalkozó Inter-Metal Recycling Kft. adatai alapján.
A leadott elektromos és elektronikus hulladékok csaknem 80 százaléka háztartási nagygép, hűtőgép, de háztartási kisgépek, valamint monitorok és televíziók is nagy számban kerültek a hulladékhasznosító telepre. A Media Mark közleménye szerint a mennyiség az előző években stagnált, ezért a növekedés meglepte a hulladékgazdálkodási szakembereket. Az áruházlánc értékesítési tapasztalatai már előre jelezték a felfutást. A közleményben Biczó Péter, a Media Markt kategóriamenedzsere rámutatott, hogy a koronavírus-járvány miatti tavaszi korlátozások idején a fagyasztószekrények, a fagyasztóládák és a nagyobb fagyasztókapacitással bíró kombinált hűtőszekrények többszörösét adta el a műszaki lánc. A szakember felidézte a Media Markt tavalyi kutatásának eredményét, amely szerint a magyarok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a háztartásban keletkezett hulladékok szelektív gyűjtésére, és 60 százalékuk már 1 éve is szakszerűen adta le az e-hulladékot.

A közleményben Tihanyi Ervin, az Inter-Metal Recycling elektronikai hulladék üzletágának vezetője ismertette, hogy a Media Markt által eljuttatott berendezésekből 1920 kilogramm nyomtatófesték-hulladékot, valamint 788 kilogramm elem- és akkumulátorhulladékot válogattak ki és továbbítottak veszélyes hulladékot ártalmatlanító üzemekbe.

A fém összetevőkből 510 tonna vaslemez-, 75 tonna réz- és 53 tonna alumíniumhulladék hasznosult kohókban – tette hozzá. A szakember hangsúlyozta, hogy az elektromos berendezések anyagának 21 százalékát kitevő műanyagok újrahasznosítása jelenti az egyre nagyobb szakmai kihívást a hulladékkezelők számára.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek