Forrás: telex.hu

Több mint 660 millió dolláros kártérítés megfizetésére ítélték a Greenpeace környezetvédelmi csoport több szervezetét. Az ügy 2016-os és 2017-es akciók miatt indult, melyek során az aktivisták egy észak-dakotai indiánrezervátum közelében épülő olajvezeték miatt tüntettek.

A dallasi Energy Transfer olajcég birtokháborítás, zaklatás, rágalmazás és egyéb indokok miatt perelte be a hollandiai székhelyű Greenpeace Internationalt, az amerikai Greenpeace USA-t és a finanszírozást végző Greenpeace Fundot, amelyeket minden vádpontban bűnösnek találtak –  írta az AP.

A Greenpeace a Missouri folyót is átszelő vezeték építésével kapcsolatban azt is terjeszthette, hogy amerikai őslakosok temetkezési helyeit gyalázná meg az építkezés, ez volt az egyik kijelentés, ami miatt rágalmazással vádolták a csoportot. Az aktivisták amiatt is aggódtak, hogy a vezeték veszélyeztetheti a Standing Rock rezervátumban élő őslakos indiánok vízellátását.

Az olajcégeket képviselő ügyvéd a per kezdetekor  a bíróságon azt mondta, hogy a dakotai tiltakozásokon a Greenpeace képzéseket szervezett és fizetett a résztvevőknek, hogy fizikailag akadályozzák a gázvezeték megépítését. A vezeték végül 2017-ben megépült, és azóta is működik.

A büntetése összege közel 666,9 millió dollár, az esküdtszék szerint a Greenpeace USA-nak kell megfizetnie a kártérítés nagy részét, közel 404 millió dollárt, míg a Greenpeace Fund és a Greenpeace International nagyjából 131 millió dollárt fizethet.

A környezetvédő-szervezet szerint egy ilyen nagy összegű büntetés kifizetése csőddel fenyegeti őket. Ennek ellenére a tárgyalás után azt nyilatkozták, hogy munkájukkal nem hagynak fel. Emellett tagadják a vádakat, és egy posztban is közölték, hogy megfellebbezik a bíróság döntését.

Nyitókép: © Stephanie Keith / Greenpeace

Kapcsolódó anyagok:

Az olajlobbista Trump győzött – Standing Rock elvérzett

A bíróság szerint jogsértő volt a Dakota Access olajvezeték engedélyezése

Percek alatt ömlött ki 800 ezer liter olaj