A rovat kizárólagos támogatója

A Conversation International ambiciózus projektjében az elkövetkező hat évben 73 millió új fát ültetnek el a brazíliai Amazonas-medencében. A tervek szerint az aktivisták 2023-ig 30 ezer hektárnyi földterületet erdősítenek be, ami nagyjából 30 ezer futballpálya méretének felel meg.

Brazília a párizsi klímaegyezményben vállalta, hogy 2030-ig 12 millió hektáron ültet el facsemetéket, a célkitűzés felé pedig a most induló projekttel hatalmas lépést tesznek. Ez egy lélegzetelállítóan merész projekt. Partnereink segítségével vállaljuk a világ legnagyobb trópusi erdősségének helyreállítását, átvállalva a költségeket is. Amazónia, a régióban élő 25 millió lakos, a megszámlálhatatlan állat- és növényfaj valamint bolygónk éghajlatának sorsa a mi kezünkben van – nyilatkozott Dr. M. Sanjayan, a Conservation International vezérigazgatója egy közleményben.

Mint fogalmazott, a projekt a meglévő másodlagos erdőterületek gazdagítására irányul kizárólag kiválasztott őshonos fajok ültetésével. A megvalósításhoz egy Brazíliában kifejlesztett, muvaca névre hallgató ültetési technikát alkalmaznak majd. Ez azt jelenti, hogy a több mint kétszáz őshonos vetőmagját szétszórják a felégetett vagy gondozatlan földterületek minden egyes négyzetméterén. Nem minden mag él meg, de az erősebbek az évek során fákká nőnek. Mostanáig egymillió fát sikerült ily módon elültetni a régióban. Ez nem átverés, hanem egy gondosan ellenőrzött kísérlet arra, hogy hogyan lehet helyreállítani a trópusi erdősségeket. Ezt később mások is megismételhetik és jelentősen csökkenthetjük a kiadási költségeket is – mondta Dr. M. Sanjayan.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás