A rovat kizárólagos támogatója

Nem csak az Orbán rezsim próbál gazdasági zsákutcás atomerőművet építeni Pakson – kiszolgáltatva és eladósítva még unokáinkat is a putyini orosz birodalomnak. Az évszázad átverése az Egyesült Államokban zajlik: 9 milliárd dollárért kiástak egy gödröt, majd betemették. A történet tanulsága: minél hamarabb kiszállni a paksi atommutyiból.

Atomerőmű nem-építés Amerikában.
1. Teljes körű politikai támogatás, egy kis projektre szabott jogalkotás, olcsó és megbízható áram ígérete (ami mögött feneketlen közpénztámogatás reménye áll).
2. Aztán elkezdenek gyülekezni a felhők. Döbbenetesen alacsony színvonalú projektmenedzsment, csúszó határidők, súlyos tervezési és kivitelezési hiányosságok.
3. Aztán jön a végjáték: a költségek elszállnak, és a beleölt 9 milliárd dollár ellenére a beruházók úgy döntenek, hogy elengedik a projektet, mert még kukázni ezt a 9 milliárd dollárt is jobb üzlet, mint megépíteni az erőművet.

Ismerős, ugye? Paks2 jelenleg a 2. pontnál tart, és hogy a 3. pont végkifejlete, a racionális döntés a beruházás lefújásáról nem borítékolható, az csupán annak köszönhető, hogy a magyar kormányzati döntéshozatal ma már semmilyen kapcsolatban nincs a racionalitással, kizárólag politikai igények irányítják (lásd járványkezelés).
Elég drága szemléltető ábra lesz Paks2 a “Balul elsült nukleáris beruházások” tankönyvekben világszerte, de végül is annyi itthon a pénz, nem győzzük már egészségügyre, oktatásra, szociális ellátórendszerre költeni, valahol el kell égetni – írta Jávor Benedek volt EU képviselő FB oldalán a hírhez kapcsolódva.

A villanyautosok.hu által bemutatott történet 2008 májusában kezdődött, amikor két dél-karolinai közműcég, az állami tulajdonú Santee Cooper, és a magánkézben lévő Scana egy konzorciumot hozott létre az államban található Virgil C. Summer atomerőmű bővítésére. A két AP1000 reaktor terveinek elkészítésével és megépítésével a Westinghouse-t bízták meg, a projekt tervezett költségvetése – finanszírozási költségek nélkül – 9,8 milliárd dollár volt.

A Santee Cooper igazgatója az állam áramigényének növekedésével indokolta a bővítés szükségességét. A projektben többségi tulajdonnal bíró Scana, az akkoriban az S&P 500-ban is jegyzett tőzsdei cég igazgatója a Westinghouse képviselőivel együtt pedig arról győzködte a befektetőket, hogy a 70-es, 80-as években sorozatban elkaszált beruházások után végre egy olyan új típusú reaktor tervei vannak a kezükben, ami garantálja a projekt gyors és sikeres megvalósulását. A „csodafegyver” a moduláris felépítésű reaktor volt, amelynek elemeit az ország különböző gyáraiban állítják elő, és a helyszínen szerelik össze őket. A Westinghouse érvelése végül sikeresen meggyőzte a részvényeseket.

A beruházás az amerikai nukleáris ipar számára történelmi jelentőségű volt, hiszen ekkor már 30 éve nem kezdett senki új atomerőmű építésébe az országban. Az iparág néhány képviselője egyenesen az amerikai nukleáris reneszánsz kezdetének tekintette a projektet, amelyet majd számtalan másik fog követni a közeljövőben.

Dél-Karolina gyakorlatilag vörös szőnyeget terített a bővítés elé. A beruházók és az állami szervek közötti együttműködés végig nagyon olajozottan zajlott, ráadásul 2007-ben egy olyan jogszabályt fogadott el a törvényhozás, amely lehetővé tette a közműcégek számára, hogy a fogyasztóik villanyszámlájába beépítsék a beruházás költségeinek egy részét, így megosztva a terheket és a kockázatokat a közműcégek és fogyasztóik között. Ehhez csupán egy hatóság jóváhagyására volt szükség, amely az évek során több áremelést is engedélyezett. A Scana ügyfelei havonta átlagosan 27 dollárral, a Santee ügyfelei pedig 6,5 dollárral magasabb villanyszámlát fizettek a jóváhagyott emelések után.

Mivel az atomenergia zéró emissziós technológiának számít, ezért a beruházás a szövetségi kormánytól is jogosult volt 2 milliárd dollár támogatásra, amire erősen támaszkodtak is a megtérülési számítások során. A támogatásnak volt egy olyan feltétele, hogy 2020-ig el kell készülnie a bővítésnek, ami nem tűnt gondnak, mivel a tervek szerint 2017-re mindkét blokk elkészült volna.

Westinghouse V. C. Summer atomerőmű építése. kép Scana

Inkompetencia minden szinten
Az építkezés 2013-ban kezdődött, de amilyen gördülékenyen indult a projekt, olyan nehezen haladt a kivitelezés. Az amerikai nukleáris ipar ekkorra már hosszú ideje nem épített új reaktorokat, ezért a korábban megszerzett tapasztalatok megkoptak, az értéklánc leépült, a szakemberek egy része nyugdíjba ment, vagy karriert váltott, és az újfajta, Amerikában korábban még nem alkalmazott dizájn alkalmazása is új kihívást jelentett.

A Westinghouse munkaszervezése kaotikus volt.
A reaktor moduljainak gyártása már azelőtt megkezdődött, hogy a terveit véglegesítették volna. Nem készült el a teljes integrált kivitelezési ütemterv, ami azt lett volna hivatott szolgálni, hogy a munkálatokban résztvevő több száz alvállalkozó, és a világ számos részén tevékenykedő beszállító munkáját összehangolja. Előfordultak olyan esetek, hogy amikor megérkeztek a hegesztők a helyszínre, még nem volt kész a munkavégzésükhöz szükséges állványzat, emiatt nem tudtak dolgozni, miközben ketyegett az órabérük. Egy másik esetben a munkások csak a délután közepén kapták meg az aznapi feladatukat. Az ehhez hasonló malőrök mindennaposnak számítottak a teljes építkezés során. A helyszínen dolgozó szakemberek olyan fokú, és minden szinten érvényesülő inkompetenciáról számoltak be, amilyet még nem láttak korábban, pedig akkor már sokuk mögött állt évtizedes munkatapasztalat.

A reaktor előregyártott elemeit, amelyek arra voltak hivatottak, hogy forradalmasítsák az iparágat, és megakadályozzák a költségtúllépéseket, már a kezdetektől fogva hibásan gyártották le. Az ilyen hibák kijavítása rengeteg időt és erőforrást emésztett fel. Az egyik alvállalkozót azért bírságolták meg a hatóságok, mert megtorlást alkalmazott a biztonsági problémák miatt panaszkodó munkásaival szemben.

Ilyen körülmények között gyorsan elszálltak a költségek. Az egyik alvállalkozó szerint a helyzet ahhoz volt hasonló, mintha egy szülő limit nélküli bankkártyát adna a gyerekének, és nem ellenőrizné a költéseit.
A projekt költségvetését és annak módosításait az államnak kellett jóváhagynia, ezt egyébként minden alkalommal meg is tették, ha volt erre irányuló kérés. Így következtek sorban a hivatalosan is jóváhagyott módosítások:

  • 2011-ben 174 millió dollárral
  • 2012-ben 283 millió dollárral
  • 2015-ben 698 millió dollárral
  • 2016-ban további 831 millió dollárral növekedett a büdzsé. Ez összesen 2 milliárd dollár.

A Santee és a Scana 2015-ben felkérte a Bechtelt, hogy auditálja a projektet. A Bechtel vizsgálata megállapította, hogy az építkezés nem fog befejeződni 2020-ig, így a projekt elesik a szövetségi támogatásoktól. Ez a megállapítás azonban a konzorcium képviselőinek kérésére kimaradt a végleges jelentésből, hogy ne juthasson a befektetők és a hatóságok tudomására.

A konzorcium nyilvánosan ekkor még 2020 decemberi befejezésről beszélt, de a problémákat nem lehetett a végtelenségig szőnyeg alá söpörni. 2017 márciusában a Westinghouse csődöt jelentett a V.C. Summer, és „testvérprojektje”, a Georgia államban épülő Vogtle atomerőmű kivitelezése során keletkező veszteségei miatt.

A V.C. Summer 2017-ben még félig sem volt kész, de máris elköltöttek rá 9 milliárd dollárt, ami majdnem elérte az eredetileg tervezett költségeket (9,8 milliárd), és a 2 milliárd dollárral megemelt keret háromnegyedét is kimerítette. Az ekkor készült becslések szerint a projekt befejezése további 16 milliárd dollárt emésztett volna fel, a végösszeg így elérte volna a 25 milliárd dollárt. Ahelyett, hogy az építkezés előrehaladtával csökkentek volna a még hátralévő kiadások, azok inkább csak emelkedtek.  A Santee és a Scana ezt felismerve 2017 júliusában a projekt félbehagyásáról döntött, úgy nyilatkoztak, hogy ez szolgálja leginkább az ügyfeleik és befektetőik érdekeit. A projekt ekkor 64%-os, ezen belül maga az építkezés 34%-os készültségen állt.

Következmények

A Scana és a Westinghouse egyes képviselői ellen vádat emeltek a hatóságok a befektetők félrevezetése miatt. A tőzsdefelügyelet szintén eljárást indított, de a befektetők is perre mentek. A fogyasztók 2017-ig 1,4 milliárd dollárt fizettek be a projektre, miután a villanyszámlájukat havi néhány ezer forintnyi összeggel megemelték a közműcégek, ebből peren kívüli megállapodással 720 millió dollárt visszakaptak jóváírások formájában. Az emelések azonban továbbra is érvényben maradtak, így a dél-karolinai fogyasztók még hosszú évekig fogják fizetni egy soha meg nem épülő erőmű költségeit.

A bukás nyomán mára csak egyetlen épülő atomerőmű maradt az Egyesült Államokban (a Vogtle), és egyetlen egy új beruházás sincs tervben. Az amerikai nukleáris reneszánszról szóló álmok teljesen szertefoszlottak.

Azt mondják, az a legolcsóbb energia, amit el sem fogyasztunk. Olykor viszont az a legdrágább, amit meg sem termelünk.

A nagyság átka
A fenti történetre lehet úgy gondolni, mint egyszeri esetre, ami önmagában semmit nem mond el az atomenergia alkalmasságáról, valójában azonban a jelenlegi nukleáris technológiában rendszerszintű problémák vannak kódolva, amire a V.C. Summer esete látványosan rámutatott.

Megkezdett, majd félbehagyott atomerőműves projektek a világban. Forrás: World Nuclear Industry Status Report 2020

Forrás: World Nuclear Industry Status Report 2020

Az atomenergia nagyfokú centralizáltsága miatt elég csupán 1-2 félresikerült beruházás ahhoz, hogy a világ legnagyobb gazdaságában tönkre tegye a nukleáris ipart. Márpedig egy ilyen bonyolult, és sok ember együttműködését igénylő technológia esetében nagy az esélye a kudarcnak. Az ilyen kudarcok ahhoz vezetnek, hogy az iparág még inkább elveszíti a szakmai kompetenciáit, és egy olyan ördögi körbe kerül, amiből nem képes kitörni.

A megújuló energiás projektek ezzel szemben jóval kisebb pénzügyi és műszaki kihívást jelentenek, ezért kevesebb a hibalehetőség. De még ha tucatnyi naperőműves beruházás be is bukik évente, iparági szinten az is észrevétlen marad, és roboghat tovább a szektor fejlődése.

Az atomenergia hívei szeretik a „sötétzöldeket” és az irracionális félelmüket okolni az ágazat problémáiért, szerintük mindenért az általuk irányított politika a hibás. De kérdem én: hol voltak ezek a zöld politikusok Dél-Karolinában? Nekik vajmi kevés beleszólásuk volt az ügybe, a projekt végig az állami és szövetségi apparátus teljes támogatását élvezte, mégis kudarcot vallott. A helyzet pedig nem fog javulni addig, amíg az iparág a tanulságok levonása helyett külső ellenségekre mutogat.

A V.C Summer „testvérprojektje”, a Vogtle atomerőmű bővítése 2013-ban indult a szomszédos Georgiában. A beruházás eredeti büdzséje 12,4 milliárd dollár volt, és 2017-re kellett volna befejeződnie. A legújabb becslések szerint 2023-ra fog elkészülni 27 milliárd dollárból.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek