A rovat kizárólagos támogatója

Tökéletesen illusztrálja néhány év végi hír, mennyire vegyes képet mutat a 2022-es év, ha a klímaváltozás elleni harc és a kibocsátáscsökkentés irányába tett erőfeszítések terén elért eredményeket szeretnénk értékelni. A kudarcok mellett áttörést is hozott a klímaváltozás elleni harcban 2022.

A karácsony előtti hét egyik nagy áttörést jelentő híre volt, hogy hosszú évek után megszületett a döntés az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének (ETS) kibővítéséről – párban az ennek társadalmi hatásait tompító 87 milliárd eurós szociális alap létrehozásával. Ezzel szemben, mire ez a cikk megjelenik, nagy valószínűséggel az emberiség újabb rekordot ér el az éves szénfelhasználása terén, és a 2022-ben eltüzelt fekete energiahordozó mennyisége először a történelemben túlszárnyalja a 8 milliárd tonnát a Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése szerint.

Hasonlóan vegyes a helyzet a pénzügyi szektor területén is. Míg jellemzően inkább füstölgő kémények és hurrikánok pusztítása, mintsem bankok és befektetőcégek légkondicionált üvegfalú irodái jelennek meg előttünk, ha a klímaváltozásról van szó, a pénzügyi szektor multiplikátor és piacmozgató hatásai miatt egyre fontosabb szereplővé válik a klímaváltozás elleni harcban, vagy éppenséggel az elodázásában.

Decemberi hír, hogy a világ legnagyobb befektetési alapkezelője, a Vanguard Group kilép a Net Zero Alapkezelők 2020-ban indított és mára 66 billió dollárnyi befektetést mozgató, 291 céget tömörítő kezdeményezéséből. Az amerikai republikánus képviselők nyomására a Vanguard a jövőben tehát felhagy a gyakorlattal, hogy a vállalatok pénzügyi mutatói mellett az ESG (környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási) vállalásaikat és erőfeszítéseiket is figyelembe vegye a befektetési értékelések és döntések során. Pár nappal később Európa legnagyobb bankja, a brit HSBC homlokegyenest ellenkező irányba lépett, amikor azt jelentette be, hogy új olaj- és gázkitermelési projekteket nem finanszíroz a jövőben. Környezetvédelmi szervezetek a hírre azonnal megkongatták a vészharangot a fosszilis energiahordozókban érdekelt vállalatok fölött, jelezve, hamarosan elapadnak finanszírozási forrásaik.

Hol is állunk a klímaváltozás elleni harcban?

A kérdésre válaszként egy újabb év végi eseményt, a novemberben az egyiptomi Sarm es-Sejkben megtartott COP27 konferenciát, illetve annak fő tanulságait idézhetjük fel. Míg e legutóbbi összejövetel sem írja be magát az áttörést magával hozó, történelmi jelentőségű klímakonferenciák sorába, két fontos fejlemény mégis a javára írható. Egyrészt kimondták, hogy a nyugati társadalmak fogyasztása és ipari tevékenysége felelős a globális klímaváltozásért, és emiatt ezek az országok kártérítéssel tartoznak azok felé a – jellemzően szegényebb, gazdaságilag elmaradottabb – országok felé, amelyek leginkább elszenvedik a globális klímaváltozás hatásait. (Gondoljunk a pakisztáni áradásokra, valamint Tuvalura és a környező óceániai szigetekre, amelyek éveken belül víz alá kerülnek a tengerszintek emelkedése miatt.)

Másrészről – és távlatilag ez talán még fontosabb a kártérítési pénzeknél – bebizonyosodott, hogy sem az állami, sem a magánszféra szereplői egyedül nem elég erősek a globális problémák megoldásához, azt csakis a kormányok, szabályozó hatóságok, iparági szereplők és a finanszírozók együttműködése eredményezheti. Ennek eredménye, hogy a legtöbb országban és gazdasági régióban (mint az Európai Unió) már megszülettek a 2030-ra és 2050-re szóló vállalások, melyek segíthetnek abban, hogy a Föld átlaghőmérséklete ne emelkedjen 1,5 Celsius-foknál nagyobb mértékben az évszázad végéig. Igaz, az is elhangzott, hogy az elodázott lépések miatt ma már csak a 2 Celsius-fokos cél lehet reális, hiszen a jelenlegi számítások szerint már most 1,3 Celsius-fokos globális felmelegedésnél tartunk.

áradás- esőzés Erftstadt Németország kép: Boris Roessler DPA AFP

Konkrét lépések

A nagy szavakon túl ez azt jelenti, hogy a „net zero”, azaz a 0 károsanyag-kibocsátású emberi tevékenység mint gondolat és cél már megjelent a fejekben, de arról továbbra is kevés szó esik, hogy milyen lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy ezt a célt időben el is érjük. Ez már közgazdaságilag is jobban értelmezhető kérdés. Kutatóként, elemzőként azt látjuk, hogy konkrét lépéseket akkor tesznek meg a szereplők (lakosság, közintézmények, ipar, agrárszektor, energiaszektor, építőipar, pénzügyi szféra), ha egyértelmű a szabályozás és a számonkérés, ha vannak adatok, azok összehasonlíthatóak (sztenderdek), folyamatosan mérik is őket, van fenntarthatóságra törekvő finanszírozás, és közérthetőek a problémával kapcsolatos erőfeszítések és azok menetrendje, céljai. Akkor lehet tervezni, változtatni, beruházni, innoválni, ha kiszámíthatóvá tesszük a befektetői környezetet.

Jelentős változtatást nagyon ritkán várhatunk el maguktól a szereplőktől, akár a lakosságról, akár a vállalati vagy intézményi körről legyen szó. Mint arról novemberben és szeptemberben is írtunk a G7-en, elengedhetetlen a szabályozás, nemcsak mint kényszerítő vagy vonzó erő, hanem mint a piac számára kiszámíthatóságot, tervezhetőséget és átláthatóságot teremtő és ezzel a jövőre irányuló lépéseket elősegítő tényező. Az EU igyekszik globálisan aktív és előremutató szereplőként viselkedni a klímaváltozással kapcsolatos szabályozási kérdésekben, melyre jó példa a cikk elején említett ETS-kibővítés, amelynek hatásait a Cambridge Econometrics is elemezte, illetve a decemberben elfogadott CBAM nevű szabályozás, amely a karbonintenzív tevékenységek EU határain kívülre helyezését igyekszik megakadályozni, és hatásait szintén vizsgáltuk.

A gyakorlati intézkedések kapcsán Anglia szolgál igazán jó mintaként arra, hogyan lehet a magánszférát is konkrét lépésekre bírni. Például olyan helyi, települési szintű akciócsoportokkal, amelyek az épületkorszerűsítésekhez adnak fogódzót és finanszírozási kereteket. Továbbá standardizálással, sablonokkal, a szabályozói felügyelet (mint például a Brit Pénzügyi Felügyelet, az FCA) aktív és látható jelenlétével is világos útmutatást lehet nyújtani, amit aztán a magánszféra tud és fog is követni.

Ha van szabályozás és szabályozói jelenlét, akkor a következő fontos tényező az adatok és információk megléte, ezek egységes mérése és a változások számonkérése a szereplőktől. Több helyről is az a visszajelzés érkezik, hogy a transzparencia még nem elégséges, és bár elkezdtek vállalatok bizonyos adatokat közzétenni – az ESG irányelveknek megfelelően – ezekben is még nagyok a különbségek. Ezt alátámasztja, hogy a Budapesti Értéktőzsde nemrégiben kiadott egy jelentési útmutatót, amelyből kiderül, hogy az információ megléte, összehasonlíthatósága és rendszeres jelentése a legnagyobb akadály jelenleg az előtt, hogy a kívánt változások a pénzügyi területen is beinduljanak.

További érzékletes példa, hogy az Egyesült Államokban – ahol ez az európai típusú szabályozói iránymutatás még nincs jelen – a vállalatok ugyan belekezdtek az ESG-szempontok szerinti változtatásokba, de jellemzően inkább az S, a társadalmi (social) és a G, a vállalatirányítási (governance) területeken aktívak, míg az E, a környezetvédelmi (environment) komponensben kevésbé, hiszen ezen a területen bármilyen átállás nagyobb átalakítást igényel, mint az előző kettőben. Könnyebb több nőt delegálni az igazgatóságba vagy társadalmi ügyeket támogatni ott, ahol a cég jelen van, mint megmérni a károsanyag-kibocsátást, meghatározni a jövőbeli csökkentés mértékét, majd mérni és rendszeresen beszámolni az elért eredményekről. Különösen, ha semmilyen szabályozás nem kényszerít erre, csak a jó szándék, és az, hogy hátha vannak olyan befektetők, akiknek ez fontos, és hajlandóak akár többet is fizetni érte.

Mit értünk el tehát 2022-ben?

De ne tévesszük szem elől azt a kérdést, hogy akkor inkább jót vagy rosszat hozott a 2022-es év a klímaváltozás elleni harc szempontjából.

Putyini agresszió. Kijev 2022 február 24

Az Ukrajna ellen az év elején megindított orosz agresszió és háború történelmi léptékű csapást mér a globális környezetre és a klímaváltozás elleni harcra egyaránt. A háború pusztítása, a lerombolt környezet, a harcok közben kibocsátott káros és szennyező anyagok, vagy az atomerőművek kapcsán fellépő nukleáris fenyegetés felfoghatatlan csapás a környezetre – természetesen az emberi veszteségek mellett. Azonban a háború miatt megváltozott környezet, az ellátási láncok megszakadása és átalakulása, a nyersanyagok hozzáférhetősége, az ellátásbiztonság a háborúban csak közvetetten érintett országokban hasonló mértékű lökést adott, mint a Covid-járvány két évvel korábban.

Az új helyzet egyfajta melléktermékként elősegíti a károsanyagkibocsátás-csökkentési célok elérését, mert a nem elsősorban környezeti szempontból megjelenő kényszer hatására minden, orosz fosszilis energiára építő ország most hamarabb akar „lejönni” az (orosz) gázról és olajról, mint korábban tervezte. Természetesen ettől még nem megy gyorsabban egy teljes technológiai átállás – ezért részben most beszerzési diverzifikáció zajlik az LNG és máshonnan beszerezhető fosszilis energiahordozók irányába –, de a tervezett leválás mértéke jóval nagyobb és gyorsabb, mint amit korábban szabályozói lépésekkel el tudtak képzelni az egyes országok vagy az EU vezetői.

A háború mellett – vagy részben annak hatására – 2022 azt is elhozta, hogy a globális és helyi klímakockázatok a korábbinál jóval nagyobb mértékben kerültek be a köztudatba. A mindennél forróbb és aszályos európai nyár, a több ezer ember életét követelő pakisztáni áradások, a korábbinál hevesebb hurrikánok és viharok (például Floridában), valamint más természeti katasztrófák és események kézzelfogható közelségbe hozták százmilliók számára a klímaváltozás hatásait. Ironikus módon a legutóbbi katasztrófák jelentős szerepet játszottak abban, hogy az emberek felfogják és lássák a változásokat. Míg 1-2 Celsius-fokos hőmérséklet-növekedést nem veszünk észre, vagy egy-egy melegebb nyár számlájára írjuk, egy hurrikánt, árvizet, aszályt már jobban megjegyeznek az emberek, különösen, ha egyértelműen sűrűbben fordulnak elő, mint korábban.

A csapások mértékét és messzire terjedő hatását jól illusztrálja, hogy az utóbbi hónapokban több neves nemzetközi befektetőház kérte kutatóink segítségét a természeti katasztrófákkal járó pénzügyi és társadalmi károk elemzéséhez. Ezt a nem nyilvános új tendenciát kifejezett áttörésnek éreztük a magunk praxisában az elmúlt évek bizonytalankodásai után.

Az okozott károk és a korábbi rendszerek szétesése miatt a befektetők mostanra ugyanis felismerték, hogy új gazdasági és pénzügyi modellekre van szükségük, amelyek már számolnak a klímaváltozás közvetlen és közvetett hatásaival, amelyekben megjelennek új szempontok és fogódzók, és amelyek erősen építenek a klímaváltozásból adódó változásokra.

A befektetők és a kormányok mellett a fogyasztók is egyre tudatosabbá váltak a fenntarthatóság és a klímaváltozás kérdéseiben, és egyre többet foglalkoznak vele, egyre aktívabban keresik a változtatási lehetőségeket. Mindez talán azért történik, mert 2022-ben már nemcsak többet beszélünk a változásokról és egyre több területen, hanem mert a háború és az abból adódó energiaválság és ellátási problémák kézzelfoghatóvá tették, milyen az, ha egyszer elfogy valami, amit annyira alapvetőnek tartunk, mint az olaj vagy a gáz. Korábban sosem látott mértékben került előtérbe az erőforrásokkal való spórolás, a megtakarítás, és sosem lett annyira elterjedt vélekedés a korábban inkább csak mosolyt fakasztó mottó, hogy a „legolcsóbb energia az, amit el sem fogyasztunk”. Európaiak milliói állították alacsonyabbra a termosztátokat, számos ország vezetett be korlátozásokat, zárt be közintézményeket a télre, hogy ne kelljen elhasználni a szűkös energiaforrásokat.

északi Áramlat 2 gázvezeték Slavyanskaya kompresszorállomása Oroszországban kép: Peter Kovalev TASS Getty Images

A háború miatt megemelkedett energiaárak pedig ismét segítik a megújuló energiaforrások további terjedését, hiszen az árak elérték azt a szintet, amikor az emberek elkezdtek aktívan gondolkodni az átállásról, mert felgyorsult a megtérülés. És a kérdés már nemcsak az energiahordozókról szól, hanem ismét előtérbe kerültek az olyan passzív épületenergetikai kérdések is, mint a szigetelés.

Míg Európában és más fejlett országokban elsősorban preventív célú az átalakulás és az ezzel kapcsolatos beruházások – kivéve olyan területeket, mint például a hurrikánok által letarolt Florida – a fejlődő országok jelentős részében már a megváltozott környezet konkrét fizikai hatásainak, a természeti csapások kivédésére kellenek új beruházások. És itt érdemes még egy gondolatra visszakanyarodni a COP27 másik eredményéhez, ami a fejlettebb országokat kompenzációra és kártérítésre kényszeríti a fejlődő és a csapásokat elszenvedő országok javára.

Az egyiptomi klímakonferencia eredményeként elindult a folyamat, hogy létrejöjjenek olyan alapok és mechanizmusok, amelyekkel az érintett helyszíneken, illetve az elmaradott infrastruktúrájú országokban lehet nagyobb klímavédő hatást elérni, mintha a fejlett országokban történnek a beruházások. És míg lehet, hogy klímaszempontból egymillió dollárnyi befektetés nagyobb pozitív hatást generál Indiában, mint az Egyesült Államokban, kérdés, hogy a pénzügyi transzfer ellenőrzése, a szabályok, szervezetek, adminisztráció felállítása – hogy a pénz jó helyre kerüljön – nem vesz-e el többet, mint amennyit a hatékonyságnöveléssel el lehet érni? Ez még a jövő kérdése, és a COP27 tárgyalófelei ennek kidolgozását és az akcióterveket, amelyek az igazi áttörést hozhatják, gyorsan át is tolták a COP28-as klímakonferenciára, amelyet majd csak 2023. november-decemberben tartanak Dubajban.

Mi történik itthon?

Közben a hazai terepen is vegyes képet mutat 2022, de érdekes és a jövőt nagyban meghatározó eseményeknek lehettünk tanúi az elmúlt évben.

Az EU-s forrásokkal kapcsolatos politikai kötélhúzás fontos és pozitív eredményt hozott a klímaharc terén is. A megegyezés egyik feltétele volt ugyanis, hogy Magyarország tovább bővíti energiaforrásait egyrészt az (orosz) energiafüggőség, másrészt a kibocsátás csökkentése érdekében. Ebből adódóan a magyar kormánynak minden, nem fosszilis energiamegoldást meg kell fontolnia, és nem zárhat ki olyan technológiákat, mint a szél vagy a hidrogén, illetve olyan műszaki megoldásokba is invesztálnia kell, mint a hálózatbővítés és a tárolókapacitások kiépítése (az időjárásfüggő megújuló energia nagyobb mértékű felhasználása érdekében).

Szintén 2022 stratégiai fontosságú fejleménye, hogy Magyarország európai léptékű elektromosautó-akkumulátor nagyhatalom lett. A klímaváltozás elleni harc érdekében a világ autógyárai fokozatosan elektromos autók termelésére állnak át. Így minden olyan ország – mint például Szlovákia és Magyarország -, amely nem rendelkezik nemzeti autógyártással (a befektetési és fejlesztési döntések nem ezekben az országokban születnek), azonban jelentős kiépített gyártási kapacitásai vannak, ki van téve annak, hogy a technológiai átállás során elveszíti meglévő szerepét az értékláncban. Ha pedig az autógyártás a nemzeti össztermék olyan magas részét teszi ki, mint nálunk és északi szomszédunknál, akkor ez komoly veszteséget jelenthet az országnak hosszú távon. Ebből is látszik, hogy a klímaváltozásnak, illetve az azzal kapcsolatos globális lépéseknek milyen összetett és áttételes hatása van az egyes országokra és azok gazdaságára.

2022-ben azonban kiderült, hogy a jellemzően kínai és dél-koreai beruházásoknak köszönhetően Magyarország egyszerre lesz jelen az autó-összeszerelésben és az akkumulátorgyártásban, így hosszú távon megtarthatja az autógyártást mint gazdasági profilt.

Mint minden ilyen nagy léptékű váltás, ez az átalakulás is újabb bizonytalanságokat eredményez. Nagy kérdés, lesz-e elegendő energia és munkaerő az új tevékenységekhez, illetve elég gyorsan átképezhetők-e az emberek az új feladatokra. A „nagyhatalmi” pozíció új függéseket is teremt, például megmarad vagy esetleg még tovább növekszik az ország hosszú távú gazdasági függése az autógyártástól, kérdés, növekszik-e Kína Nyugaton egyre kevésbé szívesen látott befolyása a térségben, a termelési potenciál milyen mértékben függ majd a nyersanyagtól és az energiatermelés fenntartható alapú bővítési lehetőségeitől, kiszolgálható-e az akkumulátorgyárak vízigénye, ha aszályos évek következnek. És természetesen azt sem tudjuk még, hogy milyen egyéb gyakorlati következményei lesznek az új technológiának, és milyen újabb problémákat generálunk vele.

Mit várhatunk 2023-ban?

Bár a COP27 résztvevői sok fontos döntést és konkrét intézkedést a 2023. november-decemberi COP28-ra odáztak el, azért nem kell 12 hónapot várni az újabb klímaváltozással kapcsolatos pozitív fejleményekig.

Szabályozási, törvényalkotói szinten is több előremutató lépés várható mind a nemzetközi, mind a hazai színtéren.

  • Az Egyesült Államokban például az inflációcsökkentő törvénycsomag bevezetése várhatóan felgyorsítja a karbonsemleges technológiák alkalmazását a következő években.
  • Európában várhatóan magasak maradnak az energiaárak az ukrajnai háború és az Oroszországgal szembeni szankciók következtében, így a kormányok felerősítik az energiafüggetlenséget célzó törekvéseket, és ez várhatóan kedvez a megújuló és alternatív energiaforrások kiaknázásának és csökkenti a károsanyag-kibocsátást.
  • Magyarországon az európai Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből származó források felhasználása érdekében tett vállalások bővíthetik a megújuló energia körét: kedveznek a szélenergia-beruházásoknak.

De további fejleményekre, trendekre is számítunk 2023-ban, amelyek vegyes és akár pozitív hatással is járhatnak.

A várható recesszió – csakúgy, mint ahogy a Covid idején láttuk – lassítani fogja az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedését, ugyanakkor a recessziós gazdasági környezet nem kedvez az új beruházások finanszírozásának, tehát valószínűleg a vártnál kevesebb új beruházás indul majd. Továbbá részben a gáz magas ára, részben az ellátási bizonytalanságok miatt újra előkerül és növekszik a szén felhasználása a fűtés és energiatermelés terén, illetve itthon a fatüzelésé is, amihez a fakitermelési szabályok lazítása párosul, és ezek mind az eddigi kezdeményezések ellenében hatnak majd.

Egyre több országban kötelezik a nagyvállalatokat arra, hogy rendszeresen tegyék közzé kibocsátási adataikat. Az EU-ban várhatóan 2023-ban véglegesítik a szabályozást, és egyes nagyvállalatoknak már 2024-től, a tőzsdén jegyzett kisebbek számára 2026-tól lesz kötelező fenntarthatósági beszámolót kiadni. A kibocsátási adatok közzététele fontos adatforrás lesz a vállalatokat finanszírozó pénzügyi intézmények, befektetők számára. Továbbá a nagy, tőzsdei cégeken keresztül a jelentési kötelezettség eljut majd és hatással lesz a beszállítói körre is, ami jelentős változásokat hoz a vállalati szférában.

A technológiai változások terén pedig leginkább azt várjuk a következő évben, hogy gyorsuló ütemben halad tovább a közlekedés elektrifikációja, egymás után jelentik be a gyártók az új akkumulátor- és villanyautó-gyártó kapacitásaik bővítését, és egyre több műszaki megoldásban jelenik meg újabb innováció, ami felgyorsítja a károsanyag-kibocsátás csökkentését.

A szerzők: Fazekas Dóra – Hidi János – Molnár Boglárka a Cambridge Econometrics budapesti irodájának munkatársai. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás