A mélytenger a becslések szerint több milliárd tonna nikkelt, kobaltot, mangánt és más kritikus nyersanyagot rejt, főként burgonya méretű gumókban, amik egy új aranylázat indítottak el a tengerfenék kiaknázására, részben a zöld gazdasági átmenet által hajtva. Ugyanakkor óriási problémát jelent, hogy semmiféle szabályozás nem áll rendelkezésre a bányászati gyakorlatra vonatkozóan, és a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság júliusi találkozóján sem sikerült erről megállapodni.
Mivel még mindig nagyon keveset tudunk a mélyóceánról és a bányászat tengeri környezetre gyakorolt káros hatásairól, a tudományos közösség elővigyázatosságra int, és a bányászati tevékenységek moratóriumát sürgeti, amíg a megfelelő ismeretek rendelkezésre nem állnak. Amit eddig tudunk, az aggasztó: a bányászati gépek és melléktermékek jelentősen károsíthatják az ökoszisztémákat, ami a klímaváltozás fokozódásához vezethet, veszélyeztetheti az élelmezés szempontjából kulcsfontosságú fajokat, sőt, még az asztalunkra kerülő halat is mérgező anyagokkal terhelheti. Sok faj pedig már azelőtt kihalna, hogy egyáltalán megismertük volna. Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a mélytengeri élőhelyeket emberi időskálán helyre lehetne hozni a jelentősebb károk után, hisz a regenerálódás akár több millió évig is eltarthat. Az IRENA számításai szerint a szárazföldi ásványkészletek elegendőnek tűnnek a globális szükségletek kielégítésére, de azokat felelősségteljesen kellene bővíteni, és ideje volna az újrahasznosítás és a körforgásos gazdaság gyakorlatát is komolyan venni.
A Másfélfok cikkében a kritikus nyersanyagok iránti új „aranylázzal”, és az emiatt kilátásba kerülő mélytengeri bányászattal foglalkozik. Főbb megállapítások:
- A klímaváltozás mérsékléséhez elengedhetetlen zöld gazdasági átalakulás – többek között a szélturbinák, a napelemek és az elektromos közlekedés felskálázása – megsokszorozza a kritikus ásványi anyagok iránti keresletet. Bár ezeket a nyersanyagokat régóta bányásszuk a szárazföldeken, a kereslet növekedésével egyre nagyobb figyelem irányul a tengerfenék fémérceire.
- A mélytenger a becslések szerint több milliárd tonna nikkelt, kobaltot, mangánt és más kritikus nyersanyagot rejt, főként burgonya méretű gumókban, amik egy új aranylázat indítottak el a tengerfenék kiaknázására.
- Óriási problémát jelent, hogy egyrészt semmiféle szabályozás nem áll rendelkezésre a gyakorlatra vonatkozóan, másrészt még mindig nagyon keveset tudunk a mélyóceán élővilágáról, biokémiai folyamatairól és a bányászat tengeri környezetre gyakorolt káros hatásairól ahhoz, hogy megalapozott szabályokat lehessen hozni. A tudományos közösség ezért elővigyázatosságra int, és a bányászati tevékenységek moratóriumát sürgeti, amíg a megfelelő ismeretek rendelkezésre nem állnak. A tudományos tényeket figyelembe véve, már több mint 20 ország támogatja a mélytengeri bányászat szüneteltetését, illetve a moratóriumot, köztük Németország, Brazília, Kanada és Új-Zéland; Franciaország pedig egyenesen betiltaná azt.
- A mostani elképzelések szerint gyakorlatilag „tarra vágnánk” a tengerfenéket és vele együtt az élővilágot: A legvonzóbbak jelenleg a gumók, melyeket leghatékonyabban a tengerfenék „felszántásával” tudnának gyűjteni, felszedve az üledék felső rétegét és letarolva gyakorlatilag mindent, ami a gép útjába áll.
- Azonban a mélytengeri élővilág elpusztítása, a zaj- és fényszennyezés mellett még saját magunkat is mérgezhetjük ezzel a művelettel. Becslések szerint egy 20 éves kereskedelmi bányászati művelet során az üledék és a finomszemcsék akár több millió négyzetkilométeres területen ülepednének ki. A fémek viszont várhatóan sokkal tovább maradnak a vízoszlopban, mint az üledékek, potenciálisan 100-1000 évig. Ezek a fémek és a művelettel járó más toxikus anyagok az élőlények szervezetében felhalmozódhatnak, majd a táplálékláncon felfelé haladva egyre feldúsulhatnak,és végül a halak és tengeri herkentyűk formájában a káros hatások a mélytengertől a tányérunkig gyűrűznének.
- A tengeri üledékek a Föld legnagyobb szénraktárai közé tartoznak, ezen belül is a mélytengeri (1000 m-nél nagyobb vízmélység) alatti üledékek közel négyszer annyi szenet tárolnak, mint a sekély tengerek. Ha ezeknek csak töredékét is megbolygatnánk, a felszabaduló szén visszajuthatna a légkörbe, tovább fokozva a klímaváltozást.Ha a bányászattal ártunk a biológiai sokféleségnek és az ökoszisztémáknak, akkor azok nem tudják hatékonyan működtetni a szénciklust, és így enyhíteni sem a globális felmelegedést. Ez pedig öngól.
- A tudomány is csak veszítene, ugyanis a mélytengerekről sokszor kevesebbet tudunk, mint a világűrről. A hidrotermális kürtők egyedülálló kémiája és mikrobiológiája információt rejthet arról, hogyan alakult ki az élet a Földön, és hogy létezhet-e más bolygókon. Évtizedek óta zajlanak kutatások, de a tengerfenék több mint 75%-a még mindig feltérképezetlen, és a mélyóceán kevesebb mint 1%-a feltárt, ezért valószínűleg nincs olyan hely a Földön, amelyről kevesebbet tudnánk.
- Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a mélytengeri élőhelyeket emberi időskálán helyre lehetne hozni a jelentősebb károk után, hisz a regenerálódás valószínűleg több ezer, de akár több millió évig is eltarthat.
- A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) számításai szerint a szárazföldi ásványkészletek elegendőnek tűnnek a globális szükségletek kielégítésére, de nem söpörhető a szőnyeg alá annak a kérdése, hogyan lehet felelősségteljesen bővíteni a szárazföldi bányászati és feldolgozási műveleteket, és minimálisra csökkenteni a környezeti és társadalmi kockázatokat. A másik kritikus kérdés az, hogyan lehet fenntarthatóbban bánni a már kibányászott kritikus nyersanyagokkal, hogy azokat minél tovább körforgásban lehessen tartani, és ezáltal csökkenteni a szűz nyersanyagra irányuló igényt.
- Megfelelő technológiai fejlesztésekkel 15-20 éven belül az ásványi anyagok újrahasznosítása a bányászat életképes alternatívájává válhat az anyagszükségletek nagy részét tekintve. A Világbank becslése szerint, ha 2050-re jelentősen növelnénk az elhasználódott akkumulátorok újrahasznosítási arányát, az újonnan kibányászott réz, nikkel és lítium iránti igényt kb. egynegyedével, a kobaltét pedig kb. 15%-kal lehetne csökkenteni.
- Az is lehetséges, hogy az akkumulátor-technológiák továbbfejlődésével a mélytengeri ásványlelőhelyek már a közeli jövőben elveszítik vonzerejüket, mivel az azokat nem igénylő alternatív technológiák válnak dominánssá.
A szerző Lehoczky Annamária, meteorológus, éghajlatkutató (PhD), környezeti szakújságíró.
