A rovat kizárólagos támogatója

Gyűrűsre, egy százlelkes apró zalai faluba szervezett kirándulást a Greenpeace Magyarország, hogy bemutasson az újságíróknak egy őshonos állatokkal foglalkozó telepet. A zalai dombvidék felé tartó úton, a falu felé közeledve egyre változatosabbá vált a táj, a lankás dombos területeken erdőfoltok, legelők és szántók váltották egymást, a falvakban ugyanúgy láthattunk szépen rendbe hozott, vagy új építésű házakat, mint omladozó apró, vályogkalyibákat.

Számomra a legszomorúbb egy jobb napokat látott kúria váza volt, ahonnan már a téglákat is elkezdték elhordani, szemmel láthatóan senkinek nem volt érdeke, vagy pénze, hogy ezt az építészeti emléket megmentse. A reggel óta kitartóan zuhogó eső ugyan elállt mire megérkeztünk Gyűrűsre, de a hideg, böjti szél próbára tett minket.

A házigazda Vörös József lótenyésztő és felesége Vörösné Horváth Katalin egy 150 holdas területen nevelik az őshonos állataikat. A két istálló találkozásánál kialakított fogadószobában terített asztal várt bennünket, a kávéhoz a gazdaságukból származó tejet kínáltak, egy fatálon pedig gyönyörű sárga, érett sajt virított, bizonyítva, hogy a gazdaságban tehenet is tartanak, a hazánkban már vagy még alig található borzderes fajtát.
A gazdaság és az állatok bemutatása előtt Rodics Katalin ökológus tartott egy rövid bevezető előadást. A szakember évtizedekig volt a mindig más nevet viselő, de idáig mindig önálló környezetvédelmi szaktárca génmegőrzési főosztályának munkatársa, majd vezetője. Feladatai közé tartozott a mezőgazdaság genetikai kincsének megőrzése, a védett állatok kereskedelmének megakadályozása, és hazánk génmódosítás mentességének megőrzése. Most a Greenpeace Magyarország regionális kampányfelelőseként küzd társaival együtt a természet és a mezőgazdaság sokszínűségének megőrzéséért. Rodics Katalin elmondta, hogy a természetvédelemmel foglalkozó civil szervezet számára egyértelmű, hogy természet közeli, fenntartható mezőgazdaság nélkül nincs hatékony természetvédelem, a mai iparszerű mezőgazdaságot vissza kell téríteni az egészséges, ökológiai gazdálkodás irányába. A Greenpeace szervezetei ezért globális kampányt indítottak, amit egy kiadvánnyal is segítenek. Az Ökológiai állattenyésztés a világban és itthon című tanulmányt az újságírók is kézhez kapták. Az ökológus szakember elmondta, hogy helyi civilek segítségével próbálják felderíteni azokat a jó kezdeményezéseket, gyakorlatokat, amelyek példaként szolgálhatnak mindazoknak, akik gazdaságukban az ökológiai szemléletet kívánják követni. Egy ilyen jó példa a Vörös házaspár őshonos állattenyészete.
Őshonos állatok között Gyűrűsön Őshonos állatok között Gyűrűsön
A képre kattintva galéria nyílik.

Rodics Katalin felsorolta, hogy az extenzív, külterjes, legeltető állattartásnak milyen előnyei, az iparszerű, nagyipari állattartásnak milyen káros hatásai vannak. A gazdálkodás milyenségében táplálkozási szokásaink is jelentős szerepet játszanak, a fejlett országokban az átlagnál hetven százalékkal több húsárut fogyasztunk, emiatt óriási területeket kell biztosítani a takarmánytermesztésre. A nagyipari mezőgazdaság, és benne az állattenyésztés jelentős környezetszennyező, tényező, a talaj termőerejének kizsarolásával jár és jelentős a klímára gyakorolt negatív hatása is. Az iparszerű agrártermelésből származó, és iparilag feldolgozott élelmiszerek nagy része nem igazán egészséges, beltartalmi értékük jóval kevesebb. Az állattenyésztésben a megoldás az extenzív tartás, a legeltetés, és az annak megfelelő fajták tartása, hiszen a legelő állatok azt esznek, amit találnak.
Tömöri Balázs, a Greenpeace munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagyüzemi állattartásban takarmányként használt szója génmódosított, és főként az amerikai kontinensről érkezik óriási szállítási környezetszennyezéssel. A génmódosított szója helyett helyi fehérjéket kellene termeszteni, a Greenpeace kiadványban erre is vannak javaslatok.
Ezután Vörösné, Horváth Katalin a gazdaság vezetője mutatta be az extenzív tartásra különösen alkalmas tehénfajtát, a kárpáti borzderest, amelynek tulajdonságairól, hasznáról a szintén Zala megyében, Zalaszabaron élő, lótenyésztéssel és biogazdálkodással foglalkozó agrármérnök – közgazda, Sarbu András írt tanulmányt. Sarbu András A kárpáti borzderes (578 KB word.)

Vörösné, Horváth Katalin eredetileg gyógypedagógusként végzett és dolgozott, és az állatok szeretete indította el a tenyésztés felé. Elmondta, hogy férje hucul és gidrán őshonos lovakat tenyésztett, a hucul egy kárpát-medencei fajta, amit a ház körül mindenes lónak lehet használni az apró termete miatt, sőt a világháborúkban a katonaság is előszeretettel használta, hiszen a lövészárkokba is befért. Katalin a lovak mellett régóta szeretett volna legeltetésre is alkalmas, kistermetű szarvasmarhát nevelni, végül ez lett a Kárpát-medencében őshonos borzderes. A túltenyésztett állatok elpusztulnak a legelőn, a tehenészetekben használt Holstein fajta csak egy tejgyár, két-három laktációs időszak után a szervezete tönkremegy, vágóhídra kell küldeni. Horváth Katalin szerint ez az igazi állatkínzás. Az ő borzderes fajtájuk csak füvet, és más növényeket legel, télen a lekaszált szénát eszi, a szénabála ott van egy tető alatt, akkor és annyit használ, amennyit akar. A borzderes nem negyven liter tejet ad, csak húszat, viszont egészséges marad az állat. A környék csalitos, erdős legelőin nagyok a szintkülönbségek, az állatok szervezetének jót tesz az ilyen, legelők közötti mozgás. Többféle növényt esznek, ettől jó a tejük, az állatok szeretik a zölddiót, az aranyvesszőt, a medvehagymát. A kecsketej is azért jó, mert azok az állatok is sokféle növényt esznek.
A gazdasszony beszámolt arról, hogy ebből a borzderes tehénfajtából itthon még kevés van, Romániából lehet hozni tenyészállatokat. Ukrajnából is lehetne vásárolni, ott jó az állomány, de Ukrajna nem uniós tagország, és a szabályok miatt onnan nem lehet az állományt frissíteni. Vörösné, Horváth Katalin elmesélte, hogy a skót felföldi marha is kistermetű, tüneményes jószág, de nem a mi tájunkra való, ezért örült, amikor rátaláltak a borzderesre. Arról is hallottunk, hogy mennyi az előnye ennek a fajtának, itt 12-14 éves tehén is van, amelyik minden évben képes borjat elleni, mert nem zsarolják ki úgy a szervezetét, mint a tejgyári teheneknek. Az állatok egészségesek, alig kell állatorvosra költeni, a tehenek teje jó minőségű, hiszen nem mindegy, hogy a táplálékból mi kerül át a tejbe.
A túltenyésztett fajták hátrányáról egy történetet mesélt Horváth Katalin. A gyerekeik kérésére az egyik állatvásárban vettek egy tündéri rózsaszín malacot, de alighogy kiengedték a legelőre beteg lett, allergiás, úgyhogy hamar el kellett cserélni egy mangalicára, az a csalánt is megeszi. Éppen ezért kell visszanyúlni az ősi fajtákhoz és megtartani az őshonos állatokat.

A gazdaasszony beszámolt a jelenlegi állomány nagyságáról is.

Jelenleg 130 lovuk van, ebből 50-60 a hucul, a többi gidrán, van néhány kisbéri lovuk is, három kutyájuk közül az egyik mudi, 13 borzderes van, kilenc borjú, egy fiatal és egy nagy bika. Érdekességként elmondta, hogy a tehenek és a lovak együtt legelnek, de más-más füvet esznek. A lótrágyán nőtt füvet a ló nem eszi meg, a tehén viszont igen és fordítva. Az állatok kint ellenek a legelőn, és megfigyelték, hogy a hucul lovak a kis borjakat is be akarják terelni a ménesbe, „hucul óvodát” akarnak alapítani. Megfigyelték, hogy ellés után a borzderes tehén eldugja a csalitosba az újszülött borjakat, csak szoptatni megy, a kicsinek akkor még nincs nagy mozgásigénye, ott marad a bokrok védelmében. Ezzel szemben a hústermelésre tartott „izommarha”, a hatalmas farizommal rendelkező kék belga nem is tud természetes úton elleni, császármetszéssel, elég brutális módon vágják ki belőlük a borjút.
A borzderesek egész nap kint vannak a legelőn, vagy a nyitott karámban, csak a fejés történik az istállóban, reggel és este van behajtás, de az állatok maguktól jönnek be a reggel este. Míg a nagyüzemi tehenészetekben a borjakat elveszik az anyjuktól és mesterségesen, tejporral táplálják őket, addig az ő borjaik két hónapig az anyjuknál vannak, és szopnak. – A tej fele mindig az övék – magyarázza a gazdasszony, aki a maradék tejből sajtot készít. – Szerettünk volna valamilyen saját aromájú sajtot készíteni, de végül úgy döntöttünk, hogy nem adunk hozzá kultúrát, csak oltóanyagot, így a sajt természetes íze attól is függ, hogy milyen növényeket legelnek az állatok. Amikor zöldellik a medvehagyma, azt nagyon szeretik a tehenek, akkor a tej és a belőle készült sajt is fokhagyma ízű – avat be a sajtkészítésbe Vörösné, Horváth Katalin.
Őshonos állatok között Gyűrűsön Őshonos állatok között Gyűrűsön
A képre kattintva galéria nyílik.

A lótenyésztésről és a borzderes eredetéről már Vörös Józseffel, a tulajdonos gazdálkodóval beszélgetek. Számtalan lovas kitüntetése, érme van Vörös Józsefnek, a Magyar Lótenyésztésért díjat a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségétől vehette át, és Fazekas Sándor, akkor még vidékfejlesztési miniszter a magyar ló génállomány megmentéséért az Újhelyi Imre díjat adományozta neki.
Vörös József a birtok felső legelőjére is felvitt, ahol a lovak tanyáztak. A szakember korábban csak lovakkal foglalkozott, gidrán lovakat keresve eljutott a román méneshez, Bukovinába, ez a nyolcvanas évek végén, a rendszerváltás környékén történt. 1920-ban a románok elhajtották a teljes magyar gidrán állományt. – Amit mi elherdáltuk, a románok tiszta vérvonalban megtartották – magyarázta.
A hazai gidrán tenyésztés múltjáról, elmondta, hogy a legrégebbi adatok 1783-tól, II. József császár idejéből datálódnak, a tudatos tenyésztés később kezdődött. Miután a gidránok nagy részét elhajtották, Magyarországon kevés állat volt, Romániában viszont több olyan kancacsalád volt, amelyiknek szigorú törzskönyv alapján, kétszáz évre vezették vissza a családfáját, így Vörös József is Romániából vásárolt gidránokat. A válogatás nem a küllem, a fenotípus alapján történt, hanem a genotípus alapján, a kancacsaládokból azokat a tulajdonságokat kereste, próbálta megmenteni, amik már ott is veszélyeztetve voltak. – Köztudott, hogy a ló a demokráciát nem nagyon szereti, a diktatúra sokkal jobban fekszik neki, mert a demokráciában bármit el lehet herdálni – mondta nevetve. Ezután a shágia arab fajta, más néven a bábolnai arab tenyésztésével foglalkozott.

A következő állomás a hucul tenyésztés volt, ezekkel a lovakkal a luciai ménesben találkozott. Vörös József korábban nem szerette a kistermetű lovakat, de látta, hogy rendesen dolgoznak, és nagyon szépek. Feltérképezte a meglévő kanca családokat, származás szerint felosztotta és úgy kezdett el lovakat vásárolni. Vörös József a tudományos háttérről is beszámolt, különféle archívumokban a szakirodalomban kutakodott, a fellelhető dokumentumok alapján korai fényképeket keresett az állatokról, ilyet az ungvári mesterséges megtermékenyítő állomáson talált. Így próbálta meg felderítette az eredetet, a származást. – Ez minden fajta tenyésztésénél így kezdődik – mondta – a képek és adatok alapján állítják be a fenotípust, a kívánatos külső jegyeket. A kutatások közben olyan embereket ismert meg, akik sajnos már nem élnek, de akiktől rengeteget tanult. Ilyen tanítója volt Vörös Józsefnek Lajos bajor királyi herceg, aki mindent tudott a magyar lófajtákról, vele a 80-as években találkozott. Sokat tanult Jan Apahidiántól, aki a román ménesek állatorvos végzettségű főigazgatója volt. – Apahidián úr az igazim európai ember, hiszen kiválóan, választékosan beszélt magyarul, és németül, Petőfit ugyanúgy ismerte, mint Goethét és Schillert – mesélte Vörös József. A lovakhoz azért értett, mert nagyapja a Bánffy grófok első parádés kocsisa volt Bonchidán. Harmadik tanítója még él, Hans Brabenetz, osztrák katonatiszt és lovas szakíró, mindent tudott a lovakról, százéves törzskönyveket tudott fejből javítani – emlékezett Vörös József.

Vörös József és családja az első időkben csak a lovakkal foglalkozott, és az egyik útján látott egy igénytelen marhafajtát, a borzderest, ami minden abraktakarmány nélkül a helyi legelőkön megélt. Kiderült, hogy ez a marhafajta az Osztrák-Magyar Monarchia idején Máramaros megyében, Hosszúmező és Máramarossziget környékén alakult ki. Mivel a felesége akkor már régen szeretett volna egy extenzíven is tartható tehenet, úgy döntöttek, hogy ez a magyar tehénfajta legyen a kiválasztott. Ez nagyjából tíz éve történt, akkor kezdett el Vörös József a borzderesről ismereteket gyűjteni, romániai ismerőseitől tudta meg, hogy a máramarosi borzderesnek magyar vonatkozásai vannak, és még fellelhető ez a fajta, amit a Ceausescu időkben tiszta vérvonalban megtartottak.

Az állattenyésztésnek ma az a legnagyobb problémája, hogy a tenyésztési csúcsteljesítményt nyújtó országok megpróbálják a genetikai állományukat a többi országra erőltetni. Ez történt Romániában is, ahol néhány ember meggyőzésével rávették a tenyésztőket, hogy a kárpáti borzderest egy svájci borzderessel keresztezzék. Ez azért volt baj, mert ez a fajta nem alkalmazkodott az ottani viszonyokhoz, más volt a takarmányigénye, a szaporodása, a teljesítménye. Ahogy nőtt a tej mennyisége, úgy csökkent a beltartalmi értéke. Vörös József adatokat is mondott: míg egy Holstein-fríz hiába ad 50 liter tejet naponta, 10 liter tejéből 60 deka sajtot lehet készíteni, a borzderesnél viszont másfél kiló sajt lesz a 10 liter tejből. Ma a minőség senkit sem érdekel, csak a mennyiség számít – panaszolta a tenyésztő.
Vörös József elmesélte, hogy Máramaros környékéről hozták az első teheneket, a máramarosi havasokból. Feltérképezte, hogy hol vannak még marhavásárok Erdélyben, hogy állatokat vásároljanak, de az is előfordult, hogy nem a megfelelő példányt vették meg, bikából csak egyet találtak, ami nem volt teljesen típusos. Más alkalommal a románok értetlenkedtek, hogy miért a kistermetű tehenet veszik meg, nem a nagyot. Évek kellettek, míg a jelenlegi, még nem nagy létszámú állományuk kialakult. A borzderes fajtának most folyik az őshonos állattá minősítése a Debreceni Egyetemen, ahol dr. Béri Béla Az Állattenyésztési Tanszék munkatársa és Békefi Janka PhD hallgató végzik a genetikai vizsgálatokat, például a szőrminták elemzését. A minősítés komplex folyamat, vizsgálják a származási helyet, az eredeti fenotípushoz, megjelenéshez való hasonlóságot, mérik a tej, a hús különböző paramétereit. Elsősorban a más fajtáktól és a keresztezett fajtáktól való különbözőségeket igyekeznek bizonyítani, azt, hogy ez az állomány eltér az intenzív tehénfajtáktól, egyedi jellegzetességei vannak a megjelenésen kívül is, megvizsgálják, hogy mit tartott meg a fajta ősiségéből, nézik a takarmányigényt, mindent, ami a többi fajtától való eltérést bizonyítja.

Arra a kérdésre, hogy a néhány évtizede még veszélyben lévő, akkor igen kis állományú szürke marha felszaporításához hasonló sikerre lehet-e számítani, Vörös József azt válaszolta, hogy ez nem valószínű. A szürkénél jelentkeztek problémák is, ott túl nagy lett a szaporulat, ez talán nem baj, mert sok állatból jól lehet szelektálni a legjobb tulajdonságúakat, de ma még nincs akkora igény, mint amekkora az állomány. A kárpáti borzderes elsősorban az egy-két tehenes gazdáknak való, háztáji gazdaságokban, kis falvakban egy-egy család vagy a falu ellátására alkalmas fajta, amikor a gazdasszony néhány kiló vajat vagy túrót készít, és a környezetében értékesíti. A ház körüli állattartás arra is jó, hogy az embereket visszavezesse a munkába. Jó lenne, ha Magyarországon ma valamilyen szinten lenne arra akarat, hogy az emberek újra dolgozzanak, termeljenek. Az már más kérdés, hogy ha valaki úgy gondolja, hogy elkezd gazdálkodni, mit tehet? A földek ki vannak osztva és nagyon igazságtalanul, megtörtént a világ újra felosztása, bizonyos érdekkörök megkaparintották a földet, azoké lett, akik akkor észnél voltak, akiknek elég pénzük volt és elég tisztességtelenek voltak – mondta keserűen az állattenyésztő.
Vörös József, ahogy ígérte, kivitt a felső legelőre. Csodálatos látvány volt a lankás területen a ménes, zömében barna hucul és gidrán lovak, közöttük feltűnt egy feketés-tarka is, egy másik fajta, és a lovak között egy kis csikó, akit egy herélt mén védett, senkit nem engedett a közelébe. Amikor megálltunk a kocsival, a lovak közelebb jöttek, kíváncsian benéztek az ablakon, három ló is odanyomta az orrát az üveghez. Olyan szelídek voltak, hogy amikor kiszálltam a kocsiból, meg tudtam simogatni őket. A gazda minden lovat ismert, néven szólította őket, majd néhány csenevész bokorra mutatott. – ezek csipkebogyók, rengeteg termésvolt rajtuk, a feleségem mindig finom szörpöt, lekvárt készített, de tavaly egy szem sem maradt, mióta a tehenek is feljárnak a felső legelőre, mind megeszik. Vörös József felsorolta mi mindent legelnek a tehenek: többféle gyógyfüvet, például borsos fodormentát, aztán csalánt, betyárkórót, medvehagymát – olyankor borzasztó büdösek a tehenek – mondja. Az egyik legelőn rengeteg szamóca van, azt is kedvelik. Ettől a változatos takarmánytól olyan jó a tej. Végül a borzdereseket is megnéztük, ők a karám alatt pihentek, borjak és tehenek együtt, és békésen falatoztak a felhalmozott szénából. Ezek az állatok szabadok – és bátran állítom, hogy boldogok voltak.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek