A rovat kizárólagos támogatója

Magyarország tavaly csatlakozott az EU LIFE környezetvédelmi programjához, s az első évben benyújtott 12 pályázatból három bizonyult sikeresnek – tudtuk meg Czégér Zsuzsannától, a szaktárca főosztályvezető-helyettesétől. A 36 idei pályázat elbírálása még folyamatban van, eredménye nyárra várható. A zöldtárca a környezetvédelmi alap célelőirányzatából (KAC) ebben az évben is pénzügyi segítséget nyújt azoknak, akik pályázni szeretnének. A LIFE- pályázatok megfelelő színvonalú elkészítéséhez maximum 5 millió forintot lehet igényelni a KAC közcélú keretéből, amelyben az idén összesen 70 millió forint van erre a célra. Az előpályázatok beadásának határideje május 15-e.

A jelenleg futó LIFE III. szakasz 2000 és 2004 között van érvényben, összesen G40 millió eurós költségvetéssel. Ez a támogatási forma a civil és a közszféra, illetve a vállalkozói szféra számára is lehetőséget ad arra, hogy pályázatokat nyújtsanak be, illetve forrásokat nyerjenek el azokra a projektekre, amelyek összhangban állnak az uniós közösségi célokkal. A LIFE előnye, hogy figyelmet tud fordítani a helyi szintű, kis léptékű, nem kormányzati kezdeményezések társfinanszírozására is. Így olyan szervezetek is uniós támogatáshoz juthatnak, amelyek az előcsatlakozási alapok által nyújtott lehetőségeket nem vehetik igénybe.

A LIFE- környezetvédelem az innovatív tevékenységeket, ipari bemutatókat, a helyi hatóságok számára adott műszaki támogatásokat, illetve a közösségi jogalkotást és politikát támogató, előkészítő tevékenységeket finanszírozza. Az uniós támogatás mértéke ebben a kategóriában maximum 50 százalék, jövedelemtermelő projektek esetén 30 százalék lehet. A LIFE- természetvédelem a természetes élőhelyek, a vadon élő növény- és állatvilág megőrzését szolgálótevékenységekkel kapcsolatos pályázatokat támogatja. A támogatás mértéke a teljes költség 50 százaléka lehet, de a prioritást élvező természetes élőhelyek, fajok, illetve a kihalás szélén álló madárfajok esetében elérheti a 75 százalékot.

A 2001-es pályázatok között 8 környezetvédelmi és 4 természetvédelmi volt, s ezek közül két környezetvédelmi és egy természetvédelmi nyert el támogatást. Az első évben, illetve a statisztikák ismeretében ez nem tekinthető rossz aránynak, de a tárca természetesen törekszik arra, hogy ezen még javítson – mutatott rá a főosztályvezető-helyettes. A minisztériumban létrehozták a LIFE- irodát, amelynek legfontosabb feladata, hogy gyors, megbízható és magyar nyelven is hozzáférhető információkat biztosítson a pályázni kívánók részére.
2002-04-25

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás