A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A koronavírus-járvány kevés pozitív hatásainak egyike, hogy az emberiség nem élte fel olyan hamar a bolygó éves erőforrásait. Idén a tavalyi július 29 helyett augusztus 22-ére esik a túlfogyasztás világnapja, ami jó hír, de már kevés.

A közép- és kelet-európai országok ökológiai lábnyoma többé-kevésbé változatlan maradt 2019-hez képest, ezért a tavalyhoz képest több mint három héttel későbbre, augusztus 22-ére esik idén a túlfogyasztás világnapja, vagyis az a dátum, amikorra a Föld lakossága elhasználja a bolygó egyéves erőforrásait – olvasható a Természetvédelmi Világalap (WWF) közleményében. A szervezet szerint az emberiség ökológiai lábnyomának zsugorodása a koronavírus-járvány miatti korlátozások közvetlen következménye. Magyarország tavalyhoz hasonlóan idén is június 14-én érte el a túlfogyasztás napját.

A globális ökológiai lábnyom hirtelen zsugorodása ugyanakkor messze elmarad attól a mértékű változástól, amelyre szükség van a fenntarthatóság két alappillérének, az ökológiai egyensúlynak és az emberek jólétének biztosításához.

A Global Footprint Network szerint tavaly július 29-ére esett a túlfogyasztás világnapja. Az idei dátum azt tükrözi, hogy az emberiség ökológiai lábnyoma 9,3 százalékkal csökkent a január 1-je és a túlfogyasztás világnapjának aktuális dátuma közötti időszakban az előző év azonos periódusához képest, ami a koronavírus-járvány miatti korlátozások közvetlen következménye.

A történelmi zsugorodás – az 1970-es évek elején megkezdett mérések óta ez volt a legnagyobb elmozdulás a túlfogyasztás napjában egyik évről a másikra – hátterében álló két legfőbb tényező a fakitermelés és a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó szén-dioxid-kibocsátás visszaesése.

Az emberiség jelenleg 1,6-szor gyorsabban használja fel a bolygó erőforrásait, mint ahogy az ökoszisztémák regenerálódni képesek, vagyis úgy élünk, mintha 1,6 Föld állna rendelkezésünkre.

Az európai országok közötti jelentős eltérések ellenére egyetlen állam működése sem éri el a fenntartható szintet. Irene Lucius, a WWF közép- és kelet-európai részlegének vezető munkatársa szerint Európa hosszú távú stabilitását, biztonságát és jólétét kizárólag egy egyebek között a párizsi klímaegyezményt és a fenntartható fejlesztési célokat is magába foglaló európai zöld megállapodással és zöld megújulással lehet biztosítani.

A túlfogyasztás világnapjának évente öt nappal való kitolásával – ennek elősegítésére indult a #MoveTheDate kezdeményezés – az emberiségnek már 2050 előtt sikerülne elérnie, hogy csak annyi erőforrást használjon fel, amennyi ténylegesen meg tud újulni egy év alatt.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek