A rovat kizárólagos támogatója

Elektronikai hulladékok újrahasznosítása

Az elmúlt közel 5-10 évben hazánkban a hulladék elektromos és elektronikai berendezések (HEEB) területén az elméleti megközelítés mellett mintegy 5-6 vállalkozás kezdett el a gyakorlati újrahasznosítással is foglalkozni. Ezek az évente keletkező hulladéktömeg elenyésző mennyiségét képesek csupán kezelni. Ennek okai az alábbi problémákra vezethetők vissza.

Ráfizetéses kezelés

A feldolgozás igen költséges, ezáltal a hasznosító cég a hazai megszokott “MÉH-es” gyakorlattal ellentétes pénzügyi feltételeket kénytelen bevezetni, azaz a leadott hulladékért nem pénzt kap a beszállító, hanem neki kell fizetnie a hulladék szakszerű kezeléséért.
Miért van ez?
Egyrészt mert az átvett hulladék átlagosan 20 tömeg %nyi veszélyeshulladék-tartalmának ártalmatlanítási költségei az átvevőt mint a hulladék termelőjét terhelik. Másrészt a hasznosítható másodnyersanyagok értékesítéséből származó árbevétel alacsonyabb, mint a kezelési költség, vagyis az átvett hulladék veszélyesanyag-tartalmának ártalmatlanítására nem marad fedezet.

Tisztázatlan fogalom

A jelenleg érvényben lévő jogszabályok nem definiálják pontosan a hulladék termelőjének, forgalmazójának és tulajdonosának kötelezettségeit és feladatait. Oka ennek az is, hogy az elektronikai hulladékok fogalomköre sincs egyértelművé téve, és a hazai szabályozás – a jelenleg elfogadás alatt álló EU-irányelvek hazai bevezetésére várva – nem determinálja megfelelően az ezen hulladékcsoporttal kapcsolatos teendőket. A korábbi álláspont az volt, hogy ezeket a hulladékokat is bevonják a termékdíjas körbe. Tekintettel a bevezetésre váró direktívára, valamint arra az egyáltalán nem elhanyagolható körülményre, miszerint a termékdíjrendszer nem EU-konform, erre nem került sor. Talán van remény, hogy ez a hulladéktípus lesz úttörő azon az úton, amely a gyártók és forgalmazók anyagi és erkölcsi felelősségi körébe utalja a majdan hulladékká váló termékeik kezelési problematikáját.

Károkozók a piacon

Tovább rontja az újrahasznosító cégek lehetőségeit azon vállalkozások piaci jelenléte, amelyek fizetnék az átvett irodatechnikai hulladékért. Ezek a cégek az újra használható berendezések és alkatrészek kereskedésére alapozva mérhetetlen károkat okoznak a piacon és a környezetvédelem területén is, mert az eladásra alkalmatlan termékfrakciót egyszerűen “kidobják a szemétbe”, így szándékos és ellenőrizhetetlen környezetszennyezést okoznak.
A helyzetet tovább rontja, hogy a hulladékká vált elektromos és elektronikai berendezések jelentős fémtartalommal rendelkeznek. Ennek jelenlegi “technológiával” való kinyerése során – a környezetvédelmi előírások betartásának hiányában – tekintélyes bevételre lehet számítani.
Valójában a kinyerhető másodnyersanyagok és a veszélyeshulladék-tartalmú alkatrészek aránya átlagosan a táblázat szerinti kihozatalokat eredményezi a jelenleg leselejtezésre kerülő, vagyis bontásra átadott számítástechnikai berendezésekből.

Követhetetlen sorsok

Az eddigiekből látható, hogy a Hulladéksors 2001. évi 4. számában megjelent cikkünkben leírtakhoz képest nem történt számottevő előrelépés, pozitív változás.
Az EU HEEB-direktívájában számos termékcsoport tartozik az elektronikai hulladékok sorába, például: orvosi műszerek, híradástechnikai berendezések, szórakoztató elektronika, háztartási kisgépek, hűtőberendezések, egyéb háztartási berendezések stb. Közülük a számottevő fémkihozatalú termékek visszagyűjtése nagyjából megoldott, mivel ezeket átveszik a fémgyűjtő telepek. Ilyenek a mosógépek, tűzhelyek, bojlerek stb. A kis fémtartalmú, magas műanyatartalommal rendelkező és veszélyes hulladékot is tartalmazó egyéb HEEB-ek útja követhetetlen.
Senki sem tudja, hogy mi lesz a használatból kikerülő hajszárítókkal, kávéfőzőkkel, rádiókkal, magnókkal, villanyborotvákkal, háztartási robotokkal, porszívókkal, TV- és videoberendezésekkel és több más áruféleséggel. Mindez annak ellenére igaz, hogy többféle háztartási berendezés esetében reklámcélokból a kereskedők visszafogadják és “beszámítják” az új készülék árába a régi berendezést, gépet. Nagy valószínűséggel a kereskedelembe visszafogadott régi HEEB-ek sorsa a szeméttelepek depóin fejeződik be.

A hulladékok státusa és a lehetőségek

A jelenleg megoldott elektronikaihulladék-bontási tevékenységből származó fémek, színesfémek közül is jórészt csak a vas, acél, réz, alumínium, kismértékben az ónforrasz, az arany, ezüst visszaforgatására van elérhető hazai lehetőség. A HEEB-ek széles skálája tartalmazza szinte az egész periódusos rendszert. Az értékes, ám igen kis százalékban bennük rejlő ritka és nehézfémek és egyéb alkotók visszaforgatására az EU-ban is csak kevés a kidolgozott és jól üzemelő technológia. E területen még nagy lehetőségek vannak a kutatás-fejlesztés számára!
Tovább színesíti a helyzetet a hazánkba települt elektronikai szerelőüzemek termelési hulladékainak sorsa, ami azért is érdekes lehet, mivel bizonyos értelemben nem tisztázott a keletkezett hulladékok státusa sem, hiszen ezek egy része vámszabad területről származik, más részük aktív bérmunkából. A jogi háttér nem egyértelműsíti a hulladékok “státusát”, ezért kezelésük lehetősége is az értelmezés függvénye.
Összefoglalva: a hulladék elektromos és elektronikai berendezések (HEEB) visszagyűjtése, előkészítése, hasznosítása terén úgyszólván semmi előrelépés nem történt. Teljes a bizonytalanság, hiányosak a jogi és gazdasági eszközök és ismeretek. Nincsenek működő technológiák, legfeljebb startra kész várakozók. Ugyanakkor a cselekvés elkerülhetetlen, mivel a korszerű hulladéktelepeket nemcsak a hulladéktörvény előírásai, de ésszerű műszaki és gazdasági okok miatt sem tölthetjük fel az intézményekből, a Szolgáltatóktól, a kereskedelemből és a háztartásokból kikerülő újrahasznosítható hulladékokkal.

KASSAI JENŐ ÜGYVEZETŐ
2002.04.03.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás