Hirdetés

A világ legnagyobb önkéntes akciója, a Föld Órája március 28-án idén is arra ösztönzi a magánszemélyeket, településeket, vállalatokat és szervezeteket, hogy fejezzék ki elkötelezettségüket bolygónk iránt. Hiszen mi, emberek sem lehetünk egészségesek, ha a minket körülvevő ökoszisztéma beteg.

A koronavírus-járvány kellős közepén a Föld Órája a szolidaritás pillanatát is jelzi a bolygó számára: a közösségek világszerte összefognak és eseményeiket digitálisan szervezik meg. Az idei Föld Óráját a WWF is az online térbe helyezi át. Az ilyen önkéntes kezdeményezések nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy emberek millióinak figyelmét hívjuk fel a természet értékeinek és megóvásának fontosságára – még akkor is, ha ez digitálisan történik. Egy dolog azonban nem változik: a világ nagyvárosaiban és kis településein várhatóan idén is lekapcsolják a közterületek és épületek díszkivilágításait. Magyarországon több vidéki város mellett Budapest is folytatja a hagyományt, és március 28-án 20:30 és 21:30 között egy órára elalszanak a főváros fényei.

A Föld Órája mellett Greta Thunberg környezetvédelmi aktivista is kiállt: “A Föld Órája számomra minden nap minden órája. Az összefogás bolygónk megóvásáért sosem volt még ennyire fontos és sürgető. Most, hogy a világ lakosságának jelentős része otthon marad annak érdekében, hogy lassítsuk a koronavírus terjedését, mindenkinek azt javaslom: fogjunk össze virtuálisan a Föld Órája jegyében, és fejezzük ki elkötelezettségünket a bolygónk és a természet iránt. Hallassuk a hangunkat online, felelősségteljesen!”

Te mit vállalsz a holnapért?

Idén a WWF Magyarország is az online térbe helyezi át a Föld Óráját: a természetvédelmi civil szervezet arra kér mindenkit, hogy március 28-ától egy – vagy akár több – vállalással álljon ki a természet és a fenntarthatóság mellett. Itt az utolsó utáni pillanat a szemléletváltásra – mert amit ma teszel, az lesz a holnapod.

A kihívás a Föld Órája napján, március 28-án indul és rendkívül egyszerű lesz: a WWF Magyarország arra kéri az embereket, hogy fogalmazzák meg, mit fognak másképp tenni az életükben a természet védelme és a fenntarthatóság érdekében, ha majd újra visszatér az élet a normál kerékvágásba.
Ki min változtatna a mindennapjai során, hogy a bolygónk állapotán segítsen, és egészségesebb környezetben élhessünk?

“Arra buzdítunk mindenkit, hogy vállalását nyilvános posztként ossza meg a Facebook, Instagram, TikTok vagy LinkedIn oldalán a #földórája2020, #earthhour2020 és #másképpfogom hashtagekkel. A vállalás lehet egy egyszerű, szöveges poszt, de lehet kreatív is: szavalhatsz verset, vehetsz fel egy videót vagy megoszthatod színes sztoriként is a közösségi oldaladon, hogy te hogyan veszed ki a részed abból, hogy megóvjuk a természetet – és vele együtt saját magunkat is” – mondta Klacsán Csaba, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

A vállaláshoz ismert emberek és bloggerek – zenészek, színészek, sportolók és közéleti személyiségek – is csatlakoznak. A kezdeményezéshez ezen kívül a foldoraja.hu oldalon is lehet csatlakozni.

A Föld Órája eredetileg azzal a céllal indult 2007-ben Ausztráliából, hogy az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásaira irányítsa bolygónk lakosságának figyelmét, tavaly pedig már több mint 180 ország vett részt a kezdeményezésben. Bár ez az üzenet azóta is aktuális – és világszerte az épületek, nevezetességek díszvilágítása lekapcsol március utolsó szombatján egy órára -, a szimbolikus 60 perces sötétség mellett a világ legnagyobb önkéntes akciója 2018 óta a természeti értékekre és azok megóvására, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt.

Otthonában bárki követheti ezt a példát idén is: március 28-án 20:30-tól egy órára te is oltsd le a világítást és kapcsolj ki otthonodban minden elektronikus berendezést, ezzel kifejezheted támogatásodat természeti értékeink megóvásáért.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás