A rovat kizárólagos támogatója

A közúti teherfuvarozás nagyobb szén-dioxid-kibocsátó, mint a személyautók, ráadásul dízelalapú, mégse kap akkora szabályozói figyelmet. Talán azért, mert ott kevésbé látszik az az alternatíva, ami a személyautóknál a villamosítás vagy a benzin.

Az üvegházhatás enyhítése kapcsán a közlekedési szektor kitüntetett figyelmet kap. Érzésre talán felülreprezentált a klímaváltozásról szóló diskurzusban, tekintve, hogy a közlekedés a globális, emberi tevékenység okozta üvegházhatás csak mintegy 14%-áért felelős. Korábbi  blogbejegyzésünkben már foglalkoztunk is a témával, most szeretnénk közelebbről megnézni a teherautók szerepét. A dízelmeghajtás nehezebben váltható le, mint a személyautóknál.

Ahhoz képest, hogy az EU élen jár a személyautók üzemanyag-fogyasztási elvárásainak szigorításában (jóllehet, annak kikényszerítésébe hibák csúsztak a múltban), a teherautókra vonatkozóan még nincsenek érvényben ilyen szabályok. (A kishaszonjárművek is fuvaroznak, de azok szabályozási szempontból a személyautókhoz hasonló kezelést kapnak.) A világ 2015-ös nehézgépjármű-eladásainak csak mintegy felét érintették üzemanyag-fogyasztási előírások (Japánban, az Egyesült Államokban, Kínában és Kanadában), miközben a világ személy- és kisteherautó eladásainak 80%-ára volt érvényes előírás.

Az EU-ban előkészítés alatt van az értékesített új teherautók üzemanyag-fogyasztására vonatkozó szabályozás. A teherautó-motorok tisztaságára most is vannak EU-s előírások, de azok nem vonatkoznak a széndioxid kibocsátásra. Esetükben az EU-s szabályozás főleg a NOx-kibocsátásra koncentrált. A teherautóknál 2000-2014 során, az Euro III és VI-os szabvány között a NOx határértéket 92%-kal csökkentették, míg személyautók esetén 2001-2015 során, az Euro 3-ról 6-ra lépve a csökkentés 84%-os volt.

A téma azért is fontos, mert a jövőben a globális közúti károsanyag-kibocsátás növekedésére lehet számítani, hiába az egyre kedvezőbb fogyasztású teherautók elterjedése, ugyanis a gazdasági fejlődés magával hozza a teherfuvarozás bővülését. A fejlődő országok gazdaságainak növekedése egyelőre töretlenül folytatódik, így a közúti teherfuvarozás jelentősen bővülni fog, különösen Ázsiában, de az EU-ban is várható némi bővülés, különösen annak perifériáján. Ez mind a teherautó-állomány, mind pedig a tonna-kilométerben mért fuvarintenzitás növekedésében meg fog mutatkozni.
Gazdagon illusztrált részletes cikk >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás