Hirdetés

A hétvégén 105 helyszínen, 2470-en figyelték a madarakat hazánkban. Az Európai Madármegfigyelő Napok keretében 320.311 madár került távcső elé, így dobogós helyezéseket ért el Magyarország.

Az Európai Madármegfigyelő Napok programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben. A minden évben október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény szakmai és közösségi célokat is támogat: a megfigyelések egyrészt európai szintű információgyűjtést tesznek lehetővé az őszi madárvonulásról, másfelől sokakat csábíthatunk ki a szabadba és szólíthatunk meg a madarak védelme kapcsán. A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint a BirdLife International hazai képviselője.

Idén október 5–6-án összesen 320.311 madár került távcső elé Magyarországon, melyek közül a legnagyobb példányszámú a seregély volt, összesen 210115 egyeddel. A képzeletbeli dobogó második helyére a nyári lúd került (14249 példány), míg a harmadik helyen a dankasirály végzett (12960 példány). Kiemelkedő számban láttak még: tőkés récét, örvös galambot és füsti fecskét a madárszámlálók.

A két nap során egy fehér gólyát is megfigyeltek, mely színes gyűrűjének számát (HM 25) is le tudták olvasni. További érdekesebb vagy kevesek által ismert madárfajok, melyek távcső elé kerültek: fekete sas, rozsdástorkú pityer, ezüst lile, gulipán, sarki búvár, keresztcsőrű, üstökösgém, havasi partfutó, kormos szerkő és egy majdnem teljesen fehér színezetű daru.

Az Európai Madármegfigyelő Napok játékos verseny is volt a résztvevő 41 ország között. A nemzetközi összesítést idén a szlovák BirdLife partner készítette, az eredmények alapján hazánk ismét dobogós helyezéseket ért el az országok közötti "megmérettetésben":

• második helyezést értünk el a helyszínek számát tekintve,
• szintén másodikak lettünk a látott madarak mennyisége alapján,
• illetve harmadik helyen végeztünk a résztvevők nagy száma miatt.

Így mindhárom kategóriában dobogósak lettünk, mely sikert csak hazánknak sikerült elérnie. Európában 900 helyszínen 19000 résztvevő összesen 2,4 millió madarat látott a madármegfigyelés két napján! A kontinens három leggyakoribb madara: a seregély, a szárcsa és az erdei pinty volt.

Kapcsolódó anyagok:

Nyert a tőkés réce

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás