Bő tíz évvel ezelőtt sokakhoz eljutott a dunakeszi láp kálváriájának híre. A történet kiinduló pontja az volt, hogy egy magántulajdonban lévő láppal szomszédos bevásárlóközpont – több alkalommal a természetvédelmi hatóságok hathatós támogatásával továbbjutva útján – mindent elkövetett azért, hogy a természetvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű területet beépíthesse. A tőzegláp elpusztítását az utolsó utáni pillanatban sikerült csak megakadályoznia egy széleskörű civil összefogásnak. A 9 részes „Dunakeszi mesét” Kriska György és Sarkadi Márton jóvoltából naponta bővítjük.

A népmesei fordulatokban is bővelkedő, szövevényes ügy részleteit csak kevesen ismerik, ezért is tartotta fontosnak Kriska György és Sarkadi Márton egy olyan, gazdagon illusztrált összefoglaló közzétételét, amely nem csak a győztes összefogásnak állít emléket, hanem bátorítást is adhat azoknak a természetvédőknek, akik hasonlóan mocskos ügyekben kénytelenek konfrontálódni a mindenkori hatalommal/hatalmasokkal.

A védett tőzegpáfrány sokezres állománya a dunakeszi lápon Fotó: Kriska György

Láp

A tőzegképződésre alkalmas vizes élőhelyeket lápoknak nevezzük. Tőzegképződés ott következik be, ahol az elhalt növényi maradványok felhalmozódnak a nagy víztelítettségű, levegőtől elzárt talajban. A népnyelv által turjánnak is nevezett tőzeg képződése igen lassú folyamat, rétegvastagsága évente alig egy millimétert nő.

Szén-dioxid megkötő képességük mellett a lápok természetvédelmi szempontból is kiemelt jelentőségűek. A vizes élőhelyeken belül a lápok jellemezhetők a legnagyobb biológiai sokféleséggel és számos ritka, különleges életmódú fajnak adnak otthont.

25. élőhely kezelés a régió homokvidékén a Homoktövis Természetvédelmi Területen 2020. március 7-én Fotó: Gánóczy Anita

A dunakeszi láp

A Dunakeszi lápot Pest északi határában találjuk Dunakeszi-alsó szomszédságában. Korábban a Gödöllői dombság peremvidékétől egészen a Duna vonaláig húzódott az a buckákkal tarkított, összefüggő homokvidék, amelyet mocsaras, lápos területek, üde rétek, lassúfolyású síkvidéki patakok (Óceánárok-patak, Mogyoródi-patak, Csömöri-patak, Szilas-patak) és az ezeket övező galériaerdők színesítettek. A „Rákosok” néven ismert vidék eredeti természetes életközösségeit a buckákon homoki gyepek, míg a buckaközi vizes mélyedésekben buja növényzetű mocsarak és lápok adták.

A mozaikos, pusztafoltos-lápos, helyenként szikespusztás táj vegetációjának kialakulásában meghatározó szerepe volt a régió különleges természetföldrajzi adottságainak. A táj a kiskunsági homokvidék folytatását jelenti észak felé, amely Pesttől északra már beszorult a Duna és a Gödöllői-dombvidék közé, egyre keskenyedik, majd Vácnál meg is szűnik.

A Szilas-, a Csömöri- és a Mogyoródi-patak természetes medrét betonkoporsóvá alakította az ember Rákospalotán és Káposztásmegyeren Fotók: Kriska György

A homokdombos vidék magas terasszal zökken le a Duna sík, ártéri szintjére. A teraszban lévő talajvizek a teraszperemen sokfelé, így Pest északi határában is a felszínre fakadnak évezredek óta. Az egyenletes, biztos vízellátás olyan állandó vizű lápokat hozott létre, melyekben az évszázadok folyamán jelentős tőzegréteg képződött.

A homokbucka-vidék magasabb részeinek, száraz pusztagyepeinek és a buckaközi mélyedések vizes élőhelyeinek váltakozó együtteséből a Duna–Tisza közén is csupán hírmondó maradt, hát még milyen ritkaság a sokkal sűrűbben lakott Pesti síkon, Budapest és Vác között. A kevés megmaradt természeti kincs egyik gyöngyszeme a dunakeszi lápvidék.

Tél a dunakeszi lápon Fotó: Kriska György

A botanikusok a múlt század 90-es éveinek elején fedezték fel az itteni értékeket. A vidék növénytani felméréséért Seregélyes Tibor és S. Csomós Ágnes tett a legtöbbet. Ekkor még megvolt a lehetősége annak, hogy a Káposztásmegyerhez tartozó lápvilág, a vízmű környéki homokbuckák és a dunakeszi Székes-dűlő környéki lápfoltok egységes természetvédelmi területet alkossanak. Az 1990-es évek végétől ez a lehetőség teljesen elveszett, mert az időközben itt elvezetett M0-ás út és számtalan „mellékága” és a nagy kereskedelmi létesítmények megjelenése a terület nagy részét elfoglalta vagy földarabolta, degradálta (Seregélyes és S. Csomós 2002, Kriska és Szollát 2010).

Nyitókép: Tőkés réce a dunakeszi láp felett Fotó: Tenki Lajos


Kriska György és Sarkadi Márton cikksorozatának részletesebben illusztrált anyaga a következő, folyamatosan bővülő oldalon érhető el.
Ezenkívül a teljes anyag is letölthető lesz majd könyv formájában a honlapról.