A rovat kizárólagos támogatója

Mi itt a munkatársainkkal azon dolgozunk, hogy minden termék lejáratát időzítsük, hogy meghatározott időben tönkremenjenek.

Egy hatalmas toronyépületben suhant velem fölfelé a felvonó. Egy nagyvállalat irodái foglalták el az épület 36. emeletét: Kerestem valakit. Egy ajtón föliratot láttam: Rontásidőzítő részleg: Beléptem. Kedves fiatalember fogadott. Kérdeztem: Mit időzítenek itt önöknél? Mosolyogva hellyel kínált. Tudja, azelőtt a termékeket, az árucikkeket gyakran nemzedékek egész sora használta. Ez azonban a fejlődés gátja volt, a haladáshoz, a gazdasági növekedéshez szükség van arra, hogy a termelt áruk ne tartsanak tovább egy bizonyos időpontnál, hanem az emberek dobják el, és vásároljanak újat helyettük. Mi itt a munkatársainkkal azon dolgozunk, hogy minden termék lejáratát időzítsük, hogy meghatározott időben tönkremenjenek.”
Elmeséltem ezt egy barátomnak, aki kifakadt: “Ilyet is csak te tudsz kitalálni.” Én azonban kifejtettem, hogy ez a színtiszta igazság, a titok nyitja. Miért csak a rómaiak építettek Angyalvárat vagy olyan vízvezetéket, melyen ma, 2000 év után, még gépkocsik közlekednek, miért csak a céhrendszerben gyártottak sok száz éven át szolgáló bútorokat?

Az a rontásidőzítő hivatal jól dolgozik. Remélem, hogy a világ teremtése alkalmával az Úristen nem alkalmazott ilyen feladattal kerubokat…

Vagy talán igen? S várhatjuk, hogy az egész világunk, kultúránk hamarosan szemétre kerül?

Fogyasztói társadalom

Mi az a fogyasztói társadalom? Nyugaton inkább a bőség társadalmáról (affluent society) beszélnek, a környezetvédők gyakrabban használják a fogyasztói) társadalom kifejezést. Ezt használja II. János Pál pápa is a Sollicitudo rei socialis című enciklikájában. Ebben, akárcsak Erich Fromm, szembeállítja egymással a létezést és a birtoklást. A Szentatya így ír: “Ebben a társadalomban mindenféle anyagi javak túláradóan állnak egyes társadalmi rétegek rendelkezésére, könnyen a birtoklás rabszolgájává teszik az embert, akinek nincs más távlata, mint a gyarapodás, vagy a birtokolt dolgok állandó cseréje a fejlettebbre. Ez az úgynevezett fogyasztó társadalom, amely pocsékol és termeli a hulladékot. Azt a tárgyat, melyet birtokolnak, mindig újabbra és tökéletesebbre cserélik, nem törődve, hogy a másik még használható, és a szegényebbnek javára szolgálhatna.”

Egyeseknek csak a birtoklás, aszerzés okoz boldogságot, mások számára a tudati, szellemi, lelki fejlődés, az értelmes gondolatok megértése, a szép zene, a jó könyv a nagyobb öröm.

Érdemes elgondolkodnunk a szükségleteinkről. Az alapvetőek: az ivóvíz, a tiszta levegő, az étel, a fedél, a ruházat, a tüzelő, s ide merem sorolni még a tanulás lehetőségét és az egészséges környezetet. Alapszükséglet a családi és egyéb kapcsolat: önmagunkban nem létezhetünk.

Az evolúció során alakult ki az élőlények azon tulajdonsága vagy szokása, hogy ok nélkül nem pusztítja környezetét, forrásait, létfeltételeit. Természeti körülmények között, például egy gyűjtögető, halász-vadász nép számára a szükségletek rendszerint adottak. Ezek a népek napról napra éltek, felhalmozni nem tudtak. Ha a forrásaik szegényessé váltak, tovább vándoroltak.

Az állattenyésztés és a földművelés kialakulása mintegy tízezer évvel ezelőtt vezetett a történelem első népességrobbanásához és a jelentősebb munkamegosztáshoz: azóta sokkal többféle szükségletet ki lehet elégíteni.

Az alapvető szükségleteken túl fontos az önmegvalósítás – önkifejezés lehetősége -, a művészet, a rajz, az ének, a tánc, a díszítés, a torna, a sport, a tanulás, a játék stb. Szellemi, lelki szükségleteink kielégítése révén elégedettek leszünk, gyönyörködünk, megnyugszunk. Van ennek egy másik oldala is, az alkotás célja nemcsak önkifejezés, hanem az anyagi haszon. Ennek nagysága korántsem áll szükségszerűen arányban a művészeti értékkel.

Azelőtt sportoltunk, énekelhettünk a barátainkkal együtt, hallgathattuk a kórust a hangversenyen, kirándultunk, most mindezeket a tévében “fogyasztjuk”. A felsoroltak áruvá váltak. A természetes dolgok helyett a mesterségesek, a műviek, a valaki számára hasznot hajtók váltak fontossá. Az alapvető szükségletek közül egyre inkább az emberi, baráti kapcsolatokat számoljuk fel, bár a tiszta levegő, az ivóvíz is hiánycikké válik.

A Snow féle két kultúra mellett kialakult egy “harmadik kultúra”, a virtuális valóság, fő eszközünk a számítógép lett. Eszköz, amelyik megkönnyíti a munkánkat? Vagy életünk célja és középpontja? Egyre jobban függünk tőle, s elfeledkezünk a MÉRTÉK-ről. Jó dolog számítógéppel levelezni, már olykor a számítógépek is leveleznek egymással.

Horatius írta: “Emléket hagyok itt, mely ércnél maradóbb”.

De mit hagy hátra a fogyasztói társadalom?

Az ókorból nemcsak a költemények és a drámák maradtak fenn, hanem a piramisok, az amfiteátrumok, a római vízvezetékek is. Az ősi sírokból kincsek kerülnek elő, ma is használhatók a régi bútorok, szerszámok.

Mi mit hagyunk hátra az utódaink számára?

Persze vannak hasznos találmányaink is. De vessünk egy pillantást a fonákjukra. Századunkban a tudomány, a technológia új anyagokat talál fel, igen tartós, a természetben szinte soha le nem bomló műanyagokat, növényvédő szereket állít elő. Ezeket a természet nem ismeri és így nem tanulta meg a lebontásukat. Ezek végleg kikerülnek a természetes körforgásból, s a hulladékkal nem lehet mást csinálni, mint nehezen elégetni vagy talajt feltölteni.

Gyerekkoromban még üvegpalackban árulták a tejet, amiből nem lett hulladék. Aztán megjelentek a műanyag zacskók, a sokfélé anyagból összetett dobozok. Azelőtt, ha valaki szomjas lett, szódavizet, málnászörpöt, fröccsöt vagy sört ivott. Azután jött a kóla, a Fanta és társaik – eleinte visszaváltható üvegben, később műanyag flaskában vagy fémdobozban.

Jog és verseny

A hulladékok elhelyezése sok gondot okoz. A lerakásnál a legnagyobb, mintegy 50 százalékos térfogatot a csomagolóanyagok, például tejes-italos dobozok jelentik. A hatóságok keveset tettek a jogi szabályozás érdekében. 1992 októberében négy parlamenti párt (Fidesz, MSZP, SZDSZ, MDF) képviselője, valamennyien a Környezetvédelmi Bizottság tagjai, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Miniszterhez címzett közös interpellációjukban megkérdezték, hogy miért szüntetik meg fokozatosan az üvegbetétrendszert, bevonták-e az engedélyezési eljárásba a KTM-et, kiszámították-e, mennyivel nő a hulladék mennyisége, végeztek-e gazdasági számításokat az üvegbetétrendszer felszámolásának anyagi következményeiről. A miniszteri választ sem a négy interpelláló képviselő, sem a képviselők többsége nem fogadta el.

Évekkel későbbi sajtóinterjú során kiderült, hogy a hatóság tehetetlen, nem tud semmit tenni a nemzetek feletti nagyvállalatokkal szemben: ha az üvegpalackokat ki akarják vonni, meg is teszik. A környezetvédelmi hátóság nem szólhat bele abba, hogy a cukros-szénsavas vizet hogyan árulják, mert ezzel áthágják a piac törvényeit. Arra sem lehet kötelezni a vállalatokat, hogy az italokat visszaváltható palackokban árulják – ez versenyellenes állami beavatkozás volna.

Terjed az italok fémdobozos forgalmazása. A Hulladék Munkaszövetség nyilatkozata megállapítja: “Felelőtlen és bűnös szemléletre vall, ha egy nemzetközi nagyvállalkozás egy országra a lehelő legpazarlóbb és legdrágább csomagolási rendszert erőszakolja rá, a fogyasztóktól. még a választás lehetőségét is megvonva.”

1984 szeptemberében a Balaton Csoport és a Talajtani Társaság budapesti összejövetelének angol címe “Sustainable agriculture” volt, amit magyarra így fordítottak: “Környezetkímélő mezőgazdaság”. Ezt a furcsa fordítást azzal indokolták, hogy félreérthető lenne a “Fenntartható” kifejezés. Gondolom azért, mert ami nálunk van (volt), az fenntarthatatlan. Az 19,87 áprilisában megjelent “Brundtland jelentés” (Our Common Future) sokat foglalkozik a “fenntartható fejlődéssel” (Sustainable Development): “A fenntartható fejlődés biztosítja a jelen szükségletek kielégítését anélkül, hogy a jövő nemzedékek szükségleteinek kielégítését veszélyeztetnénk”. A kötet magyar kiadásban a fenntartható szóból érdekes módon “harmonikus” lett. Egyébként a gazdasági növekedés és fenntarthatóság sok ember tudatában összekapcsolódó fogalmak, sokan fenntartható növekedésről beszélne.

Úgy vélem, hogy teljesen el kell vetnünk ezt a fenntartható jelzőt, mert az ember étvágya kielégíthetetlen, és bolygónk gazdasági, társadalmi, politikai viszonyai teljesen fenntarthatatlanak.

Az országok, társadalmak teljesítőképességét, “fejlettségét” úgy mérik, hogy mekkora évről évre a nemzeti össztermék, az egy főre jutó GDP, illetve annak növekedése. Ez azt fejezi ki, hogy mennyi pénz cserél gazdát. Nem számít bele, ha saját magam kifestem a lakásomat, ha főzünk, takarítunk, ha a gyerekeinket neveljük, tanítjuk, vagy elcseréljük a kertünkben termett meggyet a másutt termett barackra. A GDP számolásánál minden pozitív előjelet kap, a katasztrófák elhárítása, az árvíz okozta kár is. Mintha a számológépünk csak összeadni tudna, de kivonni már nem (2-I=3). A hulladéktermelés kétszeresen is növeli egy nemzet GDP-jét, jövedelmét”, hiszen anyagi ráfordítás kell a hulladék termeléséhez ér eltüntetéséhez is. Vannak azonban más, egy társadalom jó vagy rossz működését jellemző számok, ilyen az életminőségi mutató (Life Quality Index), amelybe beleszámolják a születéskor várható időtartamot, az írni-olvasni tudást; egy másik mutató tartalmazza a természetben okozott károkat, az átlagos fogyasztást, az egyenlőtlenségeket.

Az óriás vállalatok csak rövid távú hasznukkal számolnak, nem kívánnak a jövő nemzedékek számára forrásokat hagyni. A levegőben szén-dioxidot annál többet hadd változzon minél többet az éghajlat -, utánuk az özönvíz. Clinton és George Bush elnök sem volt hajlandó ratifikálnia kiotói éghajlat-egyezmény megállapodásait, mert “meg kell őrizni az amerikai cégek versenyképességét”! (Ez a cikk megírása óta változott – a szerk.) A vállalatok számára a magas GDP a jó, de ebben, mint fentebb láttuk, benne van sok minden, ami a társadalomnak rossz: természeti és ipari szerencsétlenségek, légi katasztrófák.

A fogyasztói társadalom jellemzője az is, hogy eltűntek belőle a tartós árucikkek, s leértékelődött a tartósság “erénye” is. Valamikor forgalomba kerültek a műszálas harisnyák, amelyek nem lyukadtak ki. A későbbiek már összementek vagy kitágultak, nem vették őket. Talán azért, mert a pamut vagy a gyapjú az egészséges, vagy mert ez kedvezett az iparnak? Voltak terilén nadrágjaink, amelyeknek soha nem kopott ki a térdük, húsz évig is lehetett hordani ezeket. Eltűntek.

Buddhista közgazdaságtan

Ez “A kicsi a szép” c. Schumacher-kötet egyik fejezetének a címe. A történelmi Buddha ugyanis azt tanította, hogy a vágyak kielégítése nem tesz boldoggá, mert újabbak támadnak bennünk. Manapság inkább támasztanak.

Hogyan? A fogyasztáshoz kettő kell: kívánság, és az a valami, amit megkívánhatunk. A termelők, eladók naponta, olyan új dolgokat találnak ki, amelyekkel fel lehet kelteni az emberek kívánságát, vágyait. Valamikor még létezett a mérték a mesterember, a kereskedő és a vásárló között. De ez az egyensúly nyújtotta jövedelem kevésnek bizonyult, várni az igények ébredésére, biztosabbnak tűnik, ha egyre újabb dolgokkal felkeltik és nem csak kielégítik az emberek vágyait. Hiába szólt Buddha, Jézus és sok más próféta már régen a birtoklás ellen: “Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket”… (Mt. 6:19)

A termelés akkor hoz jó hasznot, ha az áruk gyorsan elavulnak, elévülnek, “korszerűtlenné”, lesznek, szemétté válnak. Divattá lettek az eldobható holmik, az egyszer használatos eszközök – nem kell mosogatni, üvegeket cipelni -, melyek kiszorították a hagyományos eszközöket és anyagokat.

Gondoljunk a filmezésre és a videóra. Fényképezőgépeink most avulnak el, mert már a kapuban az elektronikus képrögzítés. Egyre többet tudó számítógépeket hoznak forgalomba; kényszer a gépcsere, mert hiába a jó még a régi, ha nem tudja “elolvasni”, értelmezni egy korszerűbbről jött adathordozót. Az üzletekben egyre több a fölösleges dolog: elektronikus játékok; műállatok, lábmosóvizet melegítő lavor, villanymotoron konzervnyitó stb.

Hollywoodban évente tízezrével gyártják a filmszemetet, állítólag erre van igény. A fiatalok nem is tudják, hogy van Bunuel, Cavani, Werner Herzog, de ha akarnák, se tudhatnák meg, a tékák nem tartják őket, legfeljebb kis filmklubokban játsszák őket. De meddig?

Régen, a kis üzletekben elővettük cédulánkat, kértük azt, amire szükségünk volt, kifizettük, hazavittük. Ma az önkiszolgáló boltok, majd az egyre nagyobb áruházak, centerek és plázák a fogyasztás templomai. Az áruházakban a bevásárlókocsival kell keresztül-kasul járni a terepet kitéve a csábításnak: végül tele a kocsi hasznos és haszontalan áruval. Az egyik budapesti áruházban a mozgólépcsők annyira kacifántosan vannak elhelyezve, hogy emeletenként a következő lépcső keresésekor nagy területeket be kell járni: hátha megkívánunk valamit.

Szaporodnak a bevásárlóközpontok, egyre újabbak jelentkeznek: A hírhedt amerikai Wal-Mart-hálózat már jelen van Mexikóban, Kanadában, Dél-Amerikában, Németországban, most Anglia következik.

Egy angol kormányjelentés szerint a bevásárlóközpontok piaci részesedése 1999-ben 50 százalékra nőtt. A bevásárlóközpontokban az árak kezdetben alacsonyabbak, mint másutt, de csak addig, ameddig a kis boltosok tönkre nem mennek. Állások szűnnek meg, az új munkahelyeket csak ígérik.

Egy jellegzetes, városon kívüli bevásárlóközpont hetenként 25 ezer font kárt okoz forgalmi torlódásban, szennyezésben és egyebekben a helyi közösségeknek.

Az Egyesült Államokban eddig 86 közösség akadályozta a Wal-Mart-központok létesítését. Gyorsan nő a helyi kereskedelmet támogató mozgalom, az emberek kedvelik a friss, helyi árut, vissza akarják állítani a helyi gazdaságot, lerövidítve a termelő és fogyasztó közti utat ezzel a nagyok sem tudnak versengeni.

A fogyasztók Krisztusáért

…szövegű táblát tart valaki a kezében Terry Gilliam Brazil című filmjében az áruház karácsonyi forgatagában; a szeretet ünnepe a fogyasztás ünnepévé lett. Néhány évvel ezelőtt az Igen című katolikus folyó.irat ilyen szövegű “reklámot” közölt: “Az IGEN fantasztikus karácsonyi AKCIÓJA Vásároljon 10-20-50 százalékkal kevesebbet! Szeretteinek ajándékozzon szeretetet!”

Reklámok. Reggeltől estig, minden érzékszervünkre hatni akarnak, tele velük az utca, a házfalak, az országút, a világháló, a számítógépes postafiókom, a sportcsarnokok fala, a sportolók és a gyerekek öltözete, az újságok, a rádió, a számítógép képernyője, a repülőgép ülései, a kék ég. És a levélszekrényünk.

Az Amerikai Egyesült Államokban nemrégen számítógépes levélvitát szerveztek hirdetésekről. Néhány vélemény: “A legjobban az óriástáblák bosszantanak, amelyek elveszik a közös tulajdonunkat, a táj látványát, és magántulajdonná alakítják, hogy eladhassák. Ez a képi szennyezés.” “Első számú ellenségeim a nekem küldött levelek. Teljesen eluralkodtak a házamban, a szemétpostám már jóval nagyobb mennyiségű, mint a többi levelem.” – “Ki nem állhatom az otthoni telefonajánlatokat.” – “A ruhaneműkön, főleg a gyerekruhákon visszataszító jelvények vannak. Miért kényszerítenek rá, hogy a saját ruhámban sétálva ingyen hirdessem a Disney céget?” – “A hirdetések közül legjobban gyűlölöm a mellékhelyiségek falán lévőket. Fogoly vagyok, az egyetlen lehetőségem, hogy becsukjam a szememet; olyankor rohannak meg, amikor valamilyen személyes dolgom van.”

Televízió. A tévé hozzátartozik az életünkhöz, csak ritkán gondoljuk, hogyan is hat ránk, miként foszt meg bennünket azonosságtudatunktól, éhünktől. Egy szervezet az Egyesült Államokban minden évben megrendezi a tévékikapcsolási hetet. Főleg a gyerekek érdekében, mert ők vannak leginkább veszélyben: visszafejlődik a képzelőerejük; már nem játszanak, nem kell az olvasmányok alapján valamit elképzelni, mindent képileg mutatnak be a számukra.

A tévé már mindenhol jelen van: a repülőtereken, a repülőgépeken, az iskolákban, az üzemanyag-töltőállomásokon, a bevásárló utcákban, a földalatti állomásokon. A tévé tele van erőszakkal és a szexualitásra való utalással. Gondolatoktól mentes. Egy eltorzult világot mutat be, melyben az emberek sokkal sekélyesebbek, bosszúállóbbak, anyagiasabbak, megbízhatatlanabbak, mint amilyenek a valóságban. Rettenetes leckékre tanítja á gyerekeinket arról, hogy miként lássanak és viselkedjenek. A tévé elveszi az időnket és az életünket.

Művészfilmet kedvelő vagyok, de már régen nem találok a tévéműsorban semmit. Azt a csatornát, amelyik több művészfilmet mutatott be, elhanyagolták a hirdetők, kevés volt a pénzük, egyre rosszabb lett a műsor. Az embereket már egyik csatorna sem tanítja meg arra, hogy mi a szép, mi az érték. Fájlalom, de a művészfilmeket egyre kevesebben nézik, a szerkesztők megtörtek, s megmagyarázzák: Tarkovszkij, Godard, Antonioni már senkinek sem kell. Ez a pozitív visszacsatolás.

Karátson Gábor szerint a tévé a Sátán műve. Jerry Mander úgy véli, hogy teljesen meg kellene szüntetni. Egy helyen arról ír, hogy Kanada északi részére bevezették a villanyáramot; ingyentévét kaptak az eszkimó halászok, s közülük többen rövidesen gépkocsit vettek, ami ott áll a jégkunyhójuk előtt. Be akarják csalogatni őket a kikötővárosokba, hogy jobb fogyasztókká váljanak.

A tévé erkölcsileg is szörnyű hatású. Az éhező és fázó emberek gyermekkoruktól fogva a tévék előtt ülve, gyilkosságok tízés százezreit nézték végig, s egyszer azok ellen fordulnak, akik vezették őket. Az egyformává gyúrt, az ősi hagyományokat és erkölcsüket, azonosságukat elvesztett emberek tömegei végül többet fognak rombolni, mint fogyasztani. Sebaj. Ehhez is eladható fogyasztási cikkek, például fegyverek kellenek.

A jövő fogyasztói

A nagyvállalatok igyekeznek maguknak biztosítani a jövő fogyasztóit: úgy befolyásolják a gyerekeket, a fiatalokat, hogy felkeltsék vágyaikat, majd unszolják szüleiket a kívánt holmi beszerzésére.

A hirdetések már az iskolákba is benyomultak, gondoljunk az itthoni Xénia-lázegyesület iskolai üzlet- és politikai tevékenységére. Nyugaton ez a folyamat előrehaladottabb állapotban van. Az Adbusters magazin egyik utóbbi száma ad hírt arról, hogy egy amerikai kisváros, Meadowvale középiskolájának a Youth News Network tévés hirdető cég egy számítógépes .labort ajándékozott, ellenszolgáltatásként minden osztályteremben elhelyeztek egy tévékészüléket, amelyik reggelenként 12 perces hírműsort sugároz 2 és fél perces hirdetési műsorral egybekapcsolva. A diákok tüntetést rendeztek; a fiatalok “Teachers, not TV” feliratú táblával jelezték ellenérzésüket, mint ez a magazinban közölt fotón látható.

A fogyasztói társadalom iskolákba való behatolása ennél súlyosabb dolgokkal is jár, igyekeznek úgy módosítani a tanterveket, hogy az iskolákból kikerültek minél szorosabban és alkalmazkodóbban illeszkedjenek be a “bőség társadalmába”.

Terjedő hirdetési forma a telefonos kapcsolatfelvétel: kellemes női hangok utazásai, árubemutató stb. ajánlatokat tesznek, személyes találkozót kérve. A módszert már a képviselőválasztási hadjáratban is alkalmazták – egy pártelnök ajánlotta pártja jelöltjét. Ebben az agymosó folyamatban jelentős szerepet játszanak a pr-cégek pszichológusai. Az agymosás lényege: kinyilatkoztatni, hogy a korábbi termék nem korszerű; a régi, jól bevált terméket mint elavultat kivonják a forgalomból, hogy az újabb, sokkal drágább terméknek nagyobb legyen a piaca. Elv: dobd ki régi eszközödet, akkor is, ha még működik; vegyél újat, szebbet, extrákkal felszereltet.

Szemétgondok

Régen, a hulladék, a szemét sokkal kisebb gondot jelentett, amit lehetett, megjavítottak, átalakítottak, újrahasznosítottak, elégettek. Nem voltak olyan anyagok, amelyek elégetésükkor veszélyes gőzt-gázt bocsátottak ki, a tárgyakat természetes anyagokból készítették, amelyeket a természet visszafogadott magába.

A fogyasztói társadalom rengeteg hulladékot termel. Egy termék több tucat alapanyagból, sok lépésben készül, minden lépés során keletkezik egy csomó hulladék. Végül elkészül, használják valamennyi ideig, aztán az is, teljes egészében hulladékká válik. A környezetvédelmi lexikon szerint a termelés során felhasznált anyagok 65 százaléka azonnal, a további 35 százaléka később válik hulladékká. A bőség társadalma tehát javarészt hulladékot termel. Fentebb említettem, hogy ez erősen növeli a GDP-t!

A hulladékok összes forrását itt lehetetlen felsorolni, csak néhányat említsünk meg: az ipar – energia, nukleáris, vegyi, kohászat -; a közlekedés-szállítás, a mezőgazdaság (hígtrágya, növényvédő szerek maradványa), a bányászat (meddőhányók), kereskedelem, háztartások, csomagolóanyagok, nem használt, feleslegesen hazavitt, elromlott tárgyak, senki nem tudja-akarja megjavítani “dobjakiuram” eszközök, -tárgyak.

A hulladékok sorsa

A társadalom igyekszik valamit tenni a hulladékokkal, ezért azokat eltemeti, lerakja, elégeti – amivel csak elodázza a gondokat, pontosabban a megoldást, vagy éppen újabb bajt teremt, mert az elégetéskor újabb környezetet szennyező, mérgező anyagok keletkezhetnek.

A hulladékok azonban nemcsak környezetkárosítók, egészségtelenek, csúnyák, hanem a keletkezésükkor sok természeti forrás, energia fogy el, amit elméletileg vissza lehetne nyerni. Ezt nevezzük újrahasznosításnak, angolul: recyclingnak. Ennek a hatékonysága igen alacsony, Magyarországon 3-4 százalék, egyes ipari országokban ennek legfeljebb a kétszerese. Akkor sem lenne sokkal jobb, ha működne a szelektív szemétgyűjtés. Vannak nehezen szétválogatható, olykor lebonthatatlan anyagok, műanyagok, tehát az újraforgatás révén nyert nyersanyag ára sokkal magasabb, mint a természetes úton előállítotté, ám a jövőben biztos gazdaságossá tehető ez a költséges eljárás.

Néhány szót a veszélyes, mérgező hulladékokról. Ide tartoznak egyes vegyszerek, például a növényvédő szerek föl nem használt maradékai, a sokféle vegyipari hulladék, (nehéz)fémek (ólom, kadmium, vanádium), radioaktív hulladékok. Lehetnek gyorsan ölő mérgek vagy évek alatt mérgező, nehezen lebomló; a táplálékláncba bejutó, az élő szervezetben felhalmozódó anyagok. Garén raktak le szén-klór-kötést tartalmazó vegyületeket, amelyekből poliklórozott dioxinok, furánok keletkeztek.

Gondot okoz a hulladékok elhelyezése. A legjobb-volna az ismert elv megvalósítása: Ne gyárts hulladékot – ha már gyártottál, építsd be új termékekbe, használd fel – ha ezt nem tudod megtenni, semmisítsd meg, veszélytelenítsd a saját telephelyeden.

Ettől még igen messze vagyunk.

Minden üzlet

Nyilvánvaló, hogy a mai vezető vállalatok számára egyaránt üzlet a hulladék termelése és azok megsemmisítése, a környezetpusztítás és annak elhárítása, az ártalmak elleni védekezés, a fölmelegedés ellen hűtőgépek; az UV-sugárzás ellen védőkrém és szemüveg. Az ipari társadalom nem törődik a jövő nemzedékekkel, csak azzal, hogy a gyerekek jól illeszkedjenek a termelés-fogyasztás folyamatába.

A tudománynak is jelentős szerepe van abban, hogy ide jutottunk, attól segítséget nem várhatunk. Sokan azt képzelik, hogy a korlátlan növekedéssel szaporodnak az ismereteink, holott csak elszigetelt adatokat szedünk össze, nincs átfogó tudásunk sem a Föld állapotáról, sem az emberről. T. S. Eliot pedig ínár feltette a kérdést: “Hol van a bölcsesség, mely tudásunkban elveszett?”

Nyilvánvaló; hogy a korlátlan növekedés eszméje szerencsétlenséghez vezet. Összeomlik a fogyasztói társadalom (gazdaságilag, egészségügyileg, szociálisan), mert az önzés sokkal erősebb az emberi faj létfenntartási ösztönénél.

A vallások és a bölcseleti rendszerek az emberi alapértékek tiszteletét és megvalósítását tanítják, ebből következne az emberi élet feltételeinek a tiszteletben tartása is. Azonban e téren a vallások és filozófiák is ősi gyökereiktől elszakadtak és a hatalmat szolgálják. Kibújnak a felelősség alól, hangsúlyozva: aki egyéni lelkiismerete szerint nem akarja a rosszat, az nem felelős érte.

Márczi Imre ír arról, hogy napról napra csökken az emberi beavatkozás lehetősége, az összeomláshoz vezető folyamat már megállíthatatlan. Emellett a fehér civilizáció az emberiség rajta kívül élő túlnyomó részének érdekeit sem tudja kezelni, ez közeli katasztrófát jósol. A tanítók, próféták hallatják ugyan a hangjukat, de a hatalom oda tereli a világot, ahova az nem akar menni. A gyakorlat sajnos Bergsont látszik igazolni, aki a prófétai és intézményes vallásosság kibékíthetetlen ellentétéről beszél.

Csak alapvető tudati átalakulás hozhatna változást, enélkül egész emberi kultúránk összeomlik.

Vagy talán éppen az összeomlás szükséges a tudati változáshoz?

2001.08.02.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás