A rovat kizárólagos támogatója

A fejlődés és az egy adott területen történő letelepített kapacitások mértéke oly mértékben növekedett az elmúlt években, hogy már szinte havonta egy megújult rangsort lehet felállítani. Mint tudjuk a napelemes rendszerek mondhatni nem rendelkeznek méretkorláttal, így az sem kizárt, hogy a jövőben az alábbi listában bemutatott napelemparkoknál is jóval nagyobbak foglalják el az első helyeket.A NAPELEMES RENDSZEREK ÓRIÁSAI

A gigászi napelemparkok esetében első körben fontos tisztázni, hogy ezeket nem egy egybefüggő rendszerként, hanem blokkszerűen, szorosan egymáshoz kapcsolódó, egy adott területen elhelyezett naperőművek csoportjaként érdemes értelmezni. Ezek a blokkok önmagukban is több száz megawattos napelemes rendszert is alkothatnak. A legnagyobb napelemparkok akár 80 ilyen „önálló” egységből is állhatnak. Ez a fajta koncepció első körben Indiában és Kínában vált általánossá, majd a Föld több pontján is elterjedt.  Az EU-Solar Zrt. által összegyűjtött alábbi lista azokat a napelemparkokat tartalmazza, melyek a fentebb felvázolt koncepció alapján elérik/megközelítik az 1 GW beépített kapacitást. A felsorolásban szereplő erőművek többsége Kínában és Indiában található, de egyre több óriás bukkan fel más országból is a listán.

  1. Haixi Delingha
    A Delingha Solar Park a Haixi prefektúrában található, és nagyjából 40 kisebb projektből áll, amelyeknek együttes kapacitása megközelíti az 1 GW-ot.
  1. Pavagada Solar Park
    A Pavagada Solar Park az indiai Karnataka államban, Pavagada városától északkeletre fekvő, mintegy 80 km2-es területen fekszik.  A napelempark 19 blokkból épül fel, melyek összesített kapacitása 1 GW.
  1. Danangouxiang
    A 8. helyen a 92 km2-es, félsivatagi területen, Danangouxiang városától északra található naperőmű szerepel. A létesítményben elhelyezett napelemek összesített teljesítménye 1,02 GW, viszont adott a terület és a lehetőség, hogy az erőmű kapacitásai a jövőben megkétszereződjenek.
  1. Jinchuan, Gansu
    A kínai Gansu tartományban található Jinchuan-t hatalmas naperőművek veszik körbe. A napelempark területe csaknem 90 km2. A komplexum félsivatagi környezetben fekszik két területen – a várostól északnyugatra és délre. A létesítmény beépített kapacitása jelenleg 1,03 GW.
  1. Mohamed Bin Rashid Al Maktoum
    A naperőmű 4. és 5. fázisának építése jelenleg is folyamatban van, de a létesítmény teljesítménye már így is elérte az 1,03 GW-ot. A gigantikus projekt befejezésével az erőmű területe elérheti majd a 200km2-t és az 5 GW-os kapacitást, amivel a Föld legnagyobb napelemparkjává válhat!
  1. NP Kunta Solar Park
    Az Anantapur Ultra Mega Solar Park néven is ismert napelempark nagyjából 90 km2-en foglal helyet az indiai Andhra Pradesh Nambula Pulakunta kerületben. A hatalmas napelemes rendszer összesített teljesítménye a tervek szerint eléri majd a 1,5 GW-ot, de jelenleg „csupán” 1,2 GW-nyi kapacitás kezdte meg a működést.
  1. Benban Solar Park
    A lista 4. helyén az egyiptomi Benban Solar Park áll 1,3 GW-os beépített kapacitásával. A létesítmény jelenleg 27 blokkból áll, melyek többsége egyenként 50 MW teljesítményű. A bővítési lehetőség is adott, amivel újabb 400 MW-nyi napelem kaphat majd helyet.
  1. Longyangxia
    Ez a napelemcsoportosulás a Longyangxia víztározó mellett, Kína keleti részén, Qinghaiban található, és 2,4 GW-os kapacitással bír. A hatalmas napelempark a térségi energiaellátásban jelentős szerepet vállal a közeli vízerőművel együtt.
  1. Bhadla Solar Park
    A lista második helyén jelenleg a Bhadla Solar Park áll, ami mintegy 160 km2-en fekszik és teljesítménye 2,7 GW! A napelempark India Rajasthan államának északi részén található, és több ütemben történő bővítéssel érte el mai formáját. A területen a további bővítési lehetőség is adott, így a napelemfarm elérheti akár a 3GW-os méretet is a jövőben.
  1. Golmud Desert Solar Park
    Jelenleg a Golmud Desert Solar Park a bolygó legnagyobb napelemparkja a maga 2,8 GW-os beépített kapacitásával. Ez a sivatagban, Golmudtól keletre, Qinghai tartományban, Kínában található. A komplexumot 80 „kisebb” egység alkotja. A terület ráadásul alkalmas a további bővítésekre is, így a napelempark kapacitása elérheti akár a 4-5 GW-ot is

A fenti listát áttekintve megállapítható, hogy egyes napelemparkok kapacitása önmagában felülmúlja Magyarország teljes napelemes teljesítményét. Persze az ilyen óriási létesítményekhez hatalmas alulhasznosított és napsütésben bővelkedő sík területekre van szükség, ami hazánkban nem kifejezetten adott.

Megállapítható az is, hogy folyamatosak a bővítések és a fejlesztések, így 1-2 éven belül a listán szereplők, illetve a mostani sorrend biztosan átalakul.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek