A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: Védegylet

Miért jó nekünk az agrár-környezetvédelem és a vidékfejlesztés? Mi a baj az iparosított mezőgazdasággal és mi kellene helyette? Nem frankómegmondás, csak a hiányzó érvek bepótlása.

Az iparosított mezőgazdasággal az a fő baj, hogy az élettel („az élő anyaggal”) úgy próbál bánni, mint a holt anyaggal a gyárban. Egész egyszerűen egy olyan logikát próbál alkalmazni a természetben, ami teljes mértékben ellentétes az élet logikájával. Úgy képzeli el a gazdálkodást, mint a futószalag melletti termelést. Csakhogy a tehénen nincs „OFF” gomb. Az emberben, ha úgymond „feleslegessé” válik az addigi „munkahelyén” nem lehet formattálni a vinyót és új szoftverrel, új munkahelyen installálni. Illetve lehet, de utána egészen a leselejtezésig hibaüzeneteket fog küldözgetni. Mondjuk a kapitalista gazdaság az egész világot egy gyárcsarnok mintájára próbálja megszervezni és ebbe pusztulunk bele mind, de ebbe most ne menjünk bele. A mezőgazdaságnak azért annyira nyomorúságos a helyzete, mert közvetlenül az élő anyaggal foglalkozik, ami rövid távon sem kényszeríthető be az ipari logikába és itt azonnal jelentkeznek a hibaüzenetek. De mik is ezek?

A kapitalista logika szerint megszervezett, iparosított mezőgazdaság célja a profittermelés, mint minden gyárnak. Ez azt kívánja, hogy a lehető legkevesebb bizonytalansági tényezővel dolgozzon, minél inkább egyszerűsítse a termelést. Az összes természeti tényező – beleértve a domborzatot, a vizes élőhelyeket, a széljárást, a talaj tápanyagtartalmát, a gazda reggeli hangulatát – bizonytalansági tényező, amelyet ki kell iktatni. A gyáripar módjára megszervezett termelés olyan mezőgazdasági táblát kíván, ahol a termést (közvetve: a profitot) befolyásoló összes tényezőt az ember ellenőrzi. Ez pedig azt kívánja, hogy a bizonytalan, a gazdaság törvényeit (hogy-hogynem) el nem fogadó elemeket az ember kiiktassa. Ezért kell emberek helyett egyre inkább gépeket alkalmazni. Ezért kell homogén, óriási táblákat kialakítani: hogy ne pazaroljuk a gázolajat (a traktornak a lehető legkevesebbszer kelljen megfordulni) ki kell vágni a fákat, be kell szántani az árkokat, a patakokat. A talajerőt műtrágyával kell pótolni. Mivel a természetes rendszerek egy ilyen homogenizált rendszerben képtelenek az önvédelemre, vegyszerekkel (mérgekkel) kell védeni a termést. Meg az ember lusta is, hogy figyeljen arra, hogy hova mit érdemes ültetni, egyszerűbb megnyomni a permetezőn a gombot. (Gondolják.) A gyáripari termelés csakis a főtermékre figyel, a hulladékra, mellékhatásokra nem. És a mezőgazdaságban a káros hatások szinte azonnal jelentkeznek.

A természetes rendszerek minden bizonyság szerint nem tűrik az ipari logika szerinti megszervezést. A talajerő műtrágyával pótlása, a vegyszerezés silány, ízetlen, nitrogénnel „felfújt”, egészségtelen ételeket eredményez. A homogén táblák a talaj és az élőhelyek elvesztését okozzák. Nem akarok senkit statisztikai adatokkal untatni, de Magyarország rémületes ütemben sivatagosodik – Európa legjobb termőtalaját veszítjük el. Mindenhol ez a helyzet a világon, ahol győzött a „zöld forradalom” (a mezőgazdaság iparosítása).

Kinek jó ez? Kinek jó, hogy emberek helyett gépekkel, vegyszerekkel termelünk silány minőségű élelmiszert, munkanélküliséget idézünk elő, miközben elpusztítjuk a természetes környezetet? Innentől már nem a “környezetvédők nyavajgása” a dolog, mert a talaj a mezőgazdaság elsődleges erőforrása. Vajon okos-e az a kapitalista, amelyik szétveri a saját termelőeszközeit? Jó-e az, ha egészséges élelmiszer helyett E számokat fogyasztunk meg génpiszkált szemetet? És a hab a tortán: az egész iparosított mezőgazdaság egy hatalmi erővel fenntartott súlyos gazdasági abszurditás.

Beszélnek nekünk hatékonyságról és munkaerő átcsoportosításáról. Milyen hatékonyságról? Az iparosított mezőgazdaság ugyanis az összes vizsgálható szempontból alulmarad az extenzív (természetkímélő) mezőgazdasággal szemben! Nézzük szépen sorban:

Energetikai hatékonyság? Az iparosított mezőgazdaság a valaha létezett legkevésbé hatékony mezőgazdasági technológia. Az ásóbotos termelés 1 J befektetésével 14 J energiát állít elő, mondjuk búzaszem formájában. Az ipari mezőgazdaság 1 J befektetésével 0,85 J-t állít elő. Ha a teljes termékpályát nézzük, akkor egy konzervnyi étel előállítása 20-szor akkora energiába kerül, mint amennyit az elfogyasztása által nyersz. De közvetlenül az ipari forradalom előtti technológiák is simán hoztak 12 J-t 1 J befektetése mellett. (Nem perpetuum mobile: a többi nap-, izomenergia és a természetes rendszerek önvédelmi erejéből fakadó energiamegtakarítás.)

Pénzügyi hatékonyság? Ugyan már! Az EU költségvetésének közel felét költi arra, hogy a tömegtermelést finanszírozza, majd a túltermelésből származó silány minőségű cuccot dömpingáron nyomja a világpiacra. Szudánban nem azért olcsóbb a francia marhahús, mint a helyi (tényleg így van!), mert a szudáni gazdák „kevésbé hatékonyak”, hanem mert a szudáni államnak nincs annyi pénze, mint az EU-nak. A mezőgazdasági világpiacon nem a „komparatív előnyök”, hanem az állami támogatások versenyeznek. Nemzeti szinten is ez van. Mellesleg, ha mindazokat a környezeti károkat forintosítanák és ráterhelnék a termékekre, amiket ez a termelési rend okoz, akkor egy kiló zöldség lehet, hogy tízszer annyiba kerülne, mint ma. Nem beszélhetünk „versenyképtelen” gazdaságokról, ha nincs verseny és nincs piac és a szabályoknak a legkevesebb köze sincs a gazdasági ésszerűséghez.

Társadalmi hatékonyság? Láthatólag minél jobban támogatjuk az ipari mezőgazdaságot, annál több ember veszti el a munkáját és a földjét. A támogatási pénzekből és az ideig-óráig monopolhelyzetből adódó és marketingeszközökkel fenntartható piaci haszonból (vö. tesco-gazdaságos zöldség és tej) egy nagyon vékony tőkésréteg valóban óriási profitokat zsebel be, de ez nem szolgálja a társadalom érdekeit. A mezőgazdaságban, élelmiszeriparban és kereskedelemben létező monopóliumoknak juttatott rejtett vagy direkt támogatásoknak köszönhetően a termelőhöz a bolti ár ötöde-harmada jó, ha eljut. Ez nem hatékonysági kérdés – ez hatalmi kérdés.

Na, erre mondom én azt, hogy egy ilyen rendszer nem szolgálja az ember érdekeit és nem szabad fenntartani. Látjuk: nem azért marad fenn mégis, mert olyan jó, hatékony és modern, hanem azért, mert azok, akiknek ez óriási profitot hoz, azok be vannak betonozva a hatalomba és a támogatások, valamint a monopóliumok által fenntartják e rendszert. És elhitetik veled, hogy állati hatékonyak és mindazok, akik ezt a gazdasági és társadalmi abszurditást megkérdőjelezik, azok hóbortos lepkevadászok.

Az igazság az, hogy az alternatívaként felkínált természetkímélő gazdálkodás, agrár-környezetgazdálkodás, vidékfejlesztés nem környezetvédelmi kérdés, mint ez látszik, hanem kőkemény gazdasági és társadalmi kérdés. Téged is egészen közvetlenül érint, hiszen a biozöldség nem azért drágább és nem azért veszed helyette a mérgezettet, mert nem hatékony a biotermesztés, hanem azért, mert nem a biogazdák írják a mezőgazdasági politikát és az iparosított tömegtermelés okozta károkat nem téríttetik meg a termelővel. Nem versenyképtelen a kisléptékű termelés. Ha jó minőségű, nagy értékű terméket termelsz, akkor akár 1 hektáron is óriási haszonhoz juthatsz (ld. pl. virágkertészet).

Nincs olyan általánosságban, hogy „optimális üzemméret”. Súlyos tévedés, hogy csakis a nagybirtok gazdaságos, politikusok szájából pedig tudatos hazugság. Ugyanis az „optimális üzemméretet” csak helyben lehet meghatározni, a táj adottságainak függvényében. Míg egy hegyvidéken a néhány száz négyzetméteres teraszos művelés is optimális lehet, addig egy laposabb területen beleférhet egy párhektáros, mozaikos szántó is. Az optimális üzemméret nevű abszurditás a gépek méretéhez igazodik. Ha nagy a traktorom, akkor nagy föld kell, mondja ez a logika. Fordítva van: ha a földem adottsága nem engedi, akkor nem alakítok ki nagy táblát és ezért nem veszek nagy traktort. Azt meg már leírtam, hogy a „versenyképesség” nem méret kérdése, hanem annak, hogy ki milyen közel van a hatalomhoz.

Egy értelmes világban a mezőgazdasági politikusnak fel kellene tennie a kérdést: az élet a fontosabb vagy a profit? (A GDP-t nem lehet ám megenni, vagy legalábbis nincs jó íze.) Jó-e az embereknek, amit csinálunk? Nem éljük-e fel a természeti (termelési!) tőkénket? Ha a válaszokból úgy tűnik, hogy rossz úton járunk, akkor olyan pályára kell átállni, ami közelebb visz a jó megfejtéshez: több embernek ad munkát, jó minőségű élelmiszert állít elő és megőrzi a természetes környezetet. Erről szól az a sokat emlegetett vidékfejlesztés és agrár-környezetvédelem, ami a vidéket rendszerként, az élet színtereként és nem profitcentrumként értelmezi.

Az EU-ban – a saját természeti környezetük felszámolása után – rájöttek, hogy erről szól a játék. Ezért van kiadva az ukáz, hogy mostantól a mezőgazdasági politika helyett vidékfejlesztésről beszélnek. Kissé akadozva, de beszélnek. Nem véletlen, hogy a vidékfejlesztésre (II. pillér) költhető pénzek 80%-át ma Magyarországon az EU fizeti (társfinanszírozás) , a tömegtermelésbe (I. pillér) 25%-ot hajlandó beleadni. Ne menjünk messze, csak lessünk át a Lajtán túlra: Ausztriában rájöttek a trükkre, amire mi nem. A csatlakozás előtt az összes gazdával leültek a konyhaasztal mellé és meggyőzték őket, hogy ez a jövő útja. És lám, a gazdák megértették és mára 90% belépett a rendszerbe és csillagászati összegeket akaszt az ország az Uniótól, nem mellesleg a környezeti terhelés is csökkent.

Az ajánlott termelési módok nem az ásóbothoz való visszatérésről szólnak, hanem egy fokozatos áttérésről ehhez a bizonyos értelmes termelési rendhez, elszakadást a mesterségesen, támogatásokkal fenntartott gazdasági abszurditástól. Kevesebb vegyszerrel és géppel, több ésszel, szívvel és tapasztalattal működő termelési rendet jelent ez. Például kisebb mezőgazdasági táblát, ahol jut helye bozótosnak, ahol fészkelhetnek a madarak. Egy facsoportot, ami védi a talajt a szél okozta károktól. Azt, hogy odafigyelek a természetes folyamatokra: oda és azt és akkor vetem, ahova, amit és amikor kell. Nem barakkokba zsúfolt, hanem legelésző állatokat, amiknek a húsa és a teje is jobb ízű. A lényeg, hogy a természet erejét használom és nem gázolajjal próbálom pótolni. Figyelem, hogy a természetes rendszerek hogyan működnek

Ez nem a hóbortos lepkevadászok ügye, hanem mindazoké, akik jó kaját akarnak enni, nem akarnak az adóforintjaikkal egy ön- és környezetpusztító rendszert támogatni és érdekli őket, hogy az ország más tájain is tudnak-e élni az emberek. Mindazoké, akik nem munka- és fogyasztógépnek tekintik magukat, hanem embernek.

A mezőgazdaságnak ugyanis nem pénzt, hanem életet kell termelnie, mindenkinek, aki vidéken lakik: növénynek, állatnak, embernek. És nem csak profitot néhány cégvezetőnek, részvényesnek. Lehet választani, kinek, melyik út tetszik jobban.

A vidékfejlesztés útja nem a múltba, hanem a jövőbe vezet, de a mezőgazdasági politika zöldbárói a múltat szeretnék fenntartani a mi pénzünkön.

Kajner Péter
Védegylet

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás