A rovat kizárólagos támogatója

Egy amerikai tanulmány szerint a kisebb folyók jóval nagyobb szerepet játszanak a vizek természetes öntisztulásában, mint azt korábban gondoltuk: a felesleges nitrogénnek akár a felét is “kimoshatják” a vízből, ami pl. trágyával vagy az autók által kibocsátott szennyező anyagokkal került oda. A kutatók 12 folyót vizsgáltak Alaszkától Puerto Ricoig, és azt találták, hogy minél kisebb a folyó (akár vízhozam, akár mélység tekintetében), annál gyorsabban tudja a nitrogént eltávolítani. Eddig a vízszennyezéssel foglalkozó szakemberek inkább csak a nagyobb víztömegekre koncentráltak, ezekre a folyókra pedig többnyire úgy tekintettek, mint a N szállító közegére.
A nitrogén-fölösleg ugyanis különböző ökológiai problémákat eredményezhet, mint pl. az algák túlszaporodását, ami a halak és más vízi állatok tömeges pusztulását idézheti elő. A folyók azonban a víz nitrogén tartalmának egy részét a légkörbe juttatják, ezen kívül természetes élőhelyet nyújtanak a nitrogént megkötő organizmusoknak. — mondta el Bruce Peterson, a Massachusettsben lévő Woods Hole-i Tengerbiológiai Laboratórium munkatársa, a tanulmányt író 15 társszerző egyike. (Science)

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás