A rovat kizárólagos támogatója

Március óta nem reagál a kormány Budapest azon javaslatára, amely szerint az építési munkákat az állam fejezné be, a növény- és állatbetelepítést pedig az Állatkert végezné. Budapest vezetése úgy látja, nincs más megoldás, minthogy átadja a Biodómot az államnak, azért, hogy az minél előbb látogatható legyen a nagyközönség számára.

A 2013 óta zajló Biodóm projekt költségei az elmúlt nyolc évben drasztikusan megemelkedtek: a beruházás becsült összköltsége 2014-ben 16 milliárd Ft volt, ez az összeg 2019-ben- pedig már összesen 64 milliárd forintra rúgott. Budapest 2020-ban megvizsgáltatta a beruházás állapotát: az Enviroduna Kft. által elkészített – és nyilvánosságra hozott – jelentés megállapította, hogy a főváros kényszerpályán van a befejezés tekintetében, még legalább 16,4 milliárd forintos ráfordítás szükséges az átadásig. Az elmaradt tervezési munkák pótlása, a szükséges újratervezések, és a jogi eljárások várható elhúzódása reálisan 2024-es befejezést eredményeztek volna.

„A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa keretein belül és azon kívül is több körben zajlott egyeztetés különböző kormányzati szereplőkkel a kormány által finanszírozott beruházás kormányzati befejezéséről. A tárgyalások 2021 márciusában rekedtek meg, az akkori, a Fővárosi Önkormányzat által megküldött FKT határozati javaslatra nem érkezett kormányzati válasz. A hatályos támogatási szerződés alapján rendelkezésre álló, szerződéses kötelezettségvállalásokkal jelenleg nem terhelt keretösszege megközelítőleg 6 milliárd Ft, a kormányzat többletforrást a projekt befejezéséhez nem biztosít” – mondta el a Biodóm jövőjéről szóló mai sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet. Ezért a főváros azt kezdeményezi, hogy telekalakítás után vegye át a Biodómot az állam: „Ehhez szükséges, hogy a Biodóm és a Pannon Park tervezett telke önálló, a Fővárosi Állat -és Növénykert történelmi területétől jogilag is elhatárolt terület legyen.

A Biodóm és Pannon Park önálló ingatlanként történő kiszabályozása után a Biodóm telke a felépítménnyel együtt átadhatóvá válna az államnak.” A javaslat elfogadása esetén az önálló ingatlanná történő kialakítás és ehhez kapcsolódóan az átadásra vonatkozó megállapodás előkészítése nagyjából 10 hónapot vesz igénybe.  A humán területekért felelős főpolgármester-helyettes kezdeményezte az év végén lejáró támogatási szerződés határidejének meghosszabbítását is.

Szabó Roland operatív igazgató arról beszélt, hogy ez a fejlesztés nagyon fontos a Fővárosi Állat és Növénykert számára: „Ez a fejlesztés, a Pannon Park és a Biodóm megvalósítása nagy lehetőség az Állatkert számára. Egyrészt azért, mert a múltban mindig csak csökkent, most pedig végre növekedhetett a kert területe, másrészt pedig, mert olyan különleges élményeket adhatunk majd az ide látogatóknak, amelyek kiállják az összehasonlítás próbáját bármelyik európai főváros állatkertjével. Ráadásul a Biodóm maga igazi négyévszakos látnivalónak ígérkezik: olyan lesz, mintha egy állatkifutókból, parkrészekből, sétányokból álló állatkert fölé egy nagy burát borítottak volna, amely alatt mindig állatkerti látogatásra alkalmas az időjárás.”- áll Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala sajtóközleményében.

Egy dolog biztosan nem történhet meg, az, hogy nem fejezik be a projektet, hiszen már rengeteg közpénz van benne – mondta a Népszavának korábban Karácsony Gergely főpolgármester, aki akkor azt is hozzátette, hogy a főváros mindenképpen saját tulajdonában akarja tartani az állatkert szerves részeként megépült Pannon Parkot. A most átadni kívánt 1,7 hektáron megvalósuló biodóm egyébként nem fedi le a Pannon Park teljes 4 hektáros területét. A főváros nem adná át a hullámvasutat sem.

Az 1922-ben épült, műemléki oltalom alatt álló hullámvasutat azzal az ígérettel zárták le 2015-ben, hogy három év múlva újra megnyitják. A Biodóm beruházást felmérő Enviroduna tavaly azt javasolta, hogy a szűkös büdzsé miatt húzzák ki a projekt költségvetéséből az alatta található mesecsónakkal bővített felújítási program 2,35 milliárdos tételét.
Szabó Roland az Állatkert operatív igazgatója most a Népszavának azt mondta, hogy a felújítási tervek készen vannak, ha megkapják az állami támogatásból a Pannon Parkra ígért, de még ki nem fizetett 6 milliárdot és a városvezetés is rábólint a rekonstrukcióra, akkor azonnal nekiláthatnak. A 2013-ban megkezdett Biodóm beruházási költségei az elmúlt nyolc évben drasztikusan megemelkedtek: az eredeti 16 milliárdos ár 2019-re 64 milliárd forintra nőtt. A különleges formájú építményre eddig 44 milliárdot költöttek el, az Enviroduna tavalyi jelentése szerint a befejezéshez legkevesebb 16,4 milliárd forintra lenne szükség, de azóta jócskán elszálltak az építőanyag árak és a szakipari munkabérek. Az elmaradt tervezési munkák pótlása, a szükséges újratervezések, és a jogi eljárások várható elhúzódása miatt már tavaly 2024-es befejezéssel számoltak jó esetben, ám ehhez már az idén ki kellett volna írni a közbeszerzéseket.

Csakhogy a kormány hiába jelentette be a projekt átvételét, a részletekről azóta sem hajlandó tárgyalni. Az építményhez a kivitelező Market levonulása óta hozzá se nyúltak. Itt lenne az ideje a szükséges üzempróbák elvégzésének – mondta a mai sajtóbejáráson Szabó Roland, Állatkert operatív igazgatója, de azt már csak a Népszava kérdésére ismerte el, hogy ezek határidőn belüli (beépítéstől számított két év) pótlása nélkül elvész a kivitelezői, illetve a különféle gépészeti berendezésekre adott garancia. Az épület üzemeltetési és őrzési költségeiről egyelőre nem tudott számokkal szolgálni, mondván ezt együtt könyvelik a történelmi állatkerttel.

A létesítmény őrzése, karbantartása és temperálása havi 100-200 milliót visz el, amit a járvány és a kormány megszorító intézkedései miatt különösen megcsappant büdzséből egyre nehezebb előteremteni – mondta korábban a Népszavának Kiss Ambrus, általános főpolgármester-helyettes. Ráadásul ebben még nincs benne az amortizáció költsége. 2024-re alapjáraton is több milliárddal csökken a létesítmény értéke. Az óra tehát egyre hangosabban ketyeg, de a kormány március óta nem is válaszolt a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának befejezésre vonatkozó javaslataira. „A hatályos támogatási szerződés alapján rendelkezésre álló, szerződéses kötelezettségvállalásokkal jelenleg nem terhelt keretösszege megközelítőleg 6 milliárd forint, de ez nem elég, a kormány pedig nem biztosít többletforrást. Ezért állt elő ezzel az új ötlettel a főváros – magyarázta a Biodóm jövőjéről szóló sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet.

A Biodóm és Pannon Park önálló ingatlanként történő kiszabályozása után a Biodóm telke a felépítménnyel együtt átadhatóvá válik. A javaslat elfogadása esetén az önálló ingatlanná történő kialakítás és ehhez kapcsolódóan az átadásra vonatkozó megállapodás előkészítése nagyjából 10 hónapot vesz igénybe. Ezt követné a kulcsrakész állapot megteremtése, majd az építmény berendezése. A főváros semmit nem kér a telekért cserébe. A humán területekért felelős főpolgármester-helyettes kezdeményezte az év végén lejáró támogatási szerződés határidejének meghosszabbítását is.

Kapcsolódó anyagok:

Hazugságok hálójában – avagy, a Budapest Zoo elhibázott Biodóm projektje

Az elméretezett budapesti Biodóm nem tanult mások példájából

Biodóm mutyi: nyomoz a rendőrség

Akár gigabukta is lehet az állatkerti Biodóm

Elképesztően brutálisan nagy lesz az állatkert biodómja

Elszabadult a városligeti “betongólem”

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek