„Társadalmi-gazdasági berendezkedésünk lételeme a terjeszkedés és a növekedés, ennek nélkülözhetetlen természeti feltételei azonban többé nem állnak rendelkezésre. Ezért lehetünk biztosak abban, hogy utódaink egészen másfajta életet fognak élni” – írja az előszóban az ökofilozófus, aki érdeklődési körhöz mérten filmrendezőként, publicistaként, a Védegylet és az Élőlánc Magyarországért alapítójaként, illetve egyetemi oktatóként is ismert. Nem áll meg azonban a diagnózisba kódolt reménytelenségnél: „Hogy az a miénknél rosszabb lesz vagy jobb, elsősorban rajtunk, ma élőkön múlik. Ez tehát politikai kérdés, napjainkban ez »a« politikai kérdés.” Megoldási javaslat híján bajban lennénk, hiszen manapság a politikai kérdés és a közösségi érdek ritkán korrelál, de a bevezetés itt nem csupán áttekintést jelent, a szerző egy pontosan kidolgozott elmélettel kérdőjelezi meg a fogyasztásba belefásult társadalom politikai-ideológiai alapú elvárásainak hitelességét.
Lányi András, az ELTE egyetemi docense ahogy a kötet bemutatóján elárulta, elsősorban tankönyvet szeretett volna írni, hiszen a humánökológia eddig nem rendelkezett átfogó filozófiai bevezetéssel. De ez a meghatározás ne riasszon el senkit. Bár a Bevezetés az ökofilozófiába valóban tudományos munka, amely a kurrens elméleteket a vonatkozó szakirodalom alapján ismerteti, a szöveg kellően ironikus és játékos ahhoz, hogy a laikusok számára is élvezhető legyen, a szerző szakértelme, oktatói tapasztalata és gyakran szépírói igényű okfejtése miatt pedig még a bonyolultabb tételek is megfejthetők egy kis erőfeszítéssel.
A zöld filozófiának lényege szerint (párt)semlegesnek kellene lennie, hiszen az ember életkörülményeinek javítása egyformán érdeke mindenkinek, a gyakorlatban azonban kár szinkretizmusra számítani, nem véletlenül méregeti a zöldeket gyanakodva a hatalom. Lányi András történeti elemzéséből, amelyben gyakran a hajszálrepedésekig feltérképezi az ideológiai törésvonalakat, kiderül, hogy a helyzet ennél sokkal súlyosabb, hiszen még a látszólagos egyetértés mélyén is kibékíthetetlen elméleti ellentétek feszülnek.
De akkor mégis kik azok a zöldek, és mit akarnak?
„Döntő érvünk a frissen kaszált fű illata, meg a hársfáké. A madarak éneke. Nem történhet meg, hogy ezek nélkül kelljen élni. Nem szabad megtörténnie.” A zöldek Lányi András értelmezésében a jó élet reményében tevékenykednek, vagyis akkor „kezdtek mozgolódni”, amikor mindez veszélybe került. „A veszélyérzet és a spontán elégedetlenség mozgósító ereje azonban önmagában kevés, előbb-utóbb rá kell mutatniuk a világban észlelt baj elhárításának módjára is.”
Bármihez is fogunk, az elhárítás módjainak közös a gyökere: az életünk drasztikus átalakítása, még mélyebbre hatolva pedig az önismeret, saját határaink felfedezése, amivel egyszersmind az otthonunkat is kijelölhetjük. „A nyugati ember ön- és közveszélyes tanácstalansága az élet legalapvetőbb kérdéseiben hontalanságából fakad, ez a hontalanság ugyanis az önismerettől fosztja meg. Ezért tartom civilizációnk példázatos hősének Szophoklész Oidipuszát, akinek erényes cselekedeteit kizárólag az teszi fertelmes bűnné, hogy aki véghez viszi őket, nincs tisztában saját kilétével” – érvel a szerző.
A fogyasztói társadalmak folyamatos növekedésre, pazarlásra és az ehhez szükséges kizsákmányolásra alapozott struktúrájának fenntarthatósága, illetve elkerülhetetlen leépítése politikai kérdés, amit azonban az önismerettel bíró és a (Föld) jövőjéért aggódó ember tesz fel. Ezért is különösen örömteli, hogy az ökológiai politika alapelveinek kifejtése végső soron mindig az egyén otthonosságához vezet a kötetben.
Ezen a ponton talán sokan becsukják a könyvet, szelíd mosollyal nyugtázva a magyar közállapotok és a szöveg kívánalmai között tátongó szakadékot. A képzelet azonban valóban csodákra képes, ha a szövegen kívül nem is, a kötet filozófiai végkövetkeztetéseinek poétikus finomságát látva meggyőződhetünk erről. Lányi András a fenomenológiát hívja segítségül, hogy lefektesse egy ökoetika alapjait. Emmanuel Lévinas francia filozófust követve így jutunk el a madárdaltól a másikért vállalt felelősségig, az „erkölcsi univerzum határait illető bizonytalanságig” és „az igazság természetében rejlő megkerülhetetlen igazságtalanság belátásáig”. Fáradságos út végén csekély eredmény – teszi fel a kérdést a szerző. A válasz tétje túlmutat a köteten, egyértelművé téve annak jelentőségét.
Lányi András: Bevezetés az ökofilozófiába – kezdő halódóknak. L’Harmattan Kiadó, 2020.
