A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Számos új környezetbarát szűrési feltételt indított útjára a google, ezek egy része már Magyarországon is elérhető.  A változtatások célja, hogy segítse a felhasználókat, hogy környezetbarátabbá tehessék utazásaikat és vásárlásaikat.

A Google vezérigazgatója Sundar Pichar rengeteg zöld kezdeményezést jelentett be. Ezek némelyik már mostantól és Magyarországon is él, mások csak később kerülnek bevezetésre Európában. Sundar Pichar szerint az éghajlatváltozás: “több mint egy fenyegetés, egy valódi és most élő veszély.” Az erdőtüzektől az áradásokig az éghajlatváltozás fenyegeti nem csak az egészségünket és a gazdaságunkat, de a jövőnket is ezen a bolygón.”
A mostani változtatásokkal a google szerete egy újabb lépést tenni a fenntarthatóság irányába.

Találj alacsony szén-dioxid kibocsátású repülőutat
Mától a Google Flights szinte valamennyi repülőjáratra vonatkozóan megadja a becsült szén-dioxid kibocsátás mennyiségét. Ez a funkció már a magyar Google Flights-on is élesedett.
Mint látható, kiírja a becsült egy főre eső szén-dioxid kibocsátást és külön jelzi azokat a járatokat, ahol az átlagosnál kisebb CO2 kibocsátás várható. Ezek az új alkalmazások lehetővé teszik, hogy a környezettudatosabb felhasználók választani tudjanak az egyes járatok között a környezetvédelmi szempontok alapján.

Zöld szállodák
Hasonlóan a repülőjáratokhoz a Google keresőjében a szállásokra vonatkozóan is új, környezetvédelmi adatok jelennek meg. Így többek között a szállásoknál látható lesz ha azok tesznek a hulladékcsökkentés érdekében, vagy odafigyelnek a víztakarékosságra.
Külön jelölést kapnak a Green Key vagy EarthCheck tanúsítvánnyal rendelkező szálláshelyek. Ezek a változások egyelőre még nem élesedtek a magyar nyelven.

Energiatudatos vásárlás
A közeljövőben kerül bevezetésre a Google Shopping rendszereiben a zöld szűrők használata. A bejelentés szerint a nagy energiafogyasztású termékek keresésekor olyan szűrőket állíthatunk be, amelyek fenntarthatósági szempontok alapján listázzák a termékeket. Ez az újítás azoknál a termékkereséseknél jelenik majd meg, amelyek nagy energiafogyasztásúak, ilyen például a mosogatógépek, vagy a vízmelegítők.

Környezetbarát útvonalválasztás a Google Maps-en
Az Egyesült Államokban mától Európában, így Magyarországon is 2022-től lesz elérhető a Google Maps új funkciója, amely lehetővé teszi, hogy útvonaltervezéskor a lehető lekörnyezetbarátabb útvonalat válasszuk ki. Az új alkalmazás nem egyszerűen a távolságot veszi figyelmbe, hanem azt is, hogy mennyire változatos a domborzat, mennyire tartható egyenletesen a sebesség és mekkora a forgalom. Ugyanis ezek a tényezők mind befolyásolják a gépjárművek fogasztását.
Az új alkalmazás azt is kiírja, hogy mekkora fogyasztáscsökkenés érhető el az adott útvonalon.
A Google becslése szerint ez az alkalmazás évi 1 millió tonna szén-dioxid kibocsátást előzhet meg, ami olyan mintha 200.000 gépjárművet kivonnának a forgalomból.
A zöld útvonaltervezés mögött a Google mesterséges intelligenciája áll.

A kerékpáros közlekedés segítése
Az elöttünk álló hónapokban érkezik a Maps Lite Navigation. A Google adatai szerint az elmúlt időszakban 98%-kal emelkedett a kerékpáros útvonalkeresések száma a Google Maps-en. A kerékpáros közlekedés előmozdítását szolgálja az új Lite, ami olyan adatokat szolgáltat, ami segíthetia kerékpáros közlekedést. Így például látható lesz az útszakasz meredeksége, vagy éppen az eltelt idő, stb.

Előnyben az elektromos és hibrid járművek
Az idei évben egy olyan funkció is élesedik, ami keresőoptimalizálási szempontból is kifejezetten érdekes. A normál keresések során ugyanis nagyobb hangsúlyt kapnak a hibrid és elektromos járművek a hagyományos üzemanyag meghajtású járművekkel szemben. Ha a felhasználó például egy konkrét modellre keres rá, akkor meg jog jelenni a kapcsolódó keresések között egy Eletromos és Hibrid alternatívák ablak is, így népszerűsítve ezeket a lehetőségeket.

Speciális találati lista az éghajlatváltozásról
Szintén érinti a keresőoptimalizálás kérdését, hogy a klímaváltozásra vonatkozó kereséseknél speciális elemekkel bővül a Google találati listája. Láthatóak lesznek a klímaváltozás okai, hatásai és egyéb új fülek jelennek meg. Ezek egyelőre spanyol, angol és francia nyelven lesznek elérhetőek.

Ha szertnél többet tudni a Google új zöld bejelentéseiről, ajánlom figyelmedbe a Google Blog-on megjelent írást >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek