Vagy két évtizede Nagymaroson él a családjával, majd nyolc esztendeje vásárolt egy kamerát, és filmezni kezdte a Dunát, az utca végében kezdődő Börzsönyt. Jóval korábban agrármérnökként elvégezte a filozófia szakot, jó tollú újságíró, majd költő, a fővárosi underground világ ismert alakja volt. Beszélne az Országút olvasóinak erről a nem mindennapi pályaívről?
Az agráregyetem és a filozófia szak között két évig jártam kultúrantropológiára is, de azt eluntam és abbahagytam. Ha visszamegyünk a kezdetekhez, inkább a természetfotózásnak látjuk a nyomait, mert már gimnazista koromban próbálkoztam vad- és madárfotózással.
Akkor is felfigyeltem arra, hogy amikor hajnalonta belépek az erdőbe, különös érzés ragad magával, átszellemültség vesz erőt rajtam. Ezt az érzést próbálom filmen megjeleníteni.
Néhányan nagyképűnek tartanak, amikor azt mondom: a természettudomány nem érdekel, csakis a természet misztériuma. Valójában ebben semmi nagyképűség nincs. Mindenki filmezze azt, ami őt érdekli.
Minden idők legjobb irodalomtanára, Hajdú Marianna tanított a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. Ő nemcsak irodalmat, hanem történelmet, kultúrtörténetet, filozófiát és viselkedéskultúrát is oktatott. Időzített bombát helyezett el bennem, amiről én akkor nem tudtam, mert gimnazista éveim a sör, a Fradi-meccsek és a csajozás háromszögében teltek.
De a katonaság alatt ez a bomba felrobbant. Ott, a nagy magányban elkezdtem verseket írni. Ezek borzalmasak voltak, de nekem zseniálisnak tűntek. Akiknek megmutattam, azok nem voltak oda a förmedvényeimért. De én nem hittem nekik, és végül, száz rossz vers után megszületett az első nem teljesen rossz is.
Amikor poémáimból néhány tűrhető összejött, anyám tanácsára elmentem Gyurkovics Tiborhoz. Mert az ő ki tudja, hányadik felesége anyám barátnője volt. Tibor betessékelt a budai villájába, leültetett, majd félretolta a verseimet és elővett egy József Attila-kötetet. Negyvenkét percen át verseket szavalt belőle. Utána persze megnézte az én verseimet is, és azt mondta, hogy abból az ötből szerinte kettő elviselhető, a másik hármat dobjam ki.
Ezután elmentem ugyanezekkel a versekkel Bella Istvánhoz is, aki akkoriban az Élet és Irodalom versszerkesztője volt. Ő a kidobandó háromból választott ki kettőt, mondván, hogy ezek közölhetők. Akkor döntöttem el, hogy nem gyötrődöm tovább verseim minőségén, csak egyszerűen írok, ők meg majd vitatkozzanak egymással, melyik jó, melyik nem.
Az első versem végül a Népszava Kiss Dénes szerkesztette kultúrrovatában jelent meg, más induló költők művei között. Aztán nemsokára Bella is közölt az ÉS-ben néhányat. Akkor a friss lappal a kezemben elmentem egykori zseniális magyartanárnőmhöz. Ő kitépte a kezemből az újságot, és átviharzott a másik szobába, ahol matematikus férje üldögélt. „Nézd meg, hát költő, költő!” – rikoltotta. Hogy én valóban költő volnék, azt még évekig nem mertem kijelenteni.
A költészetből azonban az első egynéhány kötet után még nem lehet megélni…
A kilencvenes évek elején jártunk, végeztem az agráregyetemen, már mögöttem volt egy évnyi sikertelen nyúltenyésztési kísérlet Zalaegerszegen, leendő apósommal. Aztán a Pilisben voltam természetvédelmi őr, majd belecsöppentem a pesti éjszakába. Erre nagy szükségem volt, mert a nagy bulizások nekem a gimnázium idején kimaradtak, és éreztem, hogy ezt be kell pótolnom.
A Tilos az Á?
Igen, a „Bermuda-háromszög” beszippantott, barátaimmal a Szív utcában kivettünk egy nagy lakást. Kommunának neveztük magunkat. Aztán egy barátom szólt, hogy filmkritikust keres a Demokrata hetilap. Írtam azonnal néhány kritikát, és fel is vettek a laphoz, nemsokára pedig már én vezettem a kultúrrovatot. Tovább írtam a filmkritikákat is, de ezek nem biztos, hogy filmkritikák voltak, inkább az életről szóló miniesszék.
Ezeket annak idején én sem hagytam ki, mint ahogyan Dippold Pálnak a kritikáival párhuzamosan futó, A falu, ahol élek című sorozatát is nagy élvezettel olvastam.
Vannak filmkritikák, amelyek pusztán arról szólnak, hogy melyik színész miben játszott korábban, meg hogy a film rendezője miket rendezett még. No, ezek az írások nem ilyenek voltak. Ez így ment egy darabig, de a Demokratában nem emelkedett éveken át senkinek a fizetése, tehát csökkent. Én egy szent pillanatban átugrottam a frissen induló Heti Válaszhoz, körülbelül négyszer annyi pénzért. Itt tévéjegyzeteket írtam, meg tárcát, recenziót. Korábban volt egy fél év, amikor a Demokratával párhuzamosan a Népszavában a tévéjegyzeteket jegyeztem. Ezt politikailag sokan nem tudták feldolgozni.
Makovecz Imre is felvetette nekem a dolgot, mire egy fabulával feleltem: megy egy felhő az égen, a föld pedig ketté van választva bal és jobb oldalra egy kerítéssel. A felhő árnyéka egyszer itt van, egyszer ott. De maga a felhő fent az égen úszik.
Van egy erősen frissítendő Wikipédia-szócikke, amelyben vagy kéttucat lapot, folyóiratot találunk, ahol publikált. Hogyan jött vissza a természetfotózás, s hogyan lett belőle a filmezés?
A Nagymarosra költözéssel kezdődött minden, ahová vagy húsz éve, gyermekünk születése előtt érkeztünk meg. Így a Duna és a Börzsöny között találtam magam, ami újra beindította bennem a természetfotózási őrületet. Született ebből egy könyv is, amelyben vizes élőhelyek: a Hortobágy, a Duna árterei szerepeltek. Az album a sevillai világkiállításra jelent meg, ott is osztogatták fontos embereknek. Én meg gyártottam tovább a fotókat, és arra gondoltam, csinálok még négy ilyen albumot. És akkor mi van? Megpróbáltam hát a filmezést. Az mégis komplexebb hatásokkal dolgozik. Vettem egy igényesebb amatőr kamerát, amely már 4K felbontásban vett fel, de még nem volt cserélhető az objektívje. Ezzel elkezdtem tanulni. El is készült az első filmem, a Rejtőzködő természet. Szersén Gyula volt a narrátora.
Ezt nem nézhetjük meg a világhálón…
Nem véletlen, nem is lesz ott sosem. Amolyan gyakorlófilmnek tekintem. Egy díjat azért nyert, mert van angol verziója is. A wiesbadeni Natourale fesztiválon megkapta a „best passion project” titulust, ami szerintem szabad fordításban annyit tesz magyarul: „a legjobb rossz film díja”. Ezen a filmen viszont valamennyire megtanultam a szakma alapjait, és belekezdtem A bennünk élő Börzsönybe. Ez jobban sikerült, ezt már nem tagadom le. Technikailag is jobb lett. Lassan megéreztem, hogyan kell összegyúrni zenét, képet és szöveget. Utána elkészült a Titkok erdejében, most pedig a Mesél a puszta munkacímű filmen dolgozom. Holnap megyek is a Hortobágyra, kékvércséket filmezni.
Honnan tudja, hogy pontosan hová kell menni?
Például a természetvédelmi őröktől.
Nem illik úgy filmezni védett területen, hogy előzőleg a kezelőjével ne egyeztessünk. Ők, ha megbizonyosodtak róla, hogy nem teszünk kárt, segítenek. Így lépésről lépésre épülnek ki a kapcsolatok. A természetfilmezést sokan ártatlan dolognak hiszik. De nagyon kell vigyázni, mert egy lessátorral is komoly károkat okozhatunk.
Valahol azt nyilatkozta, hogy elmenne forgatni a Görgényi-havasokba is. Járt már ott?
Voltam már többször is, de még nem forgattam. Az távolabbi terv. Közben a Zemplénről is elkezdtem egy filmet. Egy nemrég írt esszémből indul ki, amelyet majd külön kötetben akarok megjelentetni. A belső őserdő lesz a címe. Arról szól, hogy mit érzek én a természetben.
Eddigi filmjeim is „lebegősek” voltak, de ez még inkább az lesz.
Ismerőseim úgyis mindig kapacitálnak, hogy legyen még kevesebb konkrétum a narrációban, és legyen több „elszállt”, metafizikusabb rész.
Beszéljünk még egy kicsit az ilyen filmkészítés technikai részéről is. A filmjeiben feltűnő gyurgyalagokat vagy uhukat például nem lehet egy-két méterről filmezni.
Általában 300-800-as zoomot használok a távolabbi jelenetekhez. De a gyurgyalagok nem szívbajos madarak, a lessátrat viszonylag közelről is hamar megszokják. Az uhus felvételeket azonban száz méterről, egy másik domboldalról, erősen álcázott lessátorból készítettem. Az indulás előtt mindig érdemes tanulmányozni a fajt, amelyet filmezni akarunk. Mik a szokásai, milyen az életmódja, mennyire félénk.
Ha egy parlagi sast háromszor-négyszer leugrasztunk a fészkéről, ötödszörre már nem jön vissza.
Melyik fajt a legnehezebb lencsevégre kapni?
A madarak közül a ragadozókat. Itt az a lényeg, hogy maradjunk láthatatlanok. Az emlősöknél ez önmagában kevés, mert nekik van szaglásuk. Ha cserkelni szeretnénk, tudnunk kell szél alá kerülni. Lessátorban ülve is fontos tudni, mi az uralkodó szélirány. Általában még virradat előtt lerakom a lessátrat, hogy amikor világosodik, már a táj része legyek. A Börzsönyben egyébként a legnagyobb szenzáció a hiúz. Filmjeim vetítése után mindenki a hiúzról kérdez. Na, a hiúzt cserkelve lefilmezni lehetetlen. Biztosan előbb vesz észre téged, mint te őt. A Börzsöny olyan kicsi, hogy az az egyetlen hiúz, amely itt él, bemozogja az egész hegységet. Sosem tudni, hol bukkan föl. Hihetetlen szerencse kell ahhoz, hogy élő kamerával fölvegyük.
Mennyi a legtöbb idő, amit feleslegesen töltött a lessátorban?
Egy vadmacskával történt. Elindultam vadmacskanyomot keresni. Terepjárómmal fölkanyarodtam egy ösvényre, és látom, hogy előttem bandukol egy nagy kandúr. El is ugrott rögtön, ahogy észrevett. Gondoltam, hátha erre jár majd megint. Ettől kezdve huszonnégy hajnalon át ültem kint azon az ösvényen, várva a cicát. Nem jött. Túl nagy volt a trauma, amit a kocsi okozott neki. Szóval nem jött össze a macska, amit elpanaszoltam Darányi Lacinak, a természetvédelmi őrnek. Ő elvitt egy kaszálóra, ahová szerinte esténként olykor kijár egy kandúr egerészni. Délután ötkor kiraktam a sátrat, beültem, Laci hazament, háromnegyed hatkor pedig kijött előttem húsz méterre az állat. Rommá filmeztem.
Legújabb filmjét, a Titkok erdejében-t a cannes-i online dokumentumfilm-fesztiválra is beválogatták. Mit vár a cannes-i jelöléstől?
Itt teljes félreértés van; a hír hallatán, hogy Cannes-ban beválogatták a filmet, mindenki azt hiszi, hogy akkor majd Brad Pitt-tel fogok lejönni a vörös szőnyegen. A nagyfesztivállal párhuzamosan zajlik az online dokumentumfilm-mustra. Ebbe neveztem be a filmet. Ötszáz jelentkezőből húszat válogattak be, köztük a Titkok erdejében-t is.
Van még, amit a Börzsönyben fel szeretne venni?
Mindent és semmit. Bármi lehet, de konkrét filmterveim a Börzsönnyel kapcsolatban most nincsenek. Próbálok egyre inkább belülről filmezni. Ennyi a terv.
