A rovat kizárólagos támogatója

A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR= International Commission for the Protection of the Danube River) a Duna Védelmi Egyezmény (Szófiai Konvenció) aláírásának 10. évfordulóját, 2004 június 29–ét Duna Napnak nyilvánította, amivel hagyományt akarnak teremteni és a továbbiakban évente megtartanák. Ezen a napon számos ünnepségen emlékeznek meg a Dunáról a part mentén élő népek a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig és természetesen hazánkban is.

Az ünnepléshez csatlakoznak azok a hajók, amelyek a Duna Napján június 29-én (kedden) délelőtt 11 órakor kürtjellel köszöntik az öreg folyót. Tisztelegnek a társuk előtt, hiszen a Duna a népek országútja, évezredek óta hordja széles hátán a hajókat. A kürtjel kifejezi azt a felelősséget, amit a hajósok viselnek a Dunáért. Kifejezi a szolidaritást is, amit a hajósok éreznek a Duna környezetével, élővilágával szemben, hiszen a hajózás
• a környezetet legkevésbé veszélyeztető közlekedési mód, a korszerű környezeti és természetvédelmi szempontok irányába mutat és fejlődik,
• partner a Szófiai Konvenció szellemiségnek megfelelő Duna-védelemben,
• érdekelt a Dunának a hajózás céljait és a környezet védelmét egyaránt szem előtt tartó kezelésében.
Ennek az időszerűségét pedig fokozza, hogy az EU csatlakozásunkkal, nem kevésbé az EU remélt déli irányú bővülésével, a dunai hajózás várhatóan jelentős fellendülés előtt áll.
A kezdeményezést a Global Water Partneship (GWP) Magyarország Közhasznú Alapítvány, valamint a Közlekedéstudományi Egyesület Hajózási Tagozata indította útjára. Szerepel az ICPDR hivatalos Duna Napi programjában (lásd: www.danubeday.org ).
A GWP szlovák, bolgár és román társszervezetein keresztül a kezdeményezés nemzetközivé szélesedett, és remélhetően a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig tisztelegnek majd a hajók, és a hajósok a Duna előtt!
A szervezéssel kapcsolatos további információk: GWP Magyarország Közhasznú Alapítvány – Reich Gyula (mobil: 06-30-950-7194)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás