Hirdetés
Forrás: telex.hu

40 jetskivel juttatnák oxigénhez a Velencei-tó fulladozó és rohamosan pusztuló halállományát. Az elmúlt napokban három tonna döglött halat szedtek ki a tóból.

Mint arról a telex beszámolt, oxigénhiány miatt fulladtak meg azok a halak, amelyek tetemei az elmúlt napokban tömegesen úszkálnak a Velencei-tavon. A helyzet javítása érdekében az Állatvédőrség jet-skiseket próbált beszervezni, hogy hajnalban felkavarják a tó vizét, de nem kaptak erre engedélyt, számol be róla a 444.hu.

L. Simon László, a térségi országgyűlési képviselője azt írja Facebookon, hogy felvette a kapcsolatot a Magyar Jet-Ski Szövetséggel, akik készséggel hoznának ingyen akár 40 jet-ski-t is a tóhoz, hogy tervszerűen, irányítottan végigjárják a vízfelület. „A Vízügyi Igazgatóság már hozott a partra vízforgató berendezéseket, de a sportolók is tudnák segíteni és gyorsítani a folyamatot” – írja a képviselő.

L. Simon kikérte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnökének (aki szintén fideszes politikus, Szűcs Lajos) szakmai véleményét, akitől kapott egy támogató állásfoglalást a jet-skisek bevetéséről. „Meg kell oldani, hogy a törvényi tiltás ellenére a korszerű jet-skik jogszerűen a vízre tehetők legyenek: erről a rendőrkapitányunkkal is egyeztetünk”.

A MOHOSZ közleménye szerint mintegy 3000 kg haltetemet gyűjtöttek be az elmúlt napokban, főleg szélhajtó küszt, balint, valamint túlnyomó részt karika- és dévérkeszeget. Megnyugtattak ugyanakkor, hogy az eddig összegyűjtött halmennyiség még nem érte el a tó becsült halállományának 1%-át. A hétfői észlelések alapján az elmúlt 48 órában a már tendencia jelentősen javuló, s az időközben beérkezett újabb laboreredmények is megerősítették, hogy a halakkal a relatív oxigénhiány végzett, a mérgezés, valamint emberre veszélyes kórokozó jelenléte kizárható. A relatív oxigénhiány kialakulásában döntő szerepet játszott a rohamos felmelegedés és az annak hatására berobbanó algaállomány éjszakai oxigénfogyasztása, kapcsoltan a napkezdeti szélcsendes időjárás is.

TÖMEGES HALPUSZTULÁS A VELENCEI-TAVON. KÉP: FACEBOOK/CIVILEK A VELENCEI-TÓÉRT

A MOHOSZ szerint a tó tartósan és tendenciózusan alacsony vízállása és az elmúlt évtizedekben gyarapodó lágyiszapréteg mennyisége a jövőben egy tartós vízpótlási beavatkozás kidolgozása és kivitelezése, párhuzamosan egy átgondolt nádművelés irányába mutat, mert ezek hiányában szélsőséges esetben újra előfordulhat akár a tó – a történelemben már ismert – újabb, átmeneti kiszáradása is.

A vizsgálatok szerint a Velencei-tó vízminősége a fürdési, vízisport és egyéb rekreációs igénybevételi szempontok oldaláról jelenleg jónak mondható, így a helyzet e tárgyban korlátozást, beavatkozást nem igényel- írta a telex.

Katasztrófa a Velencei-tónál, a hatóságok sem tudják, mit tegyenek

Borzasztó látvány fogadta a Velencei-tónál a fürdőzni érkezőket és a helyi lakosokat az első igazi nyári hétvégén. A parton és a víz felszínén mindenütt haltetemeket és éppen haláltusájukban vergődő halakat sodortak a hullámok. A WWF szakembere szerint egyre gyakrabban kell ilyesmire számítanunk – írja a mérce.hu.

Nyitókép: haltetemek zsákokban velencei tó Szántó Péter FB

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás