A rovat kizárólagos támogatója

A halállomány védelmére hivatkozva tiltotta meg a jogalkotó 2016-ban a kereskedelmi célú halászatot, miközben az adatok azt mutatják, hogy 2013 óta a horgászok jóval több halat fogtak ki az élővizekből, mint a hivatásos halászok. Lázár János 2016 után többször ígérte, hogy a kormány rendezi a munka nélkül maradt halászok sorsát, ebből nem lett semmi, az érintettek azóta sem kaptak kártérítést.

Picike halászháló a kapu tetején, az ajtón pedig egy ponty és egy harcsa nézi egymást – így néz Mészáros Dezső házának bejárata. A csongrádi halász otthona a város különleges, a nemzeti értéktárban szereplő Csongrádi halászházai között bújik meg.

“Halásztunk a Körösön, a Tiszán és a közeli holtágban. Felosztottuk a területeket, vízállástól, és időjárástól is függött a munka. Ha minden adott volt, hajnali 4-től estig ment, amíg láttunk. Egy évben egy halász 20-30 mázsa halat fogott, ennek a fele keszeg, úgynevezett olcsó hal” – idézte fel egykori szakmáját az átlátszónak Mészáros Dezső.

A varsák, hálók három éve a kertben pusztulnak, 2016 után senki sem kapott kereskedelmi célú halászatra engedélyt. “Volt, hogy télen is kimentünk, hogy ne felejtsük el, halászok vagyunk. Évente másfél tonna nemes halból éppen meg lehetett élni, senki sem volt gazdag” – magyarázta az egykori halász. Mészáros Dezső azóta halastavat bérel, abból próbál megélni.

Nem ő az egyetlen, akinek a munkáját a Fidesz-kormány egyszerűen elvette.

Több halász maradt hoppon, miközben eszközeik értéktelenné váltak. Még 2015-ben döntöttek arról, hogy 2016-tól tilos a kereskedelmi célú halászat. Ezt úgy oldották meg, hogy a halászok nem kaptak engedélyt, a családokat hátrányosan érintő megoldást akkor azzal indokolták, hogy “a koncepcionális váltás elsősorban halállomány megújulni képes természetes erőforrásként előtérbe helyezett értékében és védelmében, valamint rekreációs tevékenységként a horgászat ‒ halászattal szembeni ‒ előnyben részesítésében jelentkezett”.

Magyarul, hogy a horgászokkal jobban járnak a halak.

De úgy tűnik, ez már akkor sem volt nem igaz. A már beolvasztott Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint 2013-ban horgászok 4270 tonna halat, míg halászattal több, mint 2100 tonna halat fogtak ki, 2014-ben a horgászok több mint 7000 tonna, a rekreációs halászok 51 tonna, míg az ökológiai és kereskedelmi célú halászattal 409 tonna halat fogtak, míg a tiltás előtti évben, 2015-ben a horgászok 10 000 tonna halat, a rekreációs célú halászattal 36 tonna, az ökológiai és kereskedelmi célú halászattal pedig 66 tonna halat fogtak ki.

Nehezen hihető, hogy a 10 ezer tonnányi, horgászok által kifogott hal kedvezőbb ökológiailag, mint a halászat. Az is jól látszik, hogy 2013-tól kezdve a halászok kisebbségben voltak, vagyis a törvény indoklása is erősen sántít.

A döntés mégis megszületett, a halászok egyik napról a másikra munka és megélhetés nélkül maradtak. Kártalanítást kértek, az értéktelenné vált eszközeikért pár száz milliót kértek volna. Vagyis családonként 1-2 milliót. A kormány részéről Lázár János ígérte éveken keresztül, hogy megoldják a problémát.

“Nem negligáljuk ezt a kérdést, nem vesszük félvállról, 245 halász sorsa is fontos, általában, ha egy kormány döntést, hoz, akkor annak a következményeiért helyt kell állnia” – ezt mondta 2016 októberében a 65. kormányinfón Lázár János, akkori miniszterelnökséget vezető miniszter. A szavai mégsem voltak sziklaszilárdak, mert 2017 júliusában még mindig nem történt meg a kártalanítás.
 

Eltelt 2017 is, majd 2018-ban a 112. kormányinfón Lázár János azt mondta: “próbáljuk ezt az ügyet rendezni, tegnap este Székkutason a lakossági fórum után beszéltem a halászok képviselőivel, (…) dolgozom azon, hogy kártalanítást kapjanak.”

De nem árulunk el titkot azzal, hogy ebből sem lett semmi.

Ahogy Lázár Mezőhegyesre küldése sem oldott meg semmit. Az Átlátszó heteken keresztül levelezett az Agrárminisztériummal, ahol azt közölték, hogy kártalanítási ügyben a Magyar Országos Horgász Szövetség az illetékes. De őket hiába kerestük, nem válaszoltak megkeresésünkre. Talán Áder János "a nagy ho-ho-ho köztársasági elnök" tehetne valamit, bár ő nem haszász, csak díszhorgász.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek