Hirdetés
Forrás: 444.hu

Elzárták a pályákat, járatkimaradásokat okoztak és több helyen gyakorlatilag megbénították a hollandiai vasúti közlekedést a vasúti sínpárok környékén letelepedő borzok. Elsősorban az ország északi és déli sínpályáit érinti a borzinvázió, aminek súlyosságát jelzi, hogy van olyan járat, ami egy hete nem tud közlekedni.

A Den Bosch és Boxtel közti szakaszt kedden például teljesen lezárták, miután az állatok beásták magukat a sínek alá. A ProRail vasúttársaság vezetője szerint egy héten belül már a második járatot kellett leállítani a borzok miatt. Molkwerum városánál, Friesland tartományban, már múlt hónapban megkezdődtek a borzásatások, amik miatt hetekre fel kellett függeszteni járatokat.

A helyzetet bonyolítja, hogy a borz védett állat Hollandiában. Nem lehet csak úgy kitúrni őket a sínek közeléből.

A cégnél is attól tartanak, hogy mivel a borz védett állat, sok időbe telhet, mire megkapják az engedélyt ahhoz, hogy valahogy kipaterolják őket a sínek közeléből. És csak utána lehet majd felmérni, milyen károkat okoztak a sínek alatt, mennyire vált veszélyessé a pálya az áskálódás után.

A Den Bosch-Boxtel-Eindhoven vonal kulcsfontosságú az ország észak-déli irányú, kötöttpályás közlekedési hálózatába amit további egy hétig még biztosan érinteni fog a borzinvázió.  Az egyik terv az, hogy nagyobb homokdombokat hordanak össze a sínek melletti területeken a borzoknak, hátha ott vájkálnak tovább, és nem a sínek alatt. – írta a BBC.

A hónap elején északon is borzok fúrtak be a vasúti sínek alá Molkwerum közelében Friesland tartományban, ami miatt az egyik vonalon a járatokat a jövő hónapig felfüggesztették. A ProRail rendkívüli tárgyalásokat folytat az infrastrukturális minisztériummal a leállásokat követően.
“A borzsal való együttélés komoly fejtörést jelent a ProRail számára” – írja a cég honlapján, hozzátéve, hogy a cél a “biztonságos vonatforgalom és a virágzó borz élet” biztosítása.

Nyitókép: borzveszélyre figyelmeztető vasúttársasági tábla a holland Molkwerumban forrás: ANP via AFP

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás