BIOINDIKÁCIÓ
Mindannyian adunk jeleket a többiek számára. Leggyakrabban szavakkal jelzünk, de ha nem szóval mondjuk el, tetszik-e, megfelel-e valami nekünk, testtartásunk, vonásaink tükrözik érzelmeinket. Testünk persze nemcsak érzéseinket (lelki állapotunkat), hanem fizikai állapotunkat is jelzi: ha valamilyen környezeti hatás, stressz (legyen az kórokozó vagy levegőszennyezés) ér bennünket és immunrendszerünk nem bír vele, megbetegszünk. Természetesen a veszélyeztető forrástól ha tehetjük elmenekülhetünk (ld. a zajos, büdös, szennyezett levegőjű városból vidékre költözőket), ha nem (elnézést a szójátékért!), “átköltözünk”.
Nemcsak mi emberek, hanem a többi – feltételezhetően 15 millió fajba tartozó – élőlény is jelzi, jó-e az adott élőhely, táplálék- és búvóhelyviszonya, a levegő, a víz, a talaj minősége. Próbáljuk meg észrevenni e jeleket, hiszen így könnyebben, olcsóbban juthatunk környezetre vonatkozó információ birtokába. (Ettől még nem kell sutba dobni az eddig kizárólagosan használt és drága műszereket!)
A megfelelő következtetések levonásához természetesen bizonyos szintű rendszertani és ökológiai ismeretekre is szükség van, mert egyrészt fel kell tudni ismerni magukat az élőlényeket, másrészt azt, amit jelenlétükkel, hiányukkal vagy éppen állapotukkal jeleznek.
Lássunk példát is a víz- és a levegőminőséget jelző élőlényekre!
A vízi élőlények környezetjelző “képességét” a példa közismertségéből adódódan legkönnyebb a sebes pisztránggal szemléltetni, hiszen tudjuk, oxigénben gazdag vizek lakója. A víz elsősorban attól gazdag e légzéshez nélkülözhetetlen gázban, ha hűvös és lehetőség van légköri oxigén bekeveredésére, melyre a köves, nagy esésű hegyvidéki vizekben van igazán mód. Egy ilyen vízre ránézve méltán várhatjuk e hal jelenlétét, bár a búvóhely, a táplálék és a vízminőség egyéb összetevői is szerepet játszanak előfordulásában. (A telepítésről vagy a kiirtásról nem is szólva!) A pisztráng szó hallatán pedig mindenkinek a fenti tipikus élőhely jut eszébe, azaz az élőhely és az élőlény “oda-vissza” jelzik, ill. feltételezik egymást. Tekintettel arra, hogy a többi halhoz hasonlóan a pisztrángok, ha tudnak, elmenekülnek a vízszennyezések elől, egy adott víz minőségének megállapítására nem annyira megfelelő jelző élőlények (indikátorok). Viszont a meder homokjában, iszapjában, kavicsai vagy a vízi növények szárai közt élő haltáplálékok – a különböző rovarlárvák, a férgek és puhatestűek – a növényekhez hasonlóan, nem képesek a szennyezések elől elmenekülni, így kénytelenek “tetszik – nem tetszik alapon” elviselni azokat. Ezért pl. az oldott oxigéntartalomra érzékenyebb, igényesebb (szűktűrésű) fajok, mint pl. az álkérészek és egyes kérészek lárvái eltűnhetnek az adott patakszakaszról, az igénytelenebbek (az ebből a szempontből tágtűrésűek, pl. szúnyog- és légylárvák) pedig megmaradnak, ill. betelepülnek.
Azért, hogy az élőlényeken alapuló vízminősítés a kémiaihoz hasonlóan számszerűsíthető legyen – vagyis az állatok befogása után megmondhassuk, “milyen osztályzatot kap a víz” -, a kutatók több értékelési módszert is kidolgoztak. E módszerek hazánkban is terjednek, sajnos – úgy tűnik – hivatalos berkekben kevésbé, mint egyes iskolákban vagy társadalmi szervezeteknél. Hasonló a helyzet a zuzmókkal és a levegőminőség vizsgálatával is. A zuzmók tulajdonképpen két különböző, egymásra utalt élőlénycsoport, a moszatok és gombák együttélései (szimbiózisa). A tüzelés, a fűtés és a közlekedés révén a légkörbe került egészségkárosító gázok közül elsősorban a kéndioxidra érzékenyek, ezért elsősorban annak jelenlétére lehet következtetni az egyes zuzmófajok előfordulásából és a zuzmótelepek méretéből. Háromféle telepük van, melyek alapján már majdnem “levegőminősíthetünk” is! De csak majdnem, hiszen a kéregzuzmók nem mindig a legigénytelenebbek, a leveles- és a bokroszuzmók sem mindig a jól szellőzött hegyvidéki erdők és sziklák lakói.
Úgy tűnik, településeinken legfeljebb másfél tucat – jórészt kéregtelepű – zuzmófaj él, de általában jó, ha ötöt találunk környezetünkben.
Városi sétáink alkalmával vessünk csak egy pillantást a fák kérgére! Közelhajolva leggyakrabban 2 faj gombostűfejnyi, szürke és fekete pontocskái tűnnek fel, bár egyes helyeken ötforintos méretű, szürke vagy élénksárga leveleszuzmókkal is találkozunk. A fákról szakállként lógó bokroszuzmók után lassan már a Kárpátokba kell utazni!
A zuzmók és a pataki élőlények főbb csoportjainak felismeréséhez már rendelkezésre áll egy-két jól használható határozó és kézikönyv. A módszerek oktatására egyre több iskolában kerül sor.
Tavaly, 2000-ben több váci általános és középiskola vett részt egy olyan a patak- és a zuzmóvizsgálati programban, melyben a fent említett módszereket gyakoroltattuk. A résztvevő lányok és fiúk örömmel keresgélték a vízben és a fák kérgén élő élőlényeket, melyek adatait adatlapon gyűjtőtték össze. Végül a zuzmófajok előfordulásából és a patak mentén tapasztaltakból látványos légszennyezettségi és “öröm-bánat”-térképet rajzoltak. A térképen szembetűnőek voltak a zuzmó nélküli területek, az ún. zuzmósivatagok, melyek nem véletlenül a forgalmas közutak és a belváros környékére koncentrálódtak. Azaz ott, ahol a legtöbben közülünk, emberek közül, is megfordulnak. A zuzmók már tudnak valamit …
2001. augusztus 17. Dukay Igor
GÖNCÖL ALAPÍTVÁNY
