Hirdetés

A Jobbik Magyarországért Mozgalom kiemelten fontos célnak tartja természeti területeink, védett növény- és állatfajtáink védelmét, azok megőrzését az utókor számára. Az élővilág sokszínűségének fenntartása kiemelten fontos feladata az emberiségnek.

A Mecsek hegység Zengő nevű csúcsára telepítendő, a NATO által üzemeltetett lokátorállomás súlyosan károsítaná az ott fellelhető bánáti bazsarózsa állományt, amely a növény fennmaradását veszélyezteti, mivel annak 90%-a ezen a területen él. A létesítmény megvalósulásával tucatnyi más védett növény élőhelyének egyensúlyát borítanák fel, valamint a ma még gyönyörű tájképi látvány is silányabbá válna általa. Éppen ezért környezetvédelmi szempontból károsnak, és elvetendőnek tartjuk a helyszín kiválasztását.

Honvédelmi szempontból sem tartjuk helyénvalónak a szaktárca politikai államtitkárának állásfoglalását, mely szerint Magyarország védelméhez nélkülözhetetlen a Zengőre tervezett létesítmény. Az mindössze egyfajta előretolt helyőrségként funkcionálna a NATO és az EU részére, Magyarország védelmi pozícióját nem javítaná.

Mindezek tudatában visszautasítjuk Juhász Ferenc szinte burkolt fenyegetésként is felfogható cinikus megnyilvánulásait, amelyben felhívja a tüntető, környezetükért aggódó állampolgárok figyelmét arra a tényre, hogy a beruházás a későbbiekben mindenképpen megvalósul a közakarattól függetlenül, akár annak ellenében is. Amellett, hogy a HM hiányos tájékoztatása miatt a NATO valószínűleg nem rendelkezik elég információval az ügyben, a civil szervezetek tiltakozásának teljes mértékű figyelmen kívül hagyása a demokrácia ismételt lábbal tiprásaként értelmezhető a magyar kormány részéről.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom véleménye szerint a már meglévő két lokátorállomás modernizációjával megoldható sokat hangoztatott NATO kötelezettségeink teljesítése az egészséges környezethez fűződő alapvető emberi jog sérülése nélkül is.

2004.03.06.

Jobbik Környezetpolitikai kabinet

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás