A rovat kizárólagos támogatója

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatot végzett a Hortobágyi Nemzeti Park földbérletpályázatainak ügyében. Állítólag arra jutottak, hogy a pályázatok 28 százalékát nem lett volna szabad megkötni, közel 40 esetben pedig valótlan adatokkal pályáztak.

Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke összegezte a Hortobágyi Nemzeti Park földbérletpályázatainak ügyében végzett Kehi-vizsgálat eredményét. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 428 pályázat  tételes ellenőrzése után jutott arra a megállapításra, hogy a pályázatok 28 százaléka esetében nem lett volna szabad a szerződést megkötni, s ebből 14 százaléknál, azaz több mint 40 pályázatnál a pályázó valótlan adatokat közölt vagy nem felelt meg a kiírás feltételeinek. A fennmaradó pályázatok negyedénél, mintegy 80 esetben pedig a gazdasági terv szubjektív pontszámaival nyert a pályázó – emelte ki a vizsgálat eredményeiből a szocialista politikus a Népszavának, amit az MTI idéz.

"A Kehi elküldte a kormánynak a jelentést és a javaslatait arról, milyen változtatásokra lenne szükség. Ennek eddig semmilyen érdemi következménye nem volt, ezért a jövő héten a Kehi-vizsgálat ügyében több kezdeményezést is teszünk Gőgös Zoltánnal, az MSZP elnökhelyettesével, akivel együtt néztük át a dokumentumokat – mondta Harangozó Gábor.
 


Ide kapcsolódik tegnapi facebookos bejegyzésünk:

Folytatódik a fideszes földmutyi!
A földügy körüli egyébként is felháborító és súlyos folyamatok a védett területek bekebelezésével új fordulatot vesznek, még fenyegetőbbé válnak. A legbelső körből származó információk szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a kormánydöntés szerint 50 ezer hektár védett terület kezelői joga a nemzeti parkoktól ide kerül át) Lázár János instrukciói és elképzelése szerint arra készül, hogy a bérbe adott területeket eladja az új bérlőknek, és ehhez a kormány már elkezdte a kedvezményes hitelprogram előkészítését is. Értékeink lerombolását és végső kiárusítását minden lehetséges eszközzel meg kell állítani.

 

Álljunk ki együtt a magyar természetért!

Álljunk ki együtt a magyar természetért!

Ma Magyarország három legnagyobb természetvédelmi civil szervezete – a WWF Magyarország, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége – aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy megerősítse a hazai természetvédelem helyzetét. Hozzuk létre a Magyar Természet Napját! CSATLAKOZZ TE IS >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás