A rovat kizárólagos támogatója

A ’Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány’ 2016-ban kapott adószámot. A zöld értékek iránt Áder János Csaba jogász, mint köztársasági elnök (2012-2022) köteleződött el idehaza úgy, hogy az elnökségének közepén adományból alapítványt is tető alá hozott. A csornai horgászspori (egy falubélijével egyszer hosszasan chateltem, és igen segítőkésznek írta le) 2002-től 2006-ig ellenzékben volt a Fidesz országgyűlési frakciójának éles-hangú vezetője. Természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos elkötelezettségéről Illés Zoltán sohasem beszélt nekem. Nagyon aktív aligha lehetett, hiszen az országgyűlés ’környezetvédelmi’ bizottságainak elnökeivel hosszú ideig voltam kapcsolatban, de sem Jávor Benedek, sem Sallai R. Benedek nem említette, mint tényezőt, a hazai környezetügyekben, ahol persze lámpással kell keresni a hozzáértőt. 2009-ben Orbán – nyilván már akkor elhatározott célból – kimenekítette a parlamenti csetepatékban megkopott harcost és Brüsszelbe küldte. 2009-től 2012-ig így európai parlamenti képviselő (1996-ban még csak német alapfokú vizsgája volt) 2009-ben így lett európai parlamenti képviselő, ahol Varga Judit segítette. Ezzel a képességgel lett és az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának (ENVI) tagja. 2012-ben januártól májusig az ENVI alelnöke, amit hosszú pályafutásnak nem neveznék. Gondolom kiderült, hogy még elnökölni sem képes angolul, pedig ahhoz elég kevés kifejezést kell bemagolni. Viszont, mi van ha kérdeznek?

Itt álljunk is meg egy percre: nem találtam az ENVI 7. évadjának tablóján (2009-2014). Az ENVI-nek 4 alelnöke van, vagyis nem valami hatalmas pozíció volt az övé és elég dicstelenül rövid. Az ENVI tagjai között volt ekkor Bokros Lajos és póttag volt Tabajdi Csaba.
Áder 4 év alatt 3 ügyben tett fel kérdéseket, 3 közös indítványban szerepelt és 1 baleset-kezeléssel kapcsolatos jelentést készített. Elég harmatos teljesítménynek gondolom ezt, de persze angoltudás híján bizonyosan heroikusnak kellene minősítenem. Áder azóta is tanulja az angol nyelvet. Nem megy neki, akár csak Kövér házelnöknek.
Áder az ENVI feladatai közül egyikhez sem értett, de erre persze semmi szüksége nem volt, hiszen angolul sem beszélt, így nem derülhetett ki. Élelmiszer-biztonsági passzivitását magam is meg tudom ítélni, közegészségügyhöz kell azért szaktudás, ami egy jogásznak honnan lenne, viszont környezetvédelemről bárki beszélhet, mint a fociról. Nem töltötte ki az EP idejét, hazajött, mert köztársasági elnöknek választották, amit biztos, hogy párttársai meg tudnának indokolni. Mondjuk ahhoz is jól jött volna némi angol tudás. 2012-ben Áder János a doktorijával kapcsolatos plágiumbotrány miatt lemondott Schmitt Pált (2010-2012) váltotta. Két hónapra a bajnokot – aki menten távozott – Kövér elvtárs helyettesítette. A választáson nem volt ellenjelölt. Nem szavazott az MSzP, DK és LMP, így Áder 68%-ot ért el. 2017-ben 66%-kal választották meg, ellenjelöltje Majtényi László (22%) volt. Nem szavazott 12% (Jobbik). Ez ám a karrier… – ahogy Dinnyés Lajos énekelte.
*
Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány – Nem közhasznú vagyonkezelő alapítvány
„Az alapítvány alapvető célja és a KEKVA tv. 1. melléklet B) 4. sorában meghatározott közfeladatai: a környezetvédelemmel és a klímaváltozással kapcsolatos ismeretek többszintű oktatása kialakításának és fejlesztésének támogatása, a társadalom környezettudatossága fejlesztésének támogatása, a környezetvédelem és a klímaváltozás kapcsán az egyének és a társadalom értékszemléletének, viselkedésének, termelői és fogyasztói szokásainak, törekvéseinek megváltoztatása, a társadalom és a környezet közötti új viszonyrendszer kialakításának támogatása, a klímaváltozás hatásaival szemben való fellépésnek, az alkalmazkodás helyi és országos közösségi programjainak támogatása…”
Áder podcast sorozatot indított és ez volt az oktatás maga. Aki meghallgatta a cuccokat az okult.
„Az alapítványi célra az alapítvány teljes vagyona és annak teljes hozadéka – ideértve az alapítást követően érkező valamennyi adományt és egyéb bevételt is – fordítható és felhasználható, azzal, hogy az alapítvány vagyona 600 millió Ft alá nem csökkenhet […]

Az alapítvány képviselője: Áder János Csaba. Az alapítvány kuratórium tagjai: Áder János Csaba, Csepreghy Nándor (igazgató), Lázár János, Martonyi János, Vizi Elek Szilveszter (a megbízás időpontjának lejárta nincs bejelentve).”
– Ahogy várható volt az egyetemi Kekvákkal együtt egyéb Kekvák is gyarapodtak, ahol kipróbált NER-katonák (itt például számottevő természet- és környezetvédelmi szakmai múltja egyik kuratóriumi tagnak sincs, beleértve az MTA ex-elnökét is) foglalják el az örökös kuratóriumi helyeket és persze gondoskodnak arról, hogy az alapítvány állami pénzekkel rendesen ki legyen tömve.
További részletek >>>

*
Nem gondoltam, hogy a politikamentességet ígérő Greendex-re – amivel semmi dolgom – ilyen hamar visszatérek. Nem örülök neki. Már az első róla írt résznél feltűnt a Fidelitas/Fidesz-közeliség, amivel elvileg nincs baj, ha nem tagadják azt, és nem szándékoznak egy területen túltengőek lenni. A kék fórum (’a klímacselekvés motorja’) gyors felemelkedése is elég árulkodó volt, hiszen a hazai zöld szervezetek támogatása rendkívül szerény. Áder János alapítványa – akár egy hirtelen támadt fekete lyuk – 2022-ben egymaga több állami támogatást ’szerzett’ (5 milliárd forint), mint a tejes civil-szféra együttesen (4,3 milliárd forint), vagyis itt kiemelt sajtócélt valósítanak meg éppen a szemünk előtt. Leváltják a korábbi civileket. Szerintem ezt a most napvilágot látott fúzióhoz fűzött sorok bizonyítják, vagyis, hogy Áder János Alapítványa dominálja a ’zöld’ sajtót, ami (fel)színes, Hazafias Népfrontos kitekintést nyújt majd a jobbágyoknak. Nem is világos nekem, hogy miért nem Bluedex a neve. Itt viszont csak semmi cicó, kicsinyeskedő oknyomozás, felforgató zöld vélemény. A Fidesz-KDNP kék tagozata tárca híján a médiában épül ki.

Nézzük azért vissza mit ígért a gyorsan emelkedő támogatottságú, most fuzionált Greendex:

—-„Politikamentesség. A fenntartható fejlődés nem lehet politikamentes (sic!), de a napi pártpolitikai aktualitások felett áll (sic!). Ebben az értelemben tud a Greendex is független és kiegyensúlyozott maradni. Ez nem jelenti azt, hogy nem számolunk be kormányzati és ellenzéki aktualitásokról, ha azok egybecsengenek a szerkesztőségi hitvallásunkkal (sic!) és az olvasói igényekkel.”

—- A Greendex tehát ilyen költői nyelven adja tudomásunkra, hogy nem éppen politikamentes, pontosabban, hogy a szerkesztőség hitvallása dönthet a tartalomról. Én azért tartok az Index óta attól, hogy nem a szerkesztőség dönt ilyen ügyekben, hanem aki a pénz adja, és ez esetben az a ’Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány’ nevű Kekva kuratóriuma, ami ismert és befolyásos Fidesz-KDNP tagokból áll. A szerkesztőség tehát aligha fog vitás esetekben oknyomozást végezni, hanem legjobb esetben hallgat. Nehezen hiszem, hogy cáfol majd. Írt vajon cikket erdőügyben? Nos, a végén és igen kormánybarát megközelítésben az MTI nyomán

—- „Greenwashing [Zöldrefestés] mentesség. A Greendexen biztosan nem találkozhat majd senki olyan reklámmal, amely megtévesztően a fenntarthatóság képét vetíti egy márkára. Azért döntöttünk így, mert a fenntartható fejlődés üzenetével szemben áll, ha olvasóink vásárlásra ösztönző hirdetésekkel is találkoznak nálunk. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk [?], hogy még előfizetési rendszerben sem kell gondolkodunk.”

– Vagyis csoda történt, elég pénz van a ’független kiadásra’, hiszen még előfizetési rendszerrel sem kell a szerkesztőségnek bajlódni és hirdetések sem kellenek. Hawaii.

—- „Finanszírozás. Itthon is egyre több vállalat kötelezi el magát ökológiai lábnyomának csökkentése mellett, és tesz elérhetővé felelős fogyasztók számára termékeket, szolgáltatásokat. Ebben a munkában tanácsadói tevékenységgel, belső edukációval (sic!) és társadalmi tájékoztatással számíthatnak ránk, mint piacképes és szakmai partnerre.”

– Vagyis tanácsot adnak? Kinek és mennyiért és milyen eredeti munka mellett? Egy percig sem gondolom, hogy ez valóságos tanácsadási munka lenne, ami végül is nem szükséges, hiszen közel 13 milliárddal kitömött Kekva áll mögöttük (talán nem is ez a végpont) és annak kamata is tekintélyes. Ezzel a Fidesz-KDNP politikáját teljes egészében kékre lehet mosni.

Ez az, megcsinálták! Már most lesz majd bal- és jobboldali környezetvédelmi ’edukáció’. A baloldali gazdaságilag bukdácsol még kicsit, mielőtt végleg kifúj; a konzervatív-keresztyén pedig majd csak a szépre emlékezik, amíg abból valami marad. Áder János Csaba – aki magának egy teljesen új világot fedezett fel – hősiesen gondoskodik majd a természetről, pontyokat mindig telepítenek az általa látogatott tavakba. Mi több, a pápát is elbűvölte az orosz gáztól függő klímabajnokunk.
Darvas Béla

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek