Oroján Sándor (Fidesz-KDNP) és Keresztes Zoltán (Momentum) egy olyan illúzióba ringatta őket, amely soha nem volt reális, és ezért még a városi büdzsét is megcsapolták. Sajnálom a belső nyomvonal ellen tiltakozó egri civileket.
Sajnálom a Kertvárosi Civil Társaságot – írja pénteki Facebook-bejegyzésében Mirkóczki Ádám. Elhitették velük, hogy ha elég hangosak, elég dühösek lesznek és felsorakoznak mögöttük, majd a belső nyomvonalat a kukába dobja az állami NIF Zrt – emlékeztetett Eger első embere. A polgármester szerint a két képviselő “nagyon csúnyán megvezette az egri közvéleményt és a város keleti felén élő lakosokat”. Ugyanis évek óta köztudott és világos, hogy az egri tehermentesítő út egy kiemelt állami beruházás.
“Ez annyit tesz konyhanyelven, hogy a kormány megrendel, a kormány fizet és beruház, az önkormányzat pedig a törvények értelmében együttműködik” – mutat rá Mirkóczki Ádám.
Hivatalos: Orojánék az első perctől zsákutcába vezették az elkerülő út körüli vitát
A városvezetés ezt “ezerszer elmondta minden alkalommal”, és éppen ebből kiindulva intettek “nyugalomra és konszenzuson nyugvó párbeszédre” minden képviselőt.
Mirkóczki “város-stratégiai nyugalmat” kér az elkerülő út kapcsán
De a két képviselő nem akart sem konszenzust, sem párbeszédet – hangsúlyozza a polgármester.
“A momentumos Keresztes és a fideszes (?) Oroján, még az egri adóforintokat is képesek voltak ezért egymásnak megszavazni és megcsapolni a városi büdzsét fejenként havi 125-125 ezer forinttal, mondván, majd ők megoldják. Hát jól megoldották.” – fogalmaz Mirkóczki.
- Egyrészt a cirkuszon kívül semmit nem csináltak,
- Másrészt pénzt nyúltak le ezért a semmiért,
- Harmadrészt értelmetlenül felhecceltek hiszékeny és reménykedő egrieket
– foglalja össze a polgármester, aki szerint a két politikus kizárólag politikai hasznot remélt “ettől az elejétől hazug tiltakozástól és azt, hátha a város vezetése ebbe belebukik.
“Pedig ebbe egyedül csak Eger bukhat bele.” – mutat rá Mirkóczki.
Emlékeztet: egy ilyen mértékű infrastruktúra fejlesztés sok évtizedre, de inkább egy évszázadra meghatározza Eger közlekedési jövőjét. Ennek az útnak a tervezése sok évre, számtalan szakmai és társadalmi egyeztetésre, vitára nyúlik vissza. Olyannyira, hogy ő még kisgyermek volt, amikor elkezdődött az első nyomvonalak tervezése – idézi fel a polgármester.

“Ezt a kérdést nem lehet és nem is szabad egy felheccelt politikai kampánnyal eldönteni, ahogy azt Orojánék próbálták” – szögezte le. Hozzáteszi: nem csak a tiltakozók érdekét, hanem a város egészének jövőjét kell szem előtt tartania, nem csak a tiltakozó 2600 aláírásra kell tekintettel lennie, hanem 51000 egrire. Ez nagyon nehéz kérdés és biztos, hogy nincs olyan döntés, amely mindenkinek egyformán jó. Ezért javasolta és talált megértő fülekre a tervezőmérnökök részéről, hogy a belső nyomvonal ellen tiltakozók érdekeit figyelembe véve, egy “hibrid” megoldás szülessen – írja a polgármester.
“Ebben a szakemberek partnerek voltak és keresték a konszenzust. Aztán megérkezett, mint elefánt a porcelánboltba Oroján szörnykoalíciója és szétvertek mindent”– fogalmazott Mirkóczki Ádám.
A kormány pedig most él a törvényi lehetőségével: megoldja erőből, megoldja egyedül, megoldhatja nélkülünk – mutat rá. Hozzáteszi: különböző és nem feltétlenül törvényes eszközökkel a város ugyan megakadályozhatjaezt a sok tízmilliárdos beruházást, ám úgy véli, ez nem volna Eger érdeke.
“Amit Oroján és szörnykoalíciója művel, az a vegytiszta Eger-ellenesség.” – összegez a polgármester.
Oroján Sándor (Fidesz-KDNP) és Keresztes Zoltán (Momentum) forrás: Oroján Sándor Facebook-oldala