A magyar flórában több olyan növény is van, melyekről csak régi gyűjteményi példányok alapján tudjuk, hogy élnek vagy éltek Magyarország területén. Az igazán ritka fajok néha évtizedekig sem kerülnek szemünk elé. Így könnyen gondolhatjuk, hogy már kipusztultak Magyarországról. Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 6. rész
Ilyen eltűntnek gondolt faj volt a lágylevelű zörgőfű (Crepis mollis subsp. hieracioides), mely Közép-Európa hegyvidéki tájain, a hűvösebb, csapadékosabb éghajlatú területek kaszálórétjein él. Hazánkból egészen a közelmúltig egyetlen, több mint 200 évvel ezelőtt, 1899-ben, Kitaibel Pál (1757–1817) által gyűjtött herbáriumi adata volt ismert. A Kitaibel-féle példányt a második világháború utáni növényhatározók már meg sem említik. Az országból kipusztultnak hitt növény 2014-ben mégis előkerült egy bakonyaljai réten.
A lágylevelű zörgőfű (Crepis mollis subsp. hieracioides) a fészekvirágzatok alatti jellegzetesen mirigyes kocsánnyal
(Fotó: Bauer Norbert)
Ahogy a növény- és állatfajok jelentős része, így ez a növény sem azonosítható „ránézésre, két méterről”. Ha így is lenne, jelentősége és „kipusztult” státusza miatt új adatai csak bizonyítópéldány mellett fogadhatók el. A dokumentációs célú gyűjtés nem megkerülhető. Mivel a faj hazánk újabb növényhatározóiban nem szerepel, jelenleg nem védett. Védeni ugyanis csak azt lehet, amit ismerünk.
A lágylevelű zörgőfű ritkasága és veszélyeztetettsége alapján fokozottan védett státuszt érdemelne. Magyarország védett növényfajai közé a lista elkövetkező frissítéskor kerülhet. Addig a dokumentációs céllal gyűjtött példány (a pontos adatokkal ellátott bizonyíték) és az illetékes természetvédelmi hatóság (amely az érték védelme érdekében hivatalosan eljárhat) képviseli e ritka faj populációjának érdekeit.
Zörgőfüvünk esete nem egyedi. Hasonló a borzas macskamenta (Nepeta parviflora) története is. Azzal a különbséggel, hogy nem kihaltnak hitték, hanem gyűjtésének hitelességében kételkedtek, hazai előfordulását herbáriumi bizonyítópéldánya ellenére egyenesen megkérdőjelezték. E különleges sztyeppi növényritkaságot sokáig csak a 19. század egyik legnagyobb magyar herbaristája (növénygyűjtője), Tauscher Gyula Ágoston (1833–1882) gyűjtötte. Tauscher példányát múzeumunk Herbarium Carpato-Pannonicum kollekciójában őrizzük. Gyűjtését követően másfél évszázadig senki sem észlelte. Az újabb terepi kutatások során bebizonyosodott, hogy a kétely alaptalan volt. A Mezőföld flórakutatása során, az 1990-es években több eldugott, szántóföldek között megbújó löszvölgyben is megtalálták. A borzas macskamenta immár fokozottan védett faj, a legnagyobb becsben tartott sztyeppi maradványnövényeink egyike- írta Bauer Norbert.
Borzas macskamenta (Nepeta parviflora) (Fotó: Lendvai Gábor)
További olvasnivalók a természetrajzi gyűjtemények jelentőségéről:
Klímaváltozás a cédulákon – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 5. rész
A lőtér fantomja – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 4. rész
Poloskák jelzik a Balaton vízének minőségét? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 1. rész
